Brutális interjút adott Csilla, kőkemény dolgokat mondott, ezt nem gondolta senki j uniorról!

Hirdetés
Brutális interjút adott Csilla, kőkemény dolgokat mondott, ezt nem gondolta senki j uniorról!
Hirdetés

INTERJÚT ADOTT CSILLA, KŐKEMÉNY DOLGOKAT MONDOTT, EZT NEM GONDOLTA SENKI JUNIORRÓL

Csillának a gyász mellett most attól is rettegnie kell, hogy a nagyobbik fiát is elveszíti.-írja a nlc.hu

/„Nincs arra szó, amit ilyenkor egy anya érez, ezt nem lehet megfogalmazni\./

Hirdetés
Főleg, hogy ott voltam, végignéztem a kisfiam halálát. A kezeim között halt meg, senkinek nem kívánom ezt az érzést” – mondta megtörten a Borsnak Csilla, aki egykori párjának is üzent: „Ne papírokat adjon be a bíróságra, és ne a mocskolódással legyen elfoglalva! A gyerekeink érdekét tartsa szem előtt, a tisztességes temetést, és Lacika jövőjét!”

Hogyan érintette, hogy Junior elvitte öntől a nagyobbik fiukat, Lacikát?

Idejött este a gyerekért, azt mondta, visszahozzák, amint a rendőrség engem kihallgatott, majd közölték, hogy nem adják vissza, nála lesz egészen addig, amíg le nem zárul a nyomozás.

Hirdetés
Odaadtam a gyerek nyugalma érdekében. Most pedig ott tartunk, hogy papírokat ad be, ideiglenes meg végleges elhelyezésről, az én mentális zavaraimra hivatkozva. Nincsenek mentális zavaraim. Próbálok Lacikáért továbbélni, mindent megtenni érte. A végsőkig kitartok, nem akarom a másik kisfiamat is elveszíteni! Mindent el fogok követni, hogy a gyerekem mellettem legyen, mert nem vagyok rossz anya. Nem mocskolódást akarok, a fiamat szeretném!-írta a  Bors.hu

 

Itt a teljes cikk!

 

Ezt írta Csilla nemrégiben :

Hirdetés

  

„Kérdezem én, mint anya, aki látta meghalni a gyermekét?! Kérdezem én, mint szülő, tőled L. L. Junior! Kérdezem én, mint érző ember, aki egy ilyen tragédia után nem ismer szavakat, mert nincs. Hol voltál? Hol voltál az utóbbi 4 évben? Csak Lacika miatt veszek levegőt. Én nem a vádaskodásban és pusztításban, a nyilvánosságban élem a gyászom, hanem a lelkem és teljes valómban. Milyen ember, apa, szülő vagy te, hogy még azt sem hagyod, hogy gyászoljak, hogy fájjon, hogy megélhessem a kínok kínját békében, harcra kényszerítesz a fiamért?! Elvitted.

Oda adtam, ahogyan mindig, mert a gyerekeket néztem, hogy nekik mi a jó, amióta csak megszülettek.

Hirdetés
És te nem engeded, hogy velem legyen? Mentális és pszichés zavar? Ha abban a csodában lett volna részed, amiben nekem volt anyaként, nem is élnél, mert gyenge vagy. Az utolsó lélegzetemig küzdeni fogok a gyerekemért, mert nem lehet egy olyan emberé, aki 6 évig semmit nem tudott a fiairól és sosem tudta mi az a szeretet, mert nem volt ott, mert egy ágyban és egy pénztárcában találta meg az élet értelmét… Nem tudod mit érzek, mert nem voltál ott.
Hirdetés

A fiadat utoljára a műtétje napján láttad 10 percre, amin szintén nem voltál ott, ahol velem foglalkoztál és nyomtad az undort, utána pedig egy órán keresztül vigasztaltam, mert te sírva hagytad ott… Sírt érted, hogy hiányzol neki… Ahogy egész életükben tették! A te döntésed volt! Ahogy az is, hogy megszületett és megfogtad a bőröndöd és otthagytad az egy hetes és 2 éves fiaid. Minden egyes ember a környezetünkben, a bölcsődében, az óvodában, a fejlesztéseken, az orvosoknál, a nevelési tanácsadókban, a szomszédok tanúsítani fogják, hogy téged nem láttak egyszer sem, vagy csak nagyon ritkán, ha épp az időd engedte.

Hirdetés
Én az utolsó percig az ő szeretetükben és boldogságukban úsztam!

És szeretett fiam emlékére esküszöm, hogy megküzdök a fiamért, Lacikáért. GYÁSZOLOK!!!!!!Ezért nem nyilatkozom, mert ÉN megélem minden percét, nem a közösségi oldalakat nézem, nem olvasom a cikkeket és nem azzal foglalkozom, hogy lehetetlenítsek el embereket és pusztítsak, kérek mindenkit és téged is L. L. Junior TARTSD TISZTELETBEN A GYERMEKÜNK TISZTA EMLÉKÉT!” –írta a közösségi oldalán a gyászoló anya.

Itt a poszt.

2019. szeptember 13. (péntek), 20:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 07:15
Hirdetés

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Erős hangvételű videóval jelentkezett Magyar Péter, amelyben a jelenlegi hatalom működését bírálta, és arról beszélt,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 06:43

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka  olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiótRubint Réka élő adásban olyat mondott, hogy sokkolta a...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 05:22

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta, a MOME rektori kabinetfőnökeFiatalon, váratlanul érkezett a tragikus hírMély megrendüléssel...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 04:58

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a MOME és a roma közélet: elhunyt Lakatos Nikoletta Megrendítő veszteség érte a MOME közösségétMély fájdalommal...

Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 20:58

Most jött a sokkoló hír Pálinkás Szilveszterről – erre sajnos nem volt felkészülve az ország

Most jött a sokkoló hír Pálinkás Szilveszterről – erre sajnos nem volt felkészülve az ország

Most jött a sokkoló hír Pálinkás Szilveszterről – erre sajnos nem volt felkészülve az országÚjra megszólalt Pálinkás...

Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 17:28

Lilu elmondta, miért nem szavaz Orbán Viktorra

Lilu elmondta, miért nem szavaz Orbán Viktorra

Lilu videóban reagált Rákay Philip felhívására, amelyben arra kérte a Digitális Polgári Kör tagjait, hogy rövid...

Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 15:54

Zacher Gábor videója miatt beindultak a találgatások: üzent a Tiszának?

Zacher Gábor videója miatt beindultak a találgatások: üzent a Tiszának?

Most vagy soha!” – Zacher Gábor videója miatt beindultak a találgatások: üzent a Tiszának? Alaposan felkavarta a...

Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 12:31

Újra megszólalt Pálinkás Szilveszter:Berendelt a honvédelmi miniszter, és három ajánlatot tett

Újra megszólalt Pálinkás Szilveszter:Berendelt a honvédelmi miniszter, és három ajánlatot tett

Újra megszólalt a százados, és ezúttal még részletesebben beszélt arról, milyen módon próbálták rávenni arra, hogy ne...

Hirdetés
Hirdetés