Egy észak-olasz kisvárosban kiiktatták a koronavírus fertőzését! Így csinálták:

Hirdetés
Egy észak-olasz kisvárosban kiiktatták a koronavírus fertőzését! Így csinálták:
Hirdetés

Egy észak-olasz kisvárosban kiiktatták a koronavírus fertőzését

Méghozzá úgy, hogy mindenkit teszteltek, és nem is egyszer.

/Vò egy kisváros Észak\-Olaszországban, innen jelentették az első koronavírusos halálesetet az országból\./

Hirdetés
A Padovai Egyetem kutatói, együttműködve a Vöröskereszttel, kísérletbe fogtak a városban: minden egyes lakost teszteltek a koronavírusra, méghozzá kétszer – írja az Index.

Tehát mind 3300 ott lakótól mintát vettek, akár mutatott tüneteket, akár nem.

Hirdetés
A kísérlettel alapvetően a vírus viselkedését, terjedésének dinamikáját akarták vizsgálni. Persze, ha már pozitívnak bizonyult valaki, azt elkülönítették. Amikor a vizsgálat kezdődött, március 6-án, legalább 90 fertőzött személy volt Vòban. Ma már napok óta egy új eset sincs.

Azért voltunk képesek megakadályozni a járvány továbbterjedését, mert azonosítottuk és kiiktattuk a rejtett fertőzéseket is - idézi a Guardian Andrea Crisantit, az Imperial College London kutatóját, aki részt vett a projektben.

Hirdetés
A tesztelések közben legkevesebb hat tünetmentes fertőzöttet sikerült azonosítani, akik, ha nem izolálják őket, tovább fertőzték volna a többieket. Valószínűleg másutt is sok tünetmentes fertőzött él, a betegség terjedésének ők a hajtómotorjai.

atv.hu

2020. március 19. (csütörtök), 09:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 15:16
Hirdetés

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyébenEgyre több helyről érkeznek bejelentések áramszünetekről...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 14:16

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Nagyon kínos videó terjed: saját párttársa, Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar PétertőlA parlamenti vita, amely...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:59

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter kemény szavakkal ment neki Panyi Miklósnak, miután szóba került a Kata nevű nőről szóló történet. A vita...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:29

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

„Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Anita visszahívta Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:59

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Lemondási hullám indult az egyetemi alapítványok körülOlyan folyamat indult be Csányi Sándor lemondásával, amely már...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:56

Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

Dagad az aranykonvoj-ügy, gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu JánostÚjabb fordulatot vett az aranykonvoj-ügy: a...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 08:04

Török Gábor politikai elemző a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktus

Török Gábor politikai elemző a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktus

Török Gábor politikai elemző  a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktusTörök Gábor a...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 06:17

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 15 megyére figyelmeztetnek

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 15 megyére figyelmeztetnek

Zivatarokkal, felhőszakadással és jégesővel jöhet a fordulat keddenKedden nemcsak a forróság miatt kell figyelni az...

Hirdetés
Hirdetés