Dér Heni lesz Radics Gigi utódja az X-Faktor zsűrijében?

Hirdetés
Dér Heni lesz Radics Gigi utódja az X-Faktor zsűrijében?
Hirdetés

Radics Gigi 2017-ben lett az X-Faktor történetének legfiatalabb mentora. A nézőktől számtalan kritikát kapott, idővel azonban a műsor szerves részévé vált. /Tavaly sokáig kérdéses volt, távozik\-e, ám végül maradt a népszerű műsor szolgálatában\./

Hirdetés

Külön érdekesség, hogy ebben az időszakban ugyancsak Dér Heni neve merült fel, mint lehetséges utódé.

Gigi az új szezonban már nem áll az RTL rendelkezésére, mivel inkább a saját karrierjére szeretne koncentrálni. Pótlására nem más érkezhet, mint a Sugarloaf egykori énekesnője, Dér Heni, akinek van tapasztalata a hasonló műsorokban, hiszen ő maga is a 2003-as Megasztárban tűnt fel, de 2014-ben kipróbálta magát a Dal színpadán is.

A Bors megkeresésére Heni csak ennyit mondott: „Még nem mondhatok semmit, úgyhogy sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom”.

Ezzel a megfogalmazással nemhogy sokat, de szinte mindent elárult az üggyel kapcsolatban.

Hirdetés

A műsor kreatív producere, Verebély Marcell szintén nem erősítette meg az értesüléseket, de elmondta, hogy hamarosan egy hivatalos bejelentés során mutatják be az új mentort.

(bors)

2019. április 09. (kedd), 16:11

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 10:28
Hirdetés

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Végre ölbe vehettem a másfél hónapos unokahúgomui: egy kicsit sírdogált, de amikor jeleztem neki, hogy énekelek neki,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 08:31

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

– Csuti is megszólalt Gáspár EvelinrőlAz utóbbi napokban szokatlanul nagy hullámokat vetett a közösségi médiában az a...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 07:29

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Elment a porond  mestere – ifj. Eötvös Gábor emlékéreA magyar cirkuszművészet pótolhatatlan alakját veszítette el:...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda)

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt ifj. Eötvös Gábor – elment a magyar cirkuszművészet legendás zenebohócaMegrendülten búcsúzik a magyar cirkuszi...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 17:43

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 79 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 79 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

A TISZA-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítja december 24-ét, hogy minden magyar család békében és...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 16:27

Meghalt Gelencsér Csaba

Meghalt Gelencsér Csaba

Meghalt a korábbi nagykanizsai focihős, Gelencsér CsabaGyászol a zalai futballvilág: 53 éves korában, hosszan tartó,...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 16:14

Váratlan örömhír kaptak a magyar nyugdíjasoknak

Váratlan örömhír kaptak a magyar nyugdíjasoknak

Kétszer utalnak decemberben: ekkor érkezik az újabb családi pótlék Szokatlan, ám sok család számára kifejezetten...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 12:43

Vörös riasztást adtak ki Moszkvában Bombázzták az orosz fővárost.

Vörös riasztást adtak ki Moszkvában Bombázzták az orosz fővárost.

Tömeges dróntámadás érte Moszkvát, leálltak a járatokMoszkvát a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka nagyszabású...

Hirdetés
Hirdetés