Dundika kitálalt: Ezért vannak együtt Majkával

Hirdetés
Dundika kitálalt: Ezért vannak együtt Majkával
Hirdetés

Évek óta ezért!

11 éve alkotnak egy párt, a legnagyobb boldogságban és harmóniában nevelik két közös gyermeküket. Sokan nem értik, hogy mi a titkuk, hogyan csinálják. /Majka egyszer már elárulta, hogy a jó szex és az őszinteség tartós és örömteli kapcsolatuk titka, most Dundikán volt a sor\./

Hirdetés

"Amikor terhes lettem Marcival, megfogadtuk, hogy minden héten minimum egy napot kettesben töltünk. Na jó, nem egy egész napot, de csinálunk valami közös programot, hogy fenntartsuk a tüzet.

Hirdetés
Mi erre az elejétől fogva nagyon figyelünk, hiszen nemcsak szülők vagyunk, de szerelmesek is. Sajnos a környezetünkben is sok olyan pár van, akik erre nem szentelnek időt, és ezt a kapcsolatuk bánja. Mi nem szeretnénk olyanok lenni, akik elmennek egymás mellett otthon" - mondta a Nők Lapja Cafénak. 

Persze az egymáshoz való alkalmazkodás is fontos, illetve változtatni bizonyos szokásokon. Mikor Majka édesapává vált, nagyon megváltozott: "Már nem megy el mindig a fiúkkal szórakozni, a forgatások után nem az éjszakába indul, hanem hazajön.

Hirdetés
Odafigyelünk egymásra, arra, hogy mindketten boldogok vagyunk-e. Ha valami bántja a lelkünket, megbeszéljük. Az őszinteség a jó kapcsolat alapja, szerencsére ez nálunk mindig is megvolt."

2021. július 22. (csütörtök), 14:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 08:44
Hirdetés

Szívfacsaró hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Szívfacsaró hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 08:15

Hidegzuhany a magyaroknak:– a TISZA épp az egyik legfontosabb ígéretétől lépett vissza?

Hidegzuhany a magyaroknak:– a TISZA épp az egyik legfontosabb ígéretétől lépett vissza?

Kimaradt a megígért zöldség- és gyümölcsáfa-csökkentés a 2027-es költségvetésbőlMagyar Péter azonnali áfacsökkentést...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 07:51

Házkutatást tartott a NAV a korábban Vitályos Eszter testvére által vezetett alapítványnál

Házkutatást tartott a NAV a korábban Vitályos Eszter testvére által vezetett alapítványnál

Kampányra mehetett a civil támogatás? Öt helyszínen tartott házkutatást a NAVA NAV 2026. november 2-án öt helyszínen...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 06:39

Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal kirugták a nemrég kinevezett vezetőt!

Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal kirugták a nemrég kinevezett vezetőt!

Három hónap után menesztették Feledy Botondot: 84 milliós minisztériumi megbízások kerültek előAzonnali hatállyal...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 06:13

Hiába a tiltás: Megvan a kiskapu, amellyel Orbán újra hatalomra kerülhet

Hiába a tiltás: Megvan a kiskapu, amellyel Orbán újra hatalomra kerülhet

Orbán kormányfői visszatérését kizárja a korlát, a politikai befolyását nemOrbán Viktor a hatályos szabályok alapján...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 05:49

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt dr. Marton Zoltán: a sebészorvos, aki egy világkarriernek is szentelte az életét - (cikk végén videó)88 éves...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 19:24

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Azonnal menesztették Ókovács Szilvesztert: 4,8 milliós fizetés, különprémiumok és súlyos kifogások az...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:20

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Újabb fordulat Matolcsy Ádám ügyében: már a rendőrség fejvadászai is kereshetik a volt jegybankelnök fiátÚjabb komoly...

Hirdetés
Hirdetés