Durván kifakadt Fodor Zsóka, miután Andy Vajna és felesége miatt botrányba fulladt a Szenes Iván Emlékkoncert – “Miért kell mindig minden rólatok szóljon? Követelem, hogy..” – Legyen kedves ossza már meg, aki egyetért a művésznővel!

Hirdetés
Durván kifakadt Fodor Zsóka, miután Andy Vajna és felesége miatt botrányba fulladt a Szenes Iván Emlékkoncert – “Miért kell mindig minden rólatok szóljon? Követelem, hogy..” – Legyen kedves ossza már meg, aki egyetért a művésznővel!
Hirdetés

Mint arról korábban már beszámoltunk, ismételten nagy port kavart a Vajna házaspár. A kormánybiztos úr és kedves felesége a Szenes Iván Emlékkoncerten, felment a színpadra, ami már önmagában unszimpátiát váltott ki a közönségből, majd Andy Vajna ezek után Szenes Iván helyett Szenes Imréről kezdett beszélni! Ez végképp sokaknál kiverte a biztosítékot, akik aztán felálltak helyeikről és egyszerűen elhagyták az épületet.

/Sok ismert embert is felzaklatott a kormánybiztos bakija és felháborodásuknak hangot is adtak\./

Hirdetés
Köztük a Barátok közt-ből jól ismert Magdi anyus, vagyis Fodor Zsóka, aki nagy tisztelője volt Szenes Ivánnak, aki eMeRTon-díjas magyar író, dalszövegíró, dramaturg, zeneszerző és érdemes művész volt.
Hirdetés

A következőket mondta az eset után:

“Miért kell egy ilyen csodálatos rendezvényt és egy ilyen csodálatos embert ILYEN gusztustalan módon meggyalázni? Hogy nem lehet megjegyezni egy olyan ember nevét, aki ennyi mindent tett a magyar kultúráért? Miért kell mindig minden rólatok szóljon? Követelem, hogy szűnjetek meg létezni, elege van a magyar népnek a magamutogatásotokból! Legyen kedves egy megosztással fejezze ki, aki egyetért velem.

Hirdetés

Arra kérünk mindenkit, aki egyetért Fodor művésznő szavaival, ossza meg ezt a bejegyzést, hátha eljut a Vajna családhoz is.

Forrás: budapest1873.net

2018. május 21. (hétfő), 19:15

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 16:41
Hirdetés

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2 sztárja! - nyugodjék békében! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2 sztárja! - nyugodjék békében! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2  sztárja! - nyugodjék békében! Meghalt Lovas Annabella, A Nagy Ő egykori...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 16:14

Meghalt Lovas Annabella

Meghalt Lovas Annabella

Meghalt Lovas Annabella, A Nagy Ő egykori szereplője Megdöbbentő hír rázta meg a realityműsor rajongóit: meghalt Lovas...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 15:25

Meglepő, mire készül Magyar Péter: már a választás után azonnal belevágna

Meglepő, mire készül Magyar Péter: már a választás után azonnal belevágna

Nem vár 30 napot sem választás után Magyar Péter – azonnal belevágna Magyarország átalakításábaA kampány utolsó...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 14:09

Április 12.: elhalasztják a választást?

Április 12.: elhalasztják a választást?

Április 12 közeledik: el lehet-e halasztani az országgyűlési választást rendkívüli jogrend idején?A választások...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 08:25

Mindenki Agárdi Szilviért küzd most: nagyon kevés a remény

Mindenki Agárdi Szilviért küzd most: nagyon kevés a remény

Mindenki Agárdi Szilviért küzd most: nagyon kevés a remény 1. Összefogott az ország, de a baj még mindig óriásiMásfél...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 07:50

Részeg ámokfutó gázolt halálra két kisgyereket – sokkoló felvétel készült a borzalmas tragédiáról

Részeg ámokfutó gázolt halálra két kisgyereket – sokkoló felvétel készült a borzalmas tragédiáról

Részeg ámokfutó gázolt halálra két kisgyereket – sokkoló felvétel készült a borzalmas tragédiáról Felfoghatatlan...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 07:03

Döntött Orbán Viktor : ezt lépi meg a választás éjszakáján vereség esetén

Döntött Orbán Viktor : ezt lépi meg a választás éjszakáján vereség esetén

Orbán Viktor vereség esetén ezt tenné? Egy félmondat most mindent felkavart1. „Ha másnak adnak bizalmat, azt tudomásul...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 06:43

Terence Hill 87 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott

Terence Hill 87 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott

87 éves lett Terence Hill – a magyaroknak külön köszönetet mondottTerence Hill neve generációk számára jelent egyet a...

Hirdetés
Hirdetés