Dr. Leonard Coldwell szerint a rák 2-10 hét alatt gyógyítható!

Hirdetés
Dr. Leonard Coldwell szerint a rák 2-10 hét alatt gyógyítható!
Hirdetés

A szakértő szerint óriási parasztvakítás meg a gyógyszeripar részről. Már rég megvannak a hatékony gyógymódok!

/A rák gyógymódja már réges\-régen ismert, több évtizedes kutatások alapján kiderült, mik azok, amik elpusztítják a daganatokat\./

Hirdetés

Azonban ezt egyelőre nem hozták még nyilvánosságra, mivel a népesség így is drasztikusan emelkedik, ráadásul a gyógyszeriparnak úgy van a legnagyobb profitja az egészen, ha a különféle kemoterápiás kezeléseket a betegek igénybe veszik.

Hirdetés

Dr. Coldwell elmondása szerint hihetetlen mértékű dezinformáció megy a médiában, főleg a gyógyszergyárak részéről.

Azt sulykolják, hogy nincs ellenszer, és hogy keményen próbálkoznak, közben meg csak ülnek a babérjaikon.

Hirdetés
Dr. Coldwell családja is súlyos rákos megbetegedésekkel küszködött – és többen meg is haltak már közülük rákban. Ettől indíttatva kötelezte el magát az életben arra, hogy megtalálja a rák hatékony gyógymódját, azt amit nem tud eltitkolni a gyógyszeripar.

Szerinte a sugárkezelések és kemoterápia nélkül is gyógyítható a kór.
Hirdetés

Mindössze 2-10 hétre van szükség erre. Vannak olyan rákos betegségek is, melyek néhány perc alatt képesek a gyógyulás jeleit mutatni, ha betartjuk a tippeket, melyeket a doktor adott a kutatási alapján.

Hogy igaza van-e a doktornak, vagy sem, nem tudni, mindenesetre sokan kipróbálták már a dolgot, és vannak, akik állítólag így menekültek meg.

Hirdetés

OSZD MEG másokkal is!

2019. június 02. (vasárnap), 20:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 20:24
Hirdetés

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Mégis lesz idén fehér karácsony! Sopronban már havazik – fotón, videón a hótakaró Szokatlan, ám annál varázslatosabb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 11:15

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 10:28

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Végre ölbe vehettem a másfél hónapos unokahúgomui: egy kicsit sírdogált, de amikor jeleztem neki, hogy énekelek neki,...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 08:31

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

– Csuti is megszólalt Gáspár EvelinrőlAz utóbbi napokban szokatlanul nagy hullámokat vetett a közösségi médiában az a...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 07:29

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Elment a porond  mestere – ifj. Eötvös Gábor emlékéreA magyar cirkuszművészet pótolhatatlan alakját veszítette el:...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda)

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt ifj. Eötvös Gábor – elment a magyar cirkuszművészet legendás zenebohócaMegrendülten búcsúzik a magyar cirkuszi...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 17:43

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 79 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 79 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

A TISZA-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítja december 24-ét, hogy minden magyar család békében és...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 16:27

Meghalt Gelencsér Csaba

Meghalt Gelencsér Csaba

Meghalt a korábbi nagykanizsai focihős, Gelencsér CsabaGyászol a zalai futballvilág: 53 éves korában, hosszan tartó,...

Hirdetés
Hirdetés