Ebbe halt bele Várkonyi Andrea !Kiderült a szörnyű igazság!

Hirdetés
Ebbe halt bele Várkonyi Andrea !Kiderült a szörnyű igazság!
Hirdetés

Hosszan tartó betegség után távozott az élők sorából Várkonyi András, vagyis a Barátok közt Vili bácsijának lánya. Utolsó hónapjairól és küzdelméről kollégája vallott.

/Több mint négy éve veszítette el imádott lányát Várkonyi András\./
Hirdetés
Ebbe halt bele lánya Várkonyi Andrea !Kiderült a szörnyű igazság!.

A népszerű sorozatsztár, Várkonyi András lánya, Várkonyi Andrea 38 évesen hunyt el hosszan tartó betegség után . Mint kiderült, a győri színésznő Harsányi Gábor darabjában játszott utoljára.

Hirdetés
 A kétszeres Jászai Mari-díjas színész az Origónak mesélt kolléganőjéről.

„Andi az utolsó darabomban, a Nejem a neten-ben játszott utoljára, és sajnos láttuk a leépülését, miközben nagy szeretettel vettük körül,írja a ripost.hu

].

Érezte is a szeretetünket, miközben mi megpróbáltuk vele nem éreztetni, hogy tudjuk, milyen szörnyűséges helyzetben van" - mondta el a portálnak a színész, aki Andrea édesapjával, Andrással is összefutott körülbelül egy héttel a tragédia előtt.

Hirdetés

"Én annyit kérdeztem, hogy hogyan tud így dolgozni, mire azt mondta, hogy csak dolgozni tud. A munka az egyetlen, ami valamilyen módon elviselhetőbbé teszi a fájdalmat. Én azt hiszem, hogy Andit örökre megőrizzük emlékünkben, és el kell tudnunk tőle búcsúzni, Isten nyugosztalja.”

Várkonyi András most először beszélt a Tények stábjának a lánya elvesztéséről:

– Nem hittük el, hogy létezik ilyen. Azt hiszem, az egészséges ember védekezőképessége abból indul ki, hogy ez velünk nem történhet meg. Nagyon színes egyéniség volt, szerették a kollégák is. Többen mondják, hogy a betegségében közrejátszott a belső frusztrációja is. Hogy nem játszott főszerepeket, hogy nem vették fel a főiskolára annak idején.

Hirdetés
Nem tartotta magát sikeresnek. Kívülről sikeresebbnek látszott, mint amilyennek ő érezte magát

– Amikor már morfiumot kell beszerezni, az ember bizony tisztában van vele... Sőt, úgy is van vele, hogy legyen már vége, ne szenvedjen annyit. Az borzalmas, amikor az ember lánya szenved, és nem tud segíteni rajta.-nyilatkozta Várkonyi András

2022. december 11. (vasárnap), 23:58

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. október 21. (hétfő), 07:21
Hirdetés

Óriásit énekelt a kolozsvári lány a Megasztárban, Marics Peti állva tapsolta meg

Óriásit énekelt a kolozsvári lány a Megasztárban, Marics Peti állva tapsolta meg

Hatalmasat énekelt a kolozsvári lány a Megasztárban, Marics Peti állva tapsolta megA tegnap esti Megasztár adásában...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. október 21. (hétfő), 06:17

Mindenkit sokkolt a kijelentése! Gubik Petra végül kimondta, mit gondol Srámek győzelméről!

Mindenkit sokkolt a kijelentése! Gubik Petra végül kimondta, mit gondol Srámek győzelméről!

Mindenkit sokkolt a kijelentése! Gubik Petra végül kimondta, mit gondol Srámek győzelméről!Peter Šrámek nyerte a...

Mindenegyben blog
2024. október 21. (hétfő), 05:49

Meghalt a kórházban a 89 ÉVES BÁCSI , akire betondarab esett Debrecenben – fotókkal

Meghalt a kórházban a 89 ÉVES BÁCSI , akire betondarab esett Debrecenben – fotókkal

Meghalt az a férfi, akire egy társasházról lezuhanó betondarab esett Debrecenben. Az eset 2024. október 18-án történt a...

Mindenegyben blog
2024. október 20. (vasárnap), 19:54

Végre jöhet a baba Krausz Gáboréknál, de ehhez Tóth Gabinak is lesz egy-két szava

Végre jöhet a baba Krausz Gáboréknál, de ehhez Tóth Gabinak is lesz egy-két szava

Jöhet közös gyermek Krausz Gábor és Mikes Anna életébe? – Íme, mit mond az asztrológusKrausz Gábor és Mikes Anna...

Mindenegyben blog
2024. október 20. (vasárnap), 16:50

VÉGÜL CSAK KIMONDTA :Gubik Petrának ez a véleménye arról, hogy Peter Srámek nyert és nem ő.

VÉGÜL CSAK KIMONDTA :Gubik Petrának ez a véleménye arról, hogy Peter Srámek nyert és nem ő.

Peter Šrámek lett a Sztárban sztár All Stars győzteseA Sztárban sztár All Stars műsora szombat este elérkezett a...

Mindenegyben blog
2024. október 20. (vasárnap), 15:11

Rendkívüli hír : Távozik az ATV népszerű műsorvezetője

Rendkívüli hír : Távozik az ATV népszerű műsorvezetője

Tóth Géza, az ATV híradójának közkedvelt műsorvezetője 13 év után távozik a csatornátólTóth Géza, az ATV híradójának...

Mindenegyben blog
2024. október 20. (vasárnap), 13:26

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Szabó Géza, a Diósgyőr legsikeresebb vezetőedzőjeoktóber 20-án, 89 éves korában elhunyt Szabó Géza, a Diósgyőri...

Mindenegyben blog
2024. október 20. (vasárnap), 07:43

Megtalálták a hétvégén eltűnt 12 éves magyar kislányt..Sajnálattal közöljük, hogy a legszörnyűbb dolog bekövetkezett, gyász..

Megtalálták a hétvégén eltűnt 12 éves magyar kislányt..Sajnálattal közöljük, hogy a legszörnyűbb dolog bekövetkezett, gyász..

Tragédia: Holtan találták meg a hétvégén eltűnt 12 éves magyar kislányt, egy 32 éves férfi ölte megA rendőrség kedden...

Hirdetés
Hirdetés