Dráma: Sas József teste feladta a harcot?! Isten kezében van már?

Hirdetés
Dráma: Sas József teste feladta a harcot?! Isten kezében van már?
Hirdetés
Dráma: Sas József teste feladta a harcot?! Isten kezében van már?  Egy percre sem adja fel a reményt az agyvérzés után a humorista és családja.


/Egy ország szorít a súlyos betegségen átesett humoristáért, aki ugyan jobban érzi magát, de a korábbi hírekkel ellentétben biztosan nem hagyhatja még el a kórházat \- felesége szerint elhúzódó rehabilitációra készülnek\./
Hirdetés
Mint a Blikk megírta, a Jászai Mari-díjas művész thaiföldi nyaralásán lett rosszul, és március elején egy különgéppel szállították haza. Kiderült: a 80 éves színész-rendezőnek kétoldali agyvérzése volt, ami miatt nehezen tud járni, és alig tudja mozgatni a bal karját.
Hirdetés
De egy percre sem adja fel a gyógyulásba vetett hitét - számolt be róla a felesége.


"Szerencsére Józsi nem adta fel, nem hagyta el magát. Nagyon optimista és meg akar gyógyulni” – mondta el Zsuzsa asszony a Ripostnak, hozzátéve, férje nem hazudtolja meg önmagát, és még betegen is viccelődik, mindenkit szórakoztat a kórházban. Az asszony maga is igyekszik megtartani pozitív életszemléletét, de nyíltan beszél a nehézségekről is.
Hirdetés


"Nagyon örülök, hogy Józsi jól viseli ezt az állapotot, de aki már látott ilyet, tudja, hogy milyen szörnyű betegségről van szó. Szerencsére az elméjét nem érintette az agyvérzés, de a teste teljesen megadta magát. Ki kell mondani, hogy Isten kezében vagyunk, és csak bizakodni tudunk a felépülésében” – idézi a Ripost Sas József feleségét.

2020. szeptember 07. (hétfő), 20:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. október 24. (csütörtök), 05:31
Hirdetés

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,1 óra az átjutási idő.

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,1 óra az átjutási idő.

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események2024. október 24. 07:14A közúti közlekedés biztonságát,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. október 23. (szerda), 13:13

Megszakad a szív! Nincsenek szavak: Szívbemarkoló , ami kiderült Sallai Nóráról

Megszakad a szív! Nincsenek szavak: Szívbemarkoló , ami kiderült Sallai Nóráról

Nincsenek szavak: Sallai Nóra nélkül temetik el a kisfiátSallai Nóra színésznő, akit a nézők a Jóban Rosszban című...

Mindenegyben blog
2024. október 23. (szerda), 12:19

Berki Mazsi elmondta az igazat Berki Krisztián haláláról – mindenki könnyezve hallgatta

Berki Mazsi elmondta az igazat Berki Krisztián haláláról – mindenki könnyezve hallgatta

Berki Mazsi szívszaggató vallomást tett Berki Krisztián haláláról – mindenki könnyezve hallgattaBerki Mazsi megható...

Mindenegyben blog
2024. október 23. (szerda)

Megszólalt a lottónyertes - erre költi majd a hatalmas nyereményt

Megszólalt a lottónyertes - erre költi majd a hatalmas nyereményt

Megszólalt a lottónyertes - erre költi majd a hatalmas nyereménytA lottónyeremény sokak számára egy álom beteljesülése,...

Mindenegyben blog
2024. október 23. (szerda), 06:56

Meghalt Vékás-Kovács Imre

Meghalt Vékás-Kovács Imre

Holtan találták a Csádba akkreditált magyar katonai attasét: közleményt adott ki a Honvédelmi MinisztériumTragikus hír...

Mindenegyben blog
2024. október 22. (kedd), 20:56

Novembertől MÁR luxusnak, igazi kuriózumnak számít a koporsós temetés Magyarországon! Ennyibe kerül 2024.november 1-től egy temetés : (1. oldal)

Novembertől MÁR luxusnak, igazi kuriózumnak számít a koporsós temetés Magyarországon! Ennyibe kerül 2024.november 1-től egy temetés : (1. oldal)

Novembertől MÁR luxusnak, igazi kuriózumnak számít a koporsós temetés Magyarországon! Ennyibe kerül 2024.november1-től...

Mindenegyben blog
2024. október 22. (kedd), 16:17

Borzalmas hír jött ma estére- tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Borzalmas hír jött ma estére- tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Sánta Ferenc, a Nemzet MűvészeMély gyászba borult a magyar zenei világ: elhunyt Sánta Ferenc, Kossuth- és Liszt...

Mindenegyben blog
2024. október 22. (kedd), 14:08

Megjött a novemberi időjárás-előrejelzés, de nagyon nem erre számítottunk ?

Megjött a novemberi időjárás-előrejelzés, de nagyon nem erre számítottunk ?

Ez az a nap, amikor minden megváltozik: visszatért a vénasszonyok nyaraMindenki meglepetésére újra visszatért a...

Hirdetés
Hirdetés