DÖNTÖTTEK! Még szigorúbb korlátozásokat vezetnének be >>>> ÍME A LISTA >>>

Hirdetés
DÖNTÖTTEK! Még szigorúbb korlátozásokat vezetnének be >>>> ÍME A LISTA >>>
Hirdetés

A magyar nyugdíjasok 62,6 százaléka megbízhatónak tartja a PCR-tesztek eredményeit a koronavírus kimutatásában, 10-ből 9 nyugdíjas pedig fontosnak tartaná a rendszeres tesztek bevezetését bizonyos munkakörökben. /Sőt, a válaszadók több mint háromnegyede kötelezően be is vezetné azt, derült ki a Pénzcentrum online felméréséből\./

Hirdetés
Azt is megvizsgáltuk, mit tartanak fontosabbnak: a boltosok, egészségügyi dolgozók, szociális munkások, stb. tesztelését vagy például a fodrászokét.
Hirdetés
-írta meg a Pénzcentrum.

Arra a kérdésre, hogy mely munkakörök – vagy társadalmi csoportok – rendszeres tesztelése lehetne még fontos a nyugdíjasok kiemelték saját rétegüket: a nyugdíjasokat. Sokan említették még a felsőoktatást, és általában a diákokat is, a biztonsági őröket, papokat, és a hulladékszállításban dolgozókat.

Mivel védekezzünk a második hullám alatt?Válaszadóink közül a nyugdíjasok kifejezetten fontosnak tartották a rendszerest tesztelést, mint a védekezés eszközét a második hullámban.

Hirdetés
Ezen túlmenően sokan említették a védőoltást – rengetegen tartják ezt az egyetlen lehetséges fegyvernek a vírussal szemben. Azonban sokan szigorítanának is az intézkedéseken:

A maszk viselésének szigorítása, ellenőrzése, a szabályok be nem tartása esetén az illető súlyos pénzbírságolása! A kijárási és vásárlási idők korlátozása, a sportrendezvények zárt kapuk mögötti tartása, a szórakozóhelyek ideiglenes bezárása, az oktatás internetes létrehozása, az iskolák időszakos bezárása, a vírusfertőzésekkel kapcsolatos intézkedések szigorúan egészségügy szakemberek kompetenciája, a politika kivonulása az egészségügyből (…)- -írta meg a Pénzcentrum.

Hirdetés

2020. szeptember 16. (szerda), 08:25

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07
Hirdetés

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 20:33

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Az elmúlt évek aszályaiért nem tehető felelőssé az Országos Jégkármérséklő Rendszer, és a rendelkezésre álló adatok azt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:23

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Azurák Csaba veszi át Rónai Egon helyét az Egyenes Beszédben2026. november 5-én az ATV bejelentette, hogy Azurák Csaba...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 17:54

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Az orosz nagykövet a gázszerződésre figyelmeztet, az EU már kijelölte a határidőtPénzügyi következményekre...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 16:18

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Három ülésnapos kitiltást rendelt el Forsthoffer Ágnes, Pócs János jogorvoslatot kérForsthoffer Ágnes házelnök 2026....

Hirdetés
Hirdetés