Döbbenetes, rejtélyes dolgok a déli határunkon! Erről nem szól a média!

Hirdetés
Döbbenetes, rejtélyes dolgok a déli határunkon! Erről nem szól a média!
Hirdetés

Az 55-ös főúton, Ásotthalomnál lettem figyelmes egy migránsra, aki befutott az erdőbe, ahogy lassítani kezdtem. /Utána rohantam \(ingben, zakóban , közben hívtam a mezőőrünket, nemsokára már ketten kutattuk a nyomait az erdő mélyén\./

Hirdetés
Végül majdnem elkaptuk, de sikerült kereket oldania, azonban menekülés közben elveszítette a csatolt okmányait, amelyből kiderül, hogy a magát pakisztáninak valló férfi idén februárban Debrecenben kért menedékjogot Magyarországtól, és a nyírbátori menekülttáborban helyezték el. Vajon mit kereshetett ma Ásotthalmon? Csak nem embercsempészetben segédkezett? A kérdés adja magát, hiszen egy kizárólag férfiakból álló 24 fős határsértő csoportot is feltartóztattunk ma a közelben.
Hirdetés
Mellesleg árulkodó az is, hogy az okmányon a születési dátuma 2. hónap 2. napja. Tavaly a behatolók nagy része azt vallotta (hazudta) az elfogásakor, hogy 1. hónap 1. napján született. Idén a 2.2. a sláger. A tavaly nálunk elfogott terrorista, az idén Würzburg mellett a vonaton mészároló migráns is azt vallotta, hogy 1 hónap 1-én született.
Hirdetés

Toroczkai László.

 

2016. október 30. (vasárnap), 20:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 12:21
Hirdetés

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Elhunyt Sári József, a magyar kortárs zene mestere – 91 éves volt a Kossuth-díjas zeneszerző ? Gyászol a magyar zenei...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 09:29

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája ? Nem sokkal 83. születésnapja előtt elhunyt Dráfi...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 09:05

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️ Hétfő este egy ritka erejű...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 07:17

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ???

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ???

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ??? A...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 05:41

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók!

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók!

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók! ?  Hatalmas tűz ütött ki...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 17:45

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Gyászol a 100 Tagú Cigányzenekar: elhunyt Lázár Éva, a zenekar szeretett csellóművésze ??️ A 100 Tagú Cigányzenekar...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 16:28

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

 Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!♈ KOS...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 05:57

Meghalt Danyi Zsuzsi

Meghalt Danyi Zsuzsi

Elhunyt Danyi Zsuzsi – a szolnoki mesék, dallamok és emberség örök hírnöke ? Egy város most csendesebb lett. Egy hang,...

Hirdetés
Hirdetés