Ebbe halt bele Bence, a 22 éves mentős..Csak ült a padon nevetett, majd..

Hirdetés
Ebbe halt bele Bence, a 22 éves mentős..Csak ült a padon nevetett, majd..
Hirdetés

Egy emberként gyászolja az ország azt a 22 éves kapuvári mentőst, aki minden előzetes panasz nélkül esett össze és vesztette életét szerdán. /Az Országos Mentőszolgálat tette közzé a Facebookon, hogy Takács Bence szabadidejében találkozott az egyik mentős kollégájával, amikor rosszul lett\./

Hirdetés
Így azonnal szakszerű ellátásban részesült, de sajnos nem tudták megmenteni az életét.

– Egy padon ülve beszélgetett és nevetgélt a barátjával – mondta a Borsnak a tragikus sorsú fiú 19 éves testvére, Takács Bálint.

Hirdetés
– Egy váratlan pillanatban belilult a feje, és a földre esett. Nagyon magas volt a pulzusa ekkor. A több évtizede mentősként dolgozó munkatársa megpróbálta újraéleszteni, majd csatlakoztak hozzá az esetkocsival és mentőhelikopterrel érkező kollégák is. Órákig küzdöttek érte, de már nem tudtak rajta segíteni.

A fivér szerint a bátyja tüdejében elzáródó főverőér okozta a tragédiát. A Mentőszolgálat internetes bejegyzése szerint a mentőautó-sofőrként szolgálatot teljesítő, Picur becenevű férfi „jelenség volt a megyében, hiszen óriás termete miatt hamar felfigyeltek rá az emberek.

Hirdetés
Álma volt, hogy a mentőzés mellett kamionozzon, amihez épp tegnap érkezett meg a szükséges jogosítvány. Imádott vezetni, és ahol tudott segített. A mentőszolgálat volt a második családja, amiért édesanyja zokogva mondott köszönetet a Kapuvári Mentőállomás gyászoló bajtársi közösségének.”

2019. október 10. (csütörtök), 18:38

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 14:30
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szívszorító tragédia: meghalt a 18 éves magyar válogatott vízilabdázóFelfoghatatlan veszteség érte a KSI...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 13:50

Meghalt Kiss Csanád, a KSI 18 éves vízilabdázója

Meghalt Kiss Csanád, a KSI 18 éves vízilabdázója

Felfoghatatlan tragédia: meghalt Kiss Csanád, a KSI mindössze 18 éves vízilabdázójaMegrendítő gyászhírt közölt a KSI...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 13:04

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes aláírta a sorsfordító törvényt! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes aláírta a sorsfordító törvényt! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes azonnal aláírta – augusztusban már érkezik az 50 ezer forint!Forsthoffer Ágnes egyik...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 12:23

A Fidesz olyat tett, amit még egyetlen párt sem az elmúlt 36 évben

A Fidesz olyat tett, amit még egyetlen párt sem az elmúlt 36 évben

Politikai földcsuszamlás: 36 év alatt senki nem mérte ezt a csapást a FideszreTörténelmi mélypontra került a FideszA...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 10:48

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Négy Eximbank-ügylet miatt tett feljelentést a minisztérium – több mint ezermilliárd forintnyi finanszírozást...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 09:30

FRISS! A nő, aki a fapados repülőn találkozott Orbán Viktorral, sírva fakadt

FRISS! A nő, aki a fapados repülőn találkozott Orbán Viktorral, sírva fakadt

Fapados repülővel indult útnak Orbán ViktorA hétvégén beszédet mond a Bálványosi Szabadegyetemen Orbán Viktor. A Fidesz...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 09:26

Nyílt levélben szólították fel Magyar Pétert, hogy fejezze be „óellenzékinek” gúnyolni Hadházyékat

Nyílt levélben szólították fel Magyar Pétert, hogy fejezze be „óellenzékinek” gúnyolni Hadházyékat

Nyílt levélben szólították fel Magyar Pétert, hogy fejezze be „óellenzékinek” gúnyolni HadházyékatTelkes András...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 08:45

Ma Grofó sírjánál jártunk.. a szemünk könnybe lábadt amikor megláttuk a sírját

Ma Grofó sírjánál jártunk.. a szemünk könnybe lábadt amikor megláttuk a sírját

Hat éve nincs velünk Nagy Grófo: különleges síremléke őrzi a szeretett muzsikus emlékétGyermekei és családja méltó...

Hirdetés
Hirdetés