Égő házból mentett egy idős párt a pénzügyőr

Hirdetés
Égő házból mentett egy idős párt a pénzügyőr
Hirdetés
Az életmentő természetes dolognak tartja, amit tett, és meglepődött az el­ismeréseken.

Matusz Gábor hazafelé tartott a munkájából, amikor észrevette a füstölő házat. /Gondolkodás nélkül cselekedett\: kimentette az idős nőt, majd a férfit, többször visszatért az égő házba, áramtalanította az épületet, segített a kiérkező rendőröknek elzárni a gázcsapot, széket, takarót hozott ki az idős nőnek, majd amikor a kiérkező szervek már kezelték a helyzetet, szépen haza akart sétálni, mint ha mi sem történt volna\./

Hirdetés
A rend­őrök azonban felírták a nevét, ha szükség lenne a tanúvallomására. Tanúskodás helyett végül elismeréseket kapott a hősies helytállásáért.

– Mindenki gratulál, bár olyan is akadt, aki megrótt amiatt, hogy háromgyerekes apaként kockáztattam.

Hirdetés
Én nem éreztem ott azt, hogy bármit is kockára tettem volna, vagy hogy olyan nagy dolog volt az, amit tettem. De ha visszagondolok az esetre, azt el kell ismerni, hogy az emberek fel sem figyeltek a füstre, és másnak esze ágában sem volt bemenni az épületbe rajtam kívül. Mégiscsak két életveszélyben lévő embert segítettem ki, akik akár meg is halhattak volna, így örülök, hogy arra jártam és segíthettem – teszi hozzá Matusz Gábor.
Hirdetés

cikk itt folytatódik:boon.hu

A katasztrófavédelem hivatalos tájékoztatása szerint egyébként a családi ház konyhájában keletkezett a tűz. A konyhában berendezési tárgyak égtek, a tüzet a miskolci tűzoltók oltották el. A gyors intézkedésnek köszönhetően a lángok nem terjedtek tovább az épületben.

2019. június 01. (szombat), 22:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 19:04
Hirdetés

Magyar Péter bejelentése: két korrupt politikust átadunk a nyomozóknak.

Magyar Péter bejelentése: két korrupt politikust átadunk a nyomozóknak.

Magyar Péter hétfőre ígéri a „Tisztítótűz” kezdetét, mentelmi ügyekről is tárgyalhat a parlamentMagyar Péter vasárnap...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 17:03

Meghalt Andrea a négygyermekes téglási édesanya

Meghalt Andrea a négygyermekes téglási édesanya

Elhunyt a négygyermekes téglási édesanya – továbbra is segítik a családjátVasárnap reggel 8:30-kor elhunyt Andrea, a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 14:50

Megszívták a milliárdosok: Magyar Péter januárra ígéri az új törvényt

Megszívták a milliárdosok: Magyar Péter januárra ígéri az új törvényt

Magyar Péter januárra ígéri a vagyonadót, de a részletekről még nincs döntésMagyar Péter szolnoki beszédében azt...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 13:28

? FRISS! Most érkezett ! Magyar Péter ma reggel rendkívüli bejelentést tett! Ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

? FRISS! Most érkezett ! Magyar Péter ma reggel rendkívüli bejelentést tett! Ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter januárra ígéri a vagyonadót, de a részletekről még nincs döntésMagyar Péter szolnoki beszédében azt...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 11:47

Nagy bejelentés Magyar Pétertől: a választások óta sokan ezt a pillanatot várták

Nagy bejelentés Magyar Pétertől: a választások óta sokan ezt a pillanatot várták

Havi 4,2 millió forint is eltűnhet: napokon belül jöhet a volt államfők juttatásait megvágó törvényKomoly pénzügyi...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 08:41

Mészáros alkut remélt a Tiszától – helyette jött a pofára esés

Mészáros alkut remélt a Tiszától – helyette jött a pofára esés

Mészáros a magyar nagytőke jövőjéről beszélt, Magyar Péter ügyvédet emlegetettMészáros Lőrinc szeptember közepén, a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 07:28

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyászol a meteorológus szakma: elhunyt Tölgyesiné Puskás MártaElhunyt Tölgyesiné Puskás Márta meteorológus, a hazai...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap)

Gyászba borult Magyarország: fájdalmas hírt kaptunk ma reggel

Gyászba borult Magyarország: fájdalmas hírt kaptunk ma reggel

Elhunyt Tölgyesiné Puskás Márta, a magyar meteorológiai szakma meghatározó munkatársaElhunyt Tölgyesiné Puskás Márta...

Hirdetés
Hirdetés