ELÉG VOLT!!! INTERJÚT ADOTT CSILLA, KŐKEMÉNY DOLGOKAT MONDOTT, EZT NEM GONDOLTA SENKI JUNIORRÓL!

Hirdetés
ELÉG VOLT!!! INTERJÚT ADOTT CSILLA, KŐKEMÉNY DOLGOKAT MONDOTT, EZT NEM GONDOLTA SENKI JUNIORRÓL!
Hirdetés

INTERJÚT ADOTT CSILLA, KŐKEMÉNY DOLGOKAT MONDOTT, EZT NEM GONDOLTA SENKI JUNIORRÓL

Csillának a gyász mellett most attól is rettegnie kell, hogy a nagyobbik fiát is elveszíti.-írja a nlc.hu

/„Nincs arra szó, amit ilyenkor egy anya érez, ezt nem lehet megfogalmazni\./

Hirdetés
Főleg, hogy ott voltam, végignéztem a kisfiam halálát. A kezeim között halt meg, senkinek nem kívánom ezt az érzést” – mondta megtörten a Borsnak Csilla, aki egykori párjának is üzent: „Ne papírokat adjon be a bíróságra, és ne a mocskolódással legyen elfoglalva! A gyerekeink érdekét tartsa szem előtt, a tisztességes temetést, és Lacika jövőjét!”

Hogyan érintette, hogy Junior elvitte öntől a nagyobbik fiukat, Lacikát?

Idejött este a gyerekért, azt mondta, visszahozzák, amint a rendőrség engem kihallgatott, majd közölték, hogy nem adják vissza, nála lesz egészen addig, amíg le nem zárul a nyomozás.

Hirdetés
Odaadtam a gyerek nyugalma érdekében. Most pedig ott tartunk, hogy papírokat ad be, ideiglenes meg végleges elhelyezésről, az én mentális zavaraimra hivatkozva. Nincsenek mentális zavaraim. Próbálok Lacikáért továbbélni, mindent megtenni érte. A végsőkig kitartok, nem akarom a másik kisfiamat is elveszíteni! Mindent el fogok követni, hogy a gyerekem mellettem legyen, mert nem vagyok rossz anya. Nem mocskolódást akarok, a fiamat szeretném!-írta a  Bors.hu

 

Itt a teljes cikk!

 

Ezt írta Csilla nemrégiben :

Hirdetés

  

„Kérdezem én, mint anya, aki látta meghalni a gyermekét?! Kérdezem én, mint szülő, tőled L. L. Junior! Kérdezem én, mint érző ember, aki egy ilyen tragédia után nem ismer szavakat, mert nincs. Hol voltál? Hol voltál az utóbbi 4 évben? Csak Lacika miatt veszek levegőt. Én nem a vádaskodásban és pusztításban, a nyilvánosságban élem a gyászom, hanem a lelkem és teljes valómban. Milyen ember, apa, szülő vagy te, hogy még azt sem hagyod, hogy gyászoljak, hogy fájjon, hogy megélhessem a kínok kínját békében, harcra kényszerítesz a fiamért?! Elvitted. Oda adtam, ahogyan mindig, mert a gyerekeket néztem, hogy nekik mi a jó, amióta csak megszülettek.

Hirdetés
És te nem engeded, hogy velem legyen? Mentális és pszichés zavar? Ha abban a csodában lett volna részed, amiben nekem volt anyaként, nem is élnél, mert gyenge vagy. Az utolsó lélegzetemig küzdeni fogok a gyerekemért, mert nem lehet egy olyan emberé, aki 6 évig semmit nem tudott a fiairól és sosem tudta mi az a szeretet, mert nem volt ott, mert egy ágyban és egy pénztárcában találta meg az élet értelmét… Nem tudod mit érzek, mert nem voltál ott.
Hirdetés
A fiadat utoljára a műtétje napján láttad 10 percre, amin szintén nem voltál ott, ahol velem foglalkoztál és nyomtad az undort, utána pedig egy órán keresztül vigasztaltam, mert te sírva hagytad ott… Sírt érted, hogy hiányzol neki… Ahogy egész életükben tették! A te döntésed volt! Ahogy az is, hogy megszületett és megfogtad a bőröndöd és otthagytad az egy hetes és 2 éves fiaid. Minden egyes ember a környezetünkben, a bölcsődében, az óvodában, a fejlesztéseken, az orvosoknál, a nevelési tanácsadókban, a szomszédok tanúsítani fogják, hogy téged nem láttak egyszer sem, vagy csak nagyon ritkán, ha épp az időd engedte.
Hirdetés
Én az utolsó percig az ő szeretetükben és boldogságukban úsztam! És szeretett fiam emlékére esküszöm, hogy megküzdök a fiamért, Lacikáért. GYÁSZOLOK!!!!!!Ezért nem nyilatkozom, mert ÉN megélem minden percét, nem a közösségi oldalakat nézem, nem olvasom a cikkeket és nem azzal foglalkozom, hogy lehetetlenítsek el embereket és pusztítsak, kérek mindenkit és téged is L. L. Junior TARTSD TISZTELETBEN A GYERMEKÜNK TISZTA EMLÉKÉT!” –írta a közösségi oldalán a gyászoló anya.

Itt a poszt.

2019. szeptember 13. (péntek), 20:11

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 11. (kedd), 08:35
Hirdetés

Halálos baleset ! Autó gázolt halálra egy motorost

Halálos baleset ! Autó gázolt halálra egy motorost

Halálos baleset Békésben: autó gázolt halálra egy motorost a hunyai elágazásnál ?Tragikus közlekedési baleset rázta meg...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 11. (kedd), 06:29

Nagyon durva részletek derültek ki a holtan talált doktornőről..

Nagyon durva részletek derültek ki a holtan talált doktornőről..

Belső vizsgálat és családi vádak: újabb részletek derültek ki a szekszárdi főorvosnő tragédiájáról ?Megrázó részletek...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 19:09

Durva részletek derültek ki a holtan talált doktornőről.. A kórházban csúnyán bántak vele, és hatalmas fájdalmai ellenére 2 órán keresztül rá sem néztek a nővérek, ezért indulhatott útnak, amikor is hirtelen...

Durva részletek derültek ki a holtan talált doktornőről.. A kórházban csúnyán bántak vele, és hatalmas fájdalmai ellenére 2 órán keresztül rá sem néztek a nővérek, ezért indulhatott útnak, amikor is hirtelen...

 Újabb részletek az elhunyt doktornő tragédiájáról: lánya szerint órákig nem néztek rá a kórházban ?Megszólalt Kett...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 15:04

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

? Néhány perce jött a tragikus hír: meghalt Szappanos Ildikó, a magyar kosárlabda legendája ? Gyászol a magyar...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 13:37

Két fiát mindenki ismeri, de azt kevesen tudják, hogy Nagy Ferónak van egy lánya is ??

Két fiát mindenki ismeri, de azt kevesen tudják, hogy Nagy Ferónak van egy lánya is ??

Két fiát mindenki ismeri, de azt kevesen tudják, hogy Nagy Ferónak van egy lánya is ??Nagy Feró – a magyar rockzene...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 12:30

– Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

? Tragédia a pályán: meccs közben összeesett és meghalt a PICK Szeged legendás technikai vezetője ?Szombat este gyász...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 07:43

„Soha nem fogom elfelejteni ezt a tekintetet” – először szólalt meg édesanyja halála óta Ganxsta Zolee ?

„Soha nem fogom elfelejteni ezt a tekintetet” – először szólalt meg édesanyja halála óta Ganxsta Zolee ?

Először szólalt meg édesanyja halála óta Ganxsta Zolee: „Soha nem fogom elfelejteni ezt a tekintetet!” ?Megrendítő...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 06:21

Megsíratták a rajongók: így néz ki halottak napján Tompos Kátya sírja – fotók, amik szíven ütnek ?

Megsíratták a rajongók: így néz ki halottak napján Tompos Kátya sírja – fotók, amik szíven ütnek ?

? Megsíratták a rajongók: így néz ki halottak napján Tompos Kátya sírja – fotók, amik szíven ütnek ?November első napja...

Hirdetés
Hirdetés