Csak két napot élhetett Léna baba, akivel ezt tette édesapja - az orvosok mindent elkövettek, hogy megmentsék az életét, de sajnos már nem tudtak rajta segíteni!

Hirdetés
Csak két napot élhetett Léna baba, akivel ezt tette édesapja - az orvosok mindent elkövettek, hogy megmentsék az életét, de sajnos már nem tudtak rajta segíteni!
Hirdetés

Richárd még csak két napja volt apuka, de olyan szinten elvesztette türelmét kislánya Léna baba állandó és vigasztalhatatlan sírása miatt,.

/hogy először megvárta amíg párja esete lefeküdt aludni, majd olyan szinten elkezdte bántalmazni gyermekét, amibe aztán a későbbiekben belehalt\./

Hirdetés

[adSulvo]

Léna így nézett ki aznap reggel amikor a szörnyűség történt vele Az orvosok a kislány testén is fején is megtalálták a bántalmazás nyomait. Bebizonyosodott, hogy agysérülést is szenvedett. A baranya megyei apuka tárgyalásán egyértelműen bebizonyosodott, hogy elvesztette türelmét, idegileg labilissá vált és addig bántalmazta a magatehetetlen Lénát, amíg az örökre elhallgatott.

Hirdetés
Richárd eleinte tagadta tettét és azzal védekezett, hogy biztosan valamilyen módon kiesett az ágyából és abból adódtak sérülései. Ám a kiérkező mentők azonnal látták, hogy a gyermeknél súlyos bántalmazás történt. Az ekkor még csak 2 napos gyermeket azonnal kórházba szállították, ahol három napon keresztül küzdöttek az életéért és mindent megtettek, hogy megmentsék, de végül már nem tudtak rajta segíteni és elhunyt.
Hirdetés
A bírósági tárgyaláson nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért is tette ezt a szörnyűséget gyermekével. Persze ezt nem is lehet megmagyarázni, erre nincs mentség!

Az édesanya nyilatkozatát is felolvasásra került a tárgyaláson. Ez állt benne: „Velem marad a szörnyű kép, ahogy Lénát gépekkel tartják életben. Nem lehet leírni azt az érzést. Az ellenségeimnek sem kívánom” Richárdot életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, leghamarabb 10 év múlva szabadulhat. Bár reméljük, hogy ez soha nem történik majd meg! Ti milyen büntetést szánnátok ennek az embernek? Írjátok meg kommentben! Forrás Az alábbi gombok segítségével oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!

2019. május 17. (péntek), 09:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 19:26
Hirdetés

Kitálalt Zámbó Jimmy testőre – évtizedes titok a végzetes éjszakáról

Kitálalt Zámbó Jimmy testőre – évtizedes titok a végzetes éjszakáról

 Kitálalt Zámbó Jimmy testőre – évtizedes titok a végzetes éjszakárólTöbb mint két évtizeddel a tragédia után ismét...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 17:20

Jöhet a 15. havi nyugdíj?

Jöhet a 15. havi nyugdíj?

Szenzáció a közéletben: jöhet a 15. havi nyugdíj?Az elmúlt napokban egyre hangosabb lett a közbeszéd attól a...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 16:34

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ?

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ?

?️ Családi közlemény: elhunyt a Nerdek bosszúja és a Lizzie McGuire sztárja, 71 éves volt Robert Carradine Hollywood...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 14:44

Gulyás Gergely újabb, még nagyobb nyugdíjemelést jelentett be! ?

Gulyás Gergely újabb, még nagyobb nyugdíjemelést jelentett be! ?

Gulyás Gergely: A kormány túlteljesítette a nyugdíjak értékállóságára tett ígéretét (VIDEÓ) A kormány nemcsak...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 14:15

Orbán Viktor aláírta: Ingyen adja a nyugdíjasoknak a kormány Március közepéig!

Orbán Viktor aláírta: Ingyen adja a nyugdíjasoknak a kormány Március közepéig!

Magyar Közlöny: Megjelent a rendelet – a kormány döntött, ingyen adják a tűzifát a rendkívüli téli időjárás...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 09:34

Átverték a nézőket a A Nagy Duett-ben? – Felrobbant a net Péter Srámek és Gáspár Bea produkciója után

Átverték a nézőket a A Nagy Duett-ben? – Felrobbant a net Péter Srámek és Gáspár Bea produkciója után

Átverték a nézőket a A Nagy Duett-ben! – Felrobbant a net Péter Srámek és Gáspár Bea produkciója utánVasárnap este...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 08:47

Dupla pénz érkezik a családoknak – Megemelték a családi adókedvezményt, mutatjuk a pontos összegeket!

Dupla pénz érkezik a családoknak – Megemelték a családi adókedvezményt, mutatjuk a pontos összegeket!

Dupla pénz érkezik a családoknak – Megemelték a családi adókedvezményt, mutatjuk a pontos összegeket!Fontos bejelentés...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 08:32

?Sorsfordító 2026! A Karma most dönt: Ez a 6 jegy hatalmas fordulatra számíthat!

?Sorsfordító 2026! A Karma most dönt: Ez a 6 jegy hatalmas fordulatra számíthat!

Sorsfordító 2026! ? A Karma most dönt: Ez a 6 jegy hatalmas fordulatra számíthat!KOS – 2026 KARMA HOROSZKÓPA sors idén...

Hirdetés
Hirdetés