Elegük lett a rendőröknek is!

Hirdetés
Elegük lett a rendőröknek is!
Hirdetés

A rendőri szakszervezet szolidaritást vállal a rabszolgatörvény ellen tiltakozókkal. Hosszú közleményük egyben szabályos vádirat a kormányzattal szemben.

/Nagy változások indultak meg a rendőrségnél\: az utóbbi napokban egyre több rendőr küldi el a nevű Facebook oldalnak a fizetésükről érkező banki sms\-t\./

Hirdetés
Ezekből kiderült, hogy szó sincs a Belügyminisztérium által emlegetett 50 százalékos béremelkedésről. Sőt, szépen kiderült, hogy az állomány nagyobb része 200 ezer forintot sem visz haza, vagy ha igen, akkor azt elképesztő mennyiségű túlórával. 

A változást mutatja, hogy a Független Rendőri Szakszervezet csütörtökön bejelentette: támogatják az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottság (OSZDB) négypontos követelését.

Emellett éles kritikával illetik az elmúlt évek kormányzati intézkedéseit. Mint írják: 

"A tömegesen elrendelt túlórákkal a rendőröket is végtelenségig kizsigerelik.

Hirdetés
A hivatásosok számára eddig is 416 túlórát rendelhettek el évente, amibe a rendkívüli helyzetekből eredő túlszolgálat nem számít bele. 2011. óta a rendőrség állománya több mint 40 millió túlórát teljesített. Ez gyakorlatilag végtelenített túlóráztatás jelent, amit egyrészt az évek óta fennálló migrációs válsághelyzet, másrészt a rendőrség alacsony létszáma tesz szükségessé."

Emlékeztetnek: a 100 ezer lakosra jutó rendőrök száma az EU országok között hazánkban a legkisebb. Magyarországon 100 ezer főre csak 90 rendőr jut, miközben az Európai Unió átlaga 318. A rendőrök helyzetét tovább rontja a szolgálatszervezés számíthatatlansága, ami még a túlórák után fennmaradó kevés szabadidő felhasználásának tervezhetőségét is gyakran lehetetlenné teszi.

Hirdetés
 

"Mindezek a körülmények teljesen szétzilálják rendőreink magán és családi életét."

A szakszevezet szerint a korábban jól működő belügyi érdekegyeztetési rendszert kiüresítették, a rendvédelmi szakszervezeteket a civil szférában működő társainkhoz képest hátrányos megkülönböztetésben részesítik.

Mint írják: a tisztességes munkáért tisztességes bérek bevezetésére, a béregyenlőtlenségek mérséklésére, a közszféra bérhelyzetének rendezésére és a diplomás bérminimum bevezetésére vonatkozó sztrájkbizottsági követeléseket az FRSZ támogatja.

11 éve nem emelték az illetményalapot.

"A rendvédelmi illetményalapot 11 éve nem emelték, a hivatásos állomány illetményemelése pedig a sikerpropagandával szemben a valóságban úgy valósult meg, hogy abból minden évben több ezer rendőr, idén már az állomány több mint 40%-a kimaradt"

- írják. Hozzátették: a közalkalmazotti állomány 2008.

Hirdetés
óta nem részesült illetményemelésben, a számukra 2016-ban bevezetett 10 %-os rendvédelmi ágazati pótlék nem kompenzálta a folyamatosan emelkedő megélhetési költségeket. Jövedelmi helyzetük érdemi javulását az idén hatályba lépő RIASZ törvénytől sem remélhetik, mivel az annak kapcsán két évre ígért, átlagosan 30 %-os illetményemelésből a decemberben megkötött minimálbér megállapodás 16 %-ot már le is fedett. 

"A rendőrség közalkalmazotti állományának jelentős részét ugyanis jelenleg minimálbéresként, vagy a szakmunkások garantált bérminimumával azonos díjazásért foglalkoztatják. A munkavállalói állományba tartozók, köztük a sokszor hivatásos rendőri munkára vezényelt fegyveres biztonsági őrök pedig még ennyi béremelésre sem számíthatnak idén.

Hirdetés
"

Emlékeztetnek: az 1937-ben létrehozott szolgálati nyugdíjrendszert a kormányzat 2012-ben megszűntette, a korábban nyugdíjba vonultak juttatását visszaminősítette szolgálati járandóságnak, és adófizetési kötelezettség alá vonta. Ezzel Európában egyedüliként a magyar rendőröket nem illeti meg semmiféle nyugdíj kedvezmény az alapvető jogaik korlátozása mellett, sokszor életük és testi épségük veszélyeztetésével szolgálatban töltött évek után!

"A jogfosztáskor ígért életpályamodellből gyakorlatilag semmi nem valósult meg. Az illetményemelésből tízezrek maradtak ki, a rendőrök lakhatási és otthonteremtési támogatási rendszerét nem újították meg, a megtakarítási célú biztosítási rendszert nem vezették be.

Hirdetés
A szakszervezet szerint ez az egyik alapvető oka a rendőrök tömeges leszerelésének. A rendőrség képtelen megtartani a jól kiképzett és drágán felszerelt hivatásos állományú munkatársait. Gyakorlatilag évek óta egy feneketlen zsákba öntik az adófizetők pénzét."

Hirdetés

"Ezres nagyságrendben távoznak a civil életbe a rendőrök".

"Tömegesen toborozzák és képezik ki a fiatalokat, míg a másik oldalon rövid szolgálat után, évente ezres nagyságrendben szerelnek le és távoznak a civil életbe az alulfizetett, túlterhelt, és perspektíva nélküli rendőrök. A szolgálati járandóságban részesülőket a jogszabályok következetesen hátrányba hozzák, a családi adókedvezményüket csak a jogosultsági év letelte után érvényesíthetik, munkavállalási lehetőségeiket jövedelmi korláttal szűkítik."

- olvasható a közleményben.

2019. január 15. (kedd), 22:39

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:27
Hirdetés

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy név, tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFKVolt közöttük...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 06:47

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gellér Sándor, aki játékosként és edzőként is a csúcsra jutott79 éves korában, 2026. november 6-án elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 20:33

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Az elmúlt évek aszályaiért nem tehető felelőssé az Országos Jégkármérséklő Rendszer, és a rendelkezésre álló adatok azt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:23

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Azurák Csaba veszi át Rónai Egon helyét az Egyenes Beszédben2026. november 5-én az ATV bejelentette, hogy Azurák Csaba...

Hirdetés
Hirdetés