Dér Heni vallomása: „Dér Heni könnyek között vallott arról, hogy nemrég elvetélt”

Hirdetés
Dér Heni vallomása: „Dér Heni könnyek között vallott arról, hogy nemrég elvetélt”
Hirdetés

A Nyerő Páros című műsor második adásában Dér Heni és párja, Bakos Gergő elárulták, hogy négy hónappal ezelőtt elveszítettek egy kisbabát.

/A második adás végén olyan feladatot kaptak a Nyerő Páros résztvevői, amelyben egy féltve őrzött párkapcsolati titkukról kellett lerántaniuk a leplet\./

Hirdetés
A versenyzők egy papírra írták le, amit meg akartak osztani a többiekkel, a papírokat pedig egy üvegbe dobták, amiből aztán egyenként kihúzták és felolvasták azokat. A játék során meglepő dolgokra derült fény, például, hogy Járai Máté és Kíra nyitott házasságban élnek, Dér Heni és párja, Bakos Gergő pedig egy borzasztóan fájdalmas emléket elevenített fel, ami könnyet csalt mindenki szemébe.
Hirdetés

Czutor Zoltán kedvese, Zsanett húzta ki a cetlit, majd olvasta fel, amit Heni papírra vetett:

„Négy hónappal ezelőtt elveszítettünk egy kisbabát, akit annyira vártunk. Azért mertük most ezt leírni, mert egymást támogatjuk és segítjük is ebben a nehéz időszakban. És abban is bízunk, hogy hamarosan újra átéljük a csodát és végig is csináljuk együtt” – állt a papíron.

– Amikor ez a dolog történt velünk, akkor nekünk nem nagyon volt idő ezt feldolgozni.

Hirdetés
Nem volt időnk kibeszélni sem, azt sem tudtuk, erre most hogy lehet felkészülni. Nyilván sodródtunk az árral, a helyzettel és próbáltuk egymást nyugtatni – magyarázta Heni.

– Nagyon régóta szerettem volna családot, csak nem találtam meg a hozzá illő partnert, és el nem tudom mondani, mennyire boldogok voltunk, amikor megtudtuk, hogy kisbabánk lesz. És utána egy hiba csúszott a gépezetbe.

Hirdetés
 És arra nem voltunk felkészülve – mondta könnyeivel küszködve az énekesnő.

– A hetedik hétben kiderült, hogy a baba rossz helyen fejlődik, hogy ez egy méhen kívüli terhesség, és egyszercsak összeestem otthon, azonnal műteni kellett, és Gergő asszisztált végig.

Heni szerint, ha nem Gergő lenne mellette, nagyon rosszul viselné a történteket. Most viszont úgy érzi, hogy amin keresztülmentek, még inkább megerősítette a kapcsolatukat.

Hirdetés
Semmi sem ingathatja meg őket abban, hogy összetartoznak.

– Nagyon sok párt szétszakít egy ilyen trauma, de én pedig miatta mertem leírni, mert ha nem lett volna ennyire mellettem és nem csinálja végig ilyen pozitívan, akkor nem ülnénk itt – mondta az énekesnő, hozzátéve: nagyon nagy megkönnyebbülés volt mindezt megosztania.

A versenyzők mindnyájan megrendülve hallgatták Heniék történtetét, és mélységesen együttéreztek fájdalmában az énekesnővel és párjával.

Hirdetés

2020. szeptember 23. (szerda), 12:59

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16
Hirdetés

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 20:33

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Az elmúlt évek aszályaiért nem tehető felelőssé az Országos Jégkármérséklő Rendszer, és a rendelkezésre álló adatok azt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:23

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Azurák Csaba veszi át Rónai Egon helyét az Egyenes Beszédben2026. november 5-én az ATV bejelentette, hogy Azurák Csaba...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 17:54

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Az orosz nagykövet a gázszerződésre figyelmeztet, az EU már kijelölte a határidőtPénzügyi következményekre...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 16:18

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Három ülésnapos kitiltást rendelt el Forsthoffer Ágnes, Pócs János jogorvoslatot kérForsthoffer Ágnes házelnök 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 15:20

Mit tippelsz?Ezen sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Németh Szilárdnak!

Mit tippelsz?Ezen sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Németh Szilárdnak!

Milyen végzettsége van Németh Szilárdnak? Iskolaigazgatóként is dolgozott a későbbi rezsibiztosNémeth Szilárd 1990-ben...

Hirdetés
Hirdetés