Éhen halt az apjára bízott 2 éves kislány

Hirdetés
Éhen halt az apjára bízott 2 éves kislány
Hirdetés

Az orvosok sem tudták megmenteni a kritikusan alultáplált gyermek életét.  A Maszol.ro szerint a férfi a Suceava megyei Preuțești községben azután maradt magára négy gyerekével, hogy az anya külföldre ment dolgozni. /Miután az 1 éves és 10 hónapos kislány rosszul lett, apja átvitte a szomszédos faluba az anyósához, aki kórházba vitte, de a gyermek nem sokkal később meghalt\./

Hirdetés

Az alultápláltság miatt súlyos vérszegénységben szenvedett. Orvosainak a nagymama azt mondta, a kislány csak teát és tejet kapott.

Hirdetés

A Suceava megyei gyermekvédelmi igazgatóság vizsgálatot indított amiatt, hogy a község szociális munkásai a családot miért nem vették nyilvántartásba. A rendőrség bűnvádi eljárást indított, a törvényszéki orvosok jelentése alapján fogalmazza majd meg az apa elleni vádat.

A World Vision Románia civil szervezet felmérése szerint a vidéken élő román gyerekek közül minden tizenegyedik csak napi kétszer kap enni, minden nyolcadik csak kenyeret.

Hirdetés
Minden második vidéki család jövedelme az országos átlag alatt van és minden harmadik falun élő család kap valamilyen szociális segélyt. A felmérést 65 falu több mint 2 ezer háztartásában végezték el, 7 és 18 éves kor közötti gyerekek között.

2018. december 03. (hétfő), 15:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 22. (vasárnap), 21:36
Hirdetés

Most ÉRKEZETT a hír a nyugdíjas élelmiszer-utalványokról! Erre sokan nem számítottak!

Most ÉRKEZETT a hír a nyugdíjas élelmiszer-utalványokról! Erre sokan nem számítottak!

Megérkezett a friss összesítés a nyugdíjasoknak biztosított 30 ezer forintos élelmiszer-utalványok sorsáról, és az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 22. (vasárnap), 20:11

Belehajtott egy Tesla a Berettyó folyóba, nem hiszed el ki volt a sofőr ?Cikk a hozzászólásoknál!

Belehajtott egy Tesla a Berettyó folyóba, nem hiszed el ki volt a sofőr ?Cikk a hozzászólásoknál!

Tesla a Berettyóban – drámai pillanatok a Hortobágy-Berettyónál Belehajtott egy Tesla a Berettyóba – nem hiszed el, ki...

Mindenegyben blog
2026. február 22. (vasárnap), 18:11

Gáspár Bea mindenkit meglepett produkciójával!

Gáspár Bea mindenkit meglepett produkciójával!

Gáspár Bea mindenkit meglepett produkciójával! Aki eddig azt hitte, hogy a Gáspár családban kizárólag Győzike ragad...

Mindenegyben blog
2026. február 22. (vasárnap), 17:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 ?️ Meghalt dr. Angster Mária – A nő, aki megtanított minket szembenézni a múltunkkal  Mély megrendüléssel érkezett a...

Mindenegyben blog
2026. február 22. (vasárnap), 16:49

Kucsera Gábor durván beleállt Magyar Péterbe

Kucsera Gábor durván beleállt Magyar Péterbe

Kucsera Gábor durván beleállt Magyar Péterbe Áll a bál: Kucsera Gábor  durván kiosztotta Magyar Pétert!Komoly...

Mindenegyben blog
2026. február 22. (vasárnap), 15:13

Meghalt dr. Angster Mária

Meghalt dr. Angster Mária

?️ Meghalt dr. Angster Mária – A nő, aki megtanított minket szembenézni a múltunkkal   Mély megrendüléssel érkezett a...

Mindenegyben blog
2026. február 22. (vasárnap), 11:04

A TV2 videóban köszönte meg: rekordnézettséget hozott A Nagy Ő

A TV2 videóban köszönte meg: rekordnézettséget hozott A Nagy Ő

Külön videóban mondott köszönetet a nézőknek a TV2, miután a csatorna szerint A Nagy Ő az utóbbi évek egyik...

Mindenegyben blog
2026. február 22. (vasárnap), 06:43

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

53 éves korában meghalt Eric Dane, a Grace klinika sztárja  Megrendüléssel fogadta a nemzetközi filmszakma és a...

Hirdetés
Hirdetés