Csak a gyerekeknek akartam jót, a boltom előtt épített Hupikék Törpikék faluval. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyenre képesek embertársaim!

Hirdetés
Csak a gyerekeknek akartam jót, a boltom előtt épített Hupikék Törpikék faluval. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyenre képesek embertársaim!
Hirdetés
A 28 éves Mohácsi Zsigmond évek óta az egyik tíz emeletes panel alatti kisbolt tulajdonosa a XI. kerületben, felháborító történetet most küldte el nekünk. Szégyenletes, mi nem történhet meg hazánkban. Íme miért:

 

/Elhatároztam, hogy kicsinosítom a bolt előtt található kis kertet – mesélte Zsigmond\./
Hirdetés
Első körben felástam, majd nekiálltam kidekorálni a boltunk előtti földrészt. Miután befüvesítettem, számos növényt is elültettem, emellett pedig több figurát, hupikék törpikét is elhelyeztem a területen, szerintem igen szemet gyönyörködtető és hangulatos lett.
Hirdetés
Az arra járó anyukák és gyerekek egytől egyik imádták – büszkélkedett ötletével Zsigmond.

 

“Egy csőtörés ugyan korábban tönkre tette a kiskertet, de ez nem szegte kedvem, újra megépítettem.”

Ekkor következett az arculcsapás: a helyi hatóságokhoz egy ismeretlen bejelentés érkezett. Azzal vádolták a férfit, hogy megrongálta a közterületet azzal, hogy a gyerekek számára bábukat helyezett el. Emiatt az illetékes hatóság 150 ezer forint bírságot szabott ki rá – mesélte feldúltan Zsigmond.
Hirdetés

 

“Fel nem tudom fogni, hogy kit zavarhatott ennyire ez a hangulatos kis kerti kreatív kalandom.”

 

“Továbbá azt sem értem, hogy miféle bűnt követtem el. Ha bűnnek érzik, hogy próbálok kedveskedni a gyerekeknek, akkor megérett a világ a pusztulásra. Ráadásul azt sem értem: kinek áll érdekében, hogy ellopja a játékokat?! – tette fel a költői kérdést.”

 

Nagyon nagyon szomorú, hogy itt tartanak egyes emberek hazánkban, hogy ilyenért feljelentik az embertársaikat Az talán még szomorúbb, hogy a kiérkező “közterületes hatóságok” látván a helyzet “komolyságát” mintegy csak azért is jól megbüntetik azt, aki ilyen “hazaárulást” mert csinálni.
Hirdetés
Illetékes hatóság, kedves hazám!  Emberséged, szépérzéked, szimpátiád hova lett??! 

2017. október 30. (hétfő), 22:01

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07
Hirdetés

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 20:33

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Az elmúlt évek aszályaiért nem tehető felelőssé az Országos Jégkármérséklő Rendszer, és a rendelkezésre álló adatok azt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:23

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Azurák Csaba veszi át Rónai Egon helyét az Egyenes Beszédben2026. november 5-én az ATV bejelentette, hogy Azurák Csaba...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 17:54

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Az orosz nagykövet a gázszerződésre figyelmeztet, az EU már kijelölte a határidőtPénzügyi következményekre...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 16:18

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Három ülésnapos kitiltást rendelt el Forsthoffer Ágnes, Pócs János jogorvoslatot kérForsthoffer Ágnes házelnök 2026....

Hirdetés
Hirdetés