Eddig kell kibírni !Ekkor szűnik meg az óraátállítás, csak egyféle időszámítás lesz

Hirdetés
Eddig kell kibírni !Ekkor szűnik meg az óraátállítás, csak egyféle időszámítás lesz
Hirdetés

Itt az óriási bejelentés:.

/Berlin – Az emberek akaratának megfelelően meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra – jelentette ki Jean\-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a ZDF német országos közszolgálati televíziónak\./

Hirdetés

A politikus a belgiumi Genvalban, a brüsszeli bizottság kétnapos kihelyezett ülésének szünetében elmondta: az a meggyőződése, hogy az Európai Unióban megszűnik a téli és a nyári időszámítás kettőssége.

„Az emberek ezt akarják, mi pedig megcsináljuk” – hangsúlyozta Jean-Claude Juncker, kiemelve, hogy az ügyben tartott európai konzultáción a résztvevők többsége elutasította az évenként kétszer esedékes óraátállítást.

„Nincs értelme kikérni az emberek véleményét, ha nem vesszük figyelembe” – mondta a luxemburgi kereszténydemokrata politikus.

Jean-Claude Juncker /Fotó: Northfoto

Hozzátette: első lépésként a bizottságot igyekszik meggyőzni arról, hogy át kell térni az állandó nyári időszámításra, utána pedig az Európai Parlamentnek (EP) és a tagállamoknak kell lépniük az ügyben.

Hirdetés

A július elejétől augusztus közepéig tartó konzultáción 4,6 millióan fejezték ki véleményüket, 80 százalék az óraátállítás megszüntetése mellett foglalt állást.

Az EP februárban kezdeményezte az óraátállítás felülvizsgálatát, és felkérte fel az EB-t, hogy értékelje az ügyet szabályozó irányelvet, és szükség esetén tegyen javaslatot a módosításra.

Az EP indoklása szerint az állampolgári kezdeményezések azt mutatják, hogy a márciusban és októberben esedékes óraátállítás körül az egészségi hatások miatt nagy a lakossági aggodalom, az óraátállítással elérhető energiamegtakarítás viszont jelentéktelen mértékű.

Hirdetés

A szabályozás felülvizsgálata Finnország kezdeményezésére került napirendre, miután állampolgárok tízezrei kérték a finn kormányt, hogy szüntessék meg az évi kétszeri óraátállítást, és maradjon a nyári időszámítás.

Az EP és az Európai Unió Tanácsa – a tagállami kormányok szakminisztereit összefogó testület – 2001-ben vezetett be az egész Európai Unióban kötelező irányelvet a nyári és a téli időszámításról, ismertebb nevén az óraátállításról.

Hirdetés
(MTI)

Mit tudunk tehát eddig?2021-re várhatóan eltörlik az Európai Unióban az óraátállítást, de ez egy évvel kitolódhat, hogyha a tagállamok nem tudnak egy viszonylag egységes rendszerben megállapodni (közös piacok védelme)

2020. február 23. (vasárnap), 09:12

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 20:49
Hirdetés

Vigyázat! Fontos lakossági figyelmeztetés 2026. június 12-re: ha zivatar közeledik, ezt semmiképp ne tegye otthon!

Vigyázat! Fontos lakossági figyelmeztetés 2026. június 12-re: ha zivatar közeledik, ezt semmiképp ne tegye otthon!

Vigyázat! Fontos lakossági figyelmeztetés 2026. június 12-re: ha zivatar közeledik, ezt semmiképp ne tegye otthon!2026....

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 14:09

Meghalt a facebook!Ezért nem tudod használni a Facebook Messengert! Hatalmas baj lehet: teljesen lehalt a Facebook Messenger, Magyarországon sem működik!

Meghalt a facebook!Ezért nem tudod használni a Facebook Messengert! Hatalmas baj lehet: teljesen lehalt a Facebook Messenger, Magyarországon sem működik!

Leállt a Facebook és a MessengerHiba lépett fel a Facebook és a Messenger működésében, a felhasználók pedig tömegesen...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 13:57

Friss!Drámai hír érkezett Rogán Antalról !

Friss!Drámai hír érkezett Rogán Antalról !

Kipukkadt Rogán Antal 2 milliárdos lufija: a Telekom egyetlen mondattal buktatta le a feltaláló minisztertA...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 13:23

Itt az idő: felejtsük el végre az augusztus 20-i tűzijátékot

Itt az idő: felejtsük el végre az augusztus 20-i tűzijátékot

Itt az idő: felejtsük el végre az augusztus 20-i tűzijátékot, és adjuk vissza az ünnepet az embereknekAugusztus 20-a ma...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 11:22

Sulyok Tamás fölött gyülekeznek a felhők az aranykonvoj-ügyben

Sulyok Tamás fölött gyülekeznek a felhők az aranykonvoj-ügyben

Sulyok Tamás fölött gyülekeznek a felhők az aranykonvoj-ügybenAz ügyvéd szerint Sulyok Tamás szerepe sem maradhat...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 07:35

Halálos tömegszerencsétlenség történt!Nyolc ember meghaltEgymás után két baleset is történt az M1-esen Győrnél!

Halálos tömegszerencsétlenség történt!Nyolc ember meghaltEgymás után két baleset is történt az M1-esen Győrnél!

Egymás után két baleset is történt az M1-esen Győrnél, nyolc külföldi állampolgár meghaltKét halálos baleset történt...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 06:51

Most érkezett a drámai hír Rubint Rékáról! Erre nem voltunk felkészülve!

Most érkezett a drámai hír Rubint Rékáról! Erre nem voltunk felkészülve!

Új vizsgálatok dönthetnek Rubint Réka kezelésének következő lépéseirőlSzomorú hírt közöltek Rubint Rékáról, akinek...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 06:11

Ez nagyon gyors volt! Már meg is történt: leváltotta őt Magyar Péter, vége van!

Ez nagyon gyors volt! Már meg is történt: leváltotta őt Magyar Péter, vége van!

Magyar Péter döntött az új országos rendőrfőkapitányrólVezetőváltás az országos rendőrség élénPósfai Gábor...

Hirdetés
Hirdetés