Olyan törvénymódosítást javasolnak, amely a mobiltelefonok mindenfajta használatát tiltaná a járművezetők számára.

Hirdetés
Olyan törvénymódosítást javasolnak, amely a mobiltelefonok mindenfajta használatát tiltaná a járművezetők számára.
Hirdetés

Autósok figyelem !Hamarosan kihangosítóval is tilos lehet telefonálni vezetés közben!

/A kihangosított mobiltelefon ugyanúgy elvonhatja a sofőr figyelmét, mintha egy kézben tartott készülékbe beszélne – állapították meg szakemberek\./

Hirdetés

Az angliai Sussex-i Egyetem kutatóinak tanulmánya 20 férfi és 40 női önkéntes bevonásával készült, akiket autószimulátorokba ültettek – írta a BBC News. A résztvevők egy csoportja zavartalanul vezethetett, míg a másik két csoport tagjainak a szimulátortól 90 centiméterre lévő hangosbeszélőből jövő férfihangra kellett figyelnie.

Hirdetés

Csökkent a reakcióidő
Azok a résztvevők, akik párbeszédbe elegyedtek a hanggal, majdnem egy másodperccel később reagáltak olyan történésekre, mint hogy egy gyalogos lelépett a járdáról, rossz sávba tévedt autó szembejött velük, vagy parkoló jármű tűnt fel az útkereszteződésnél.

Az eredmények szerint a kihangosított mobiltelefonon folytatott beszélgetés során egy olyan egyszerű kérdésfelvetés is, mint hogy “hol hagytad a kék aktát” képes lehet annyira elvonni a sofőr figyelmét, hogy az negyedannyira figyeljen egy adott területre, mint normális esetben.

Hirdetés
Az agya ugyanis elképzeli a szobát, ahol az aktát hagyta, ahelyett, hogy az előtte lévő veszélyekre koncentrálna.

Ezt olvastad már? Vezetés és telefonálás: együtt veszélyes!

Más tanulmányok eredményei azt sugallják, hogy a mobiltelefonálás jobban elvonja a vezető figyelmét, mint a rádióhallgatás, vagy az utasokkal folytatott beszélgetés.

Külföldön már kezdeményezték a mobiltelefonálásra vonatkozó szabályok szigorítását
Nagy-Britanniában tilos kézben tartott mobilon, vagy egyéb eszközön beszélni vezetés közben. A törvény szerint a sofőrök használhatnak kihangosított telefont, navigációt és kétirányú rádiót, ám, ha a rendőr úgy ítéli meg, hogy a vezetőnek elvonták a figyelmét és nem ura a járműnek, büntetést szabhat ki.

Hirdetés

Az eredmények fényében a szakemberek olyan törvénymódosítást javasolnak, amely a mobiltelefonok mindenfajta használatát tiltaná a járművezetők számára.

(MTI)

Forrás : kamaszpanasz.hu

2016. október 30. (vasárnap), 23:09

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 12:21
Hirdetés

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Elhunyt Sári József, a magyar kortárs zene mestere – 91 éves volt a Kossuth-díjas zeneszerző ? Gyászol a magyar zenei...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 09:29

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája ? Nem sokkal 83. születésnapja előtt elhunyt Dráfi...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 09:05

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️ Hétfő este egy ritka erejű...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 07:17

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ???

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ???

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ??? A...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 05:41

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók!

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók!

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók! ?  Hatalmas tűz ütött ki...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 17:45

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Gyászol a 100 Tagú Cigányzenekar: elhunyt Lázár Éva, a zenekar szeretett csellóművésze ??️ A 100 Tagú Cigányzenekar...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 16:28

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

 Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!♈ KOS...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 05:57

Meghalt Danyi Zsuzsi

Meghalt Danyi Zsuzsi

Elhunyt Danyi Zsuzsi – a szolnoki mesék, dallamok és emberség örök hírnöke ? Egy város most csendesebb lett. Egy hang,...

Hirdetés
Hirdetés