Egy igazán nem mindennapi történet egy lányról, aki egy pékségben dolgozott... több ezren lájkolták már, kevesebb mint egy nap alatt.

Hirdetés
Egy igazán nem mindennapi történet egy lányról, aki egy pékségben dolgozott... több ezren lájkolták már, kevesebb mint egy nap alatt.
Hirdetés

Gina egy pékségben dolgozott, és egyik nap bosszús lett egy kisfiú miatt, aki nutellás kézzel maszatolta a hűtőket és az üvegfelületeket. Gondolta, jelzi a dolgot a gyerek nagymamájának. /Erre a csattanóra azonban senki sem számított\./

Hirdetés
..!

Pékségben dolgoztam, hatalmas pult, sok idióta, félóránként sikáltam az üveget. Egy szép napon, amikor alapból antiszociális hangulatban voltam, hát bejött A-mini-sátán.

Hirdetés
Az a kisfiú rendszerint nutellás kézzel simogatta a hűtőket, nyalogatta a pultot, rátenyerelt az üvegre… De nem szólhattam, mert a nagymama mindig vele volt. Na most, végre csak a kisfiú jött be. Nézelődött, majd amikor elkezdte tapogatni a pultot, istenbizony kedvesen, mosolyogva kértem meg, hogy hagyja abba. De nem. Tovább bökdösi a pultot, az üveg majd’ kiesik, az agyamat önti el a szar, rászólok megint, ezúttal nem mosolyogva: Te fogod letakarítani, és a szilánkokat söprögetni ha összetöröd!Erre megjelent a háta mögött a nagymama. Sokkot kaptam, a kis sátán mosolyog, odafordul mamihoz, panaszkodik gondolom, de nem hallom, nem is akarom hallani, nő felém fordul: Szerintem nem kellene lustának lennie az eladónéniknek.
Hirdetés

Itt, ezen a ponton már nem érdekelt az sem, ha kirúgnak, az sem, ha agyonvernek, én bizony kiállok magamért!-Elnézést, de szerintem az unokája szándékosan nehezíti meg a munkámat, és nem szabadna ráhagynia… ez csúnya dolog.-Az anyja vagyok, te pedig egy bunkó!Azóta nem láttam őket."  

2018. augusztus 23. (csütörtök), 17:10

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 21:16
Hirdetés

Meghalt Mihai Aletta

Meghalt Mihai Aletta

Megdöbbentő tragédia rázta meg Kolozsvárt: egy fiatal, babát váró nő vesztette életét, miután egy közlekedési baleset...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 14:39

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

106 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere – Erzsike néni tavaly még kezdőrúgást végzett elSzomorú hír...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 13:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Meghalt Dávid Sándor, a Forma–1 magyar hangjaGyászhír rázta meg a magyar sportújságírás világát: elhunyt Dávid Sándor,...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda)

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

Megrázó hír a Honvédségtől: tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kadétMély megrendülést keltő hírt közölt a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Hirdetés
Hirdetés