Drá­mai csa­var VV Fanni ügyé­ben, ezt tette a gya­nú­sí­tott!

Hirdetés
Drá­mai csa­var VV Fanni ügyé­ben, ezt tette a gya­nú­sí­tott!
Hirdetés

Drá­mai csa­var VV Fanni ügyé­ben, ezt tette a gya­nú­sí­tottMin­den­áron házi őri­zetbe pró­bált ke­rülni, de a bírót nem ha­tot­ták meg a sza­vai.-írta meg a ripost.

/Videón kérte a bírótól a VV Fanni\- gyilkosság gyanúsítottja\: engedje haza a szüleihez\./

Hirdetés
Azt mondta, nem szökne, nem bujdosna, ám a bírót nem sikerült rábírnia, hogy elrendelje házi őrizetét.A bíróság további két hónappal meghosszabbította a gyanúsított előzetes letartóztatását.
Hirdetés

– Mindössze félórás tárgyalás volt, ahol szinte szó szerint ugyanazokra az okokra hivatkoztak, mint legutóbb: szökés, elrejtőzés, bűnismétlés veszélye. Úgyhogy László július 27-ig biztosan benn marad – mondta csalódottan dr. Brodmann.-írta meg a Bors.

017 novemberében szülei bejelentést tettek a rendőrségen ,hogy eltűnt.A villanyok égtek a lakásában és a kocsija is eltűnt.Korábbi barátja Renátó vigyáz a két kutyusra akiket sosem hagyott egyedül fél óránál tovább.

Hirdetés

Egy férfiról kamerafelvételek is készültek, ahogyan az éjszaka közepén az ölében viszi el, a feltehetően már eszméletlen /halott lány testét a házból. A férfi által bérelt kocsiban pajszert, fegyvert, kötelet és vérnyomokat találtak, DNS mintákat vettek és a vizsgálat után ezért feltételezik, ,hogy a lány már nem él, ám amíg nincs meg a holttest, hivatalosan továbbra is eltűntként keresik a Fannit.

Hirdetés

Nyugodjon békében! -írja a starity.

2019. május 27. (hétfő), 19:06

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 13:55
Hirdetés

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt el

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt el

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt elKét katona vesztette életét az elmúlt napokban,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 13:29

? Szijjártó Péter vezette külügyről súlyos részletek kerültek elő – videó is nyilvánosságra került!

? Szijjártó Péter vezette külügyről súlyos részletek kerültek elő – videó is nyilvánosságra került!

Három nap alatt az autóalkatrésztől a milliárdos lélegeztetőgép-üzletig – a Szijjártó vezette külügy adott megbízást a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 11:51

Nagyszabású tüntetés jön Budapesten - ezt érdemes tudni róla

Nagyszabású tüntetés jön Budapesten - ezt érdemes tudni róla

Négynapos demonstrációra készülnek a Kossuth téren a független benzinkutasokNégynapos demonstrációt tervez a budapesti...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 10:07

Megtámadták Moszkvát!

Megtámadták Moszkvát!

Drónok támadták Moszkva térségét, működésbe lépett az orosz légvédelemDróntámadás érte Moszkva térségét 2026....

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 09:15

Szórakozni mentek, soha nem térnek haza: 6 fiatal halt meg a brutális közúti balesetben

Szórakozni mentek, soha nem térnek haza: 6 fiatal halt meg a brutális közúti balesetben

Szórakozni indultak Dundalkba, öt fiatal életét követelte az ütközésÖt, 21 és 23 év közötti fiatal vesztette életét az...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 08:33

Ezek voltak az utolsó szavai: „Szeretlek”-Fiával a karjában halt meg békésen a 42 éves zenész, akit mindenki szeretett –

Ezek voltak az utolsó szavai: „Szeretlek”-Fiával a karjában halt meg békésen a 42 éves zenész, akit mindenki szeretett –

Ezek voltak az utolsó szavai: „Szeretlek”-Fiával a karjában halt meg békésen a 42 éves zenész, akit mindenki szeretett...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 06:24

Döbbenetes fordulat Fásy Ádám feleségének ügyében – dr. Bárándy Gergely most megtörte a csendet!

Döbbenetes fordulat Fásy Ádám feleségének ügyében – dr. Bárándy Gergely most megtörte a csendet!

Bárándy Gergely bírálta Fásy Ádám feleségének vezetőszáras kísérését: szerinte egy idézés is elég lett volnaDr. Bárándy...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 05:32

Meghalt Varga Ákos

Meghalt Varga Ákos

Elhunyt Varga Ákos, a Mankind néven ismert DJ és producerMeghalt Varga Ákos, akit a magyar elektronikus zenei közönség...

Hirdetés
Hirdetés