Élet és halál között lebeg Nikolett, a budapesti házomlásban súlyosan megsérült táncosnő

Hirdetés
Élet és halál között lebeg Nikolett, a budapesti házomlásban súlyosan megsérült táncosnő
Hirdetés

Gépekre kötve, élet és halál között lebeg az a 26 éves táncművész, aki hétfőn a Jókai utcai házomlás következtében sérült meg súlyosan. Nikolett állapotáról, a sérüléseiről most újabb részletek derültek ki..

 

/A gyönyörű balerina épp az Operettszínház felé tartott a párjával, Benjáminnal, amikor a Jókai utcai négyemeletes épület ráomlott\./

Hirdetés
A pár alig háromszáz méterre volt a színháztól, amikor bekövetkezett a tragédia. Benjáin a Blikknek kedden részletezte a baleset körülményeit, és hogy minden percben a kedveséért imádkozik.
Hirdetés
 

-SÉTÁLTUNK, AMIKOR EGY NAGY ROBAJRA LETTÜNK FIGYELMESEK A KORDONOK MELLETT. ELŐSZÖR AZT HITTÜK, HOGY AZ ÉPÍTKEZÉSEN TÖRTÉNIK VALAMI, DE AMIKOR FELNÉZTÜNK, LÁTTUK, HOGY SZAKAD LE EGY EGÉSZ EMELET. ELKEZDTÜNK KÉZEN FOGVA SZALADNI, DE SAJNOS A PÁROM, NIKI A TÖRMELÉK ALÁ KERÜLT – EMLÉKEZETT VISSZA A DRÁMAI PILLANATOKRA LAPUNKNAK BENJÁMIN.

– EZUTÁN PERCEKIG NEM LÁTTAM SEMMIT A HATALMAS PORFELHŐ MIATT. KIABÁLTAM NEKI, SZÓLÍTGATTAM, DE SAJNOS NEM ÉRKEZETT VÁLASZ. VÉGÜL MEGLÁTTAM, A TÖRMELÉK ALATT FEKÜDT ESZMÉLETLENÜL. A MENTŐK GYORSAN KIÉRKEZTEK, SZERENCSÉRE ÉLETBEN VAN, DE NEM TUDJUK, MI LESZ A LÁBAIVAL, A BÉNULÁS VESZÉLYE SAJNOS FENNÁLL. BESZÉLNI AZÓTA NEM TUDTUNK EGYMÁSSAL, HISZEN ÉPPEN EGY HATÓRÁS MŰTÉTEN ESIK ÁT – MAGYARÁZTA BESZÉLGETÉSÜNKKOR A 27 ÉVES FÉRFI, AKI FÉL ÉVE ALKOT EGY PÁRT NIKOLETT-TEL.

A Budapesti Operettszínház imaláncot indított a Mária Rádióban művésztársuk felépüléséért.

Hirdetés

Nikolett gépekre kötve fekszik a kórházi betegágyán, miközben az orvosok minden tőlük telhetőt megtesznek a gyógyulásáért. A Bors megbízható forrásaira hivatkozva azt írta, a balerina súlyos koponyasérülést szenvedett, ráadásul a gerince is erősen károsodott a balesetben. Az orvosok a vele kapcsolatos szinte minden fontos lépés, döntés előtt konzíliumot tartanak, hogy a lehető legnagyobb eséllyel kezeljék a táncművészt.
Hirdetés
– Az orvosi csapat döntése értelmében először Niki koponyáján végezték el a szükséges beavatkozásokat, a gerincműtétre csak előbbi eredményessége esetén kerülhet sor. Jelenleg élet és halál között lebeg, de reménykedünk a mielőbbi felépülésében – fogalmazott a pár névtelenséget kérő barátja a lapnak.A Bors az Operettszínház művészbejárójánál érte utol tegnap a díszletmunkásokat, akik szűkszavúan nyilatkoztak az érzéseikről. Nikolettet mindannyian jól ismerik: kedves és mosolygós lánynak tartják.
Hirdetés
 „Mindannyiunkat megráztak a történtek. A tánckar tagjaival most nem tudnak beszélni, mert éppen próbálnak” – mondták.

– Egy táncosunk nagyon súlyosan megsérült, jelenleg is intenzív osztályon ápolják. Kérek mindenkit, hogy mondjon el egy imát a balerinánkért. Számos főszerepben láthatták, többek között a Diótörőben  mondta Apáti Bence, az operettszínház balettigazgatója a Karc FM Paláver című műsorában tegnap délután.

A kivitelező is Nikolett mellett áll.

A lap a Jókai utcai épület néhány lakójával is találkozott, akik elmondák, a legjobb forgatókönyv szerint is csak pénteken költözhetnek vissza, addig nem közelíthetik meg az otthonukat.

Hirdetés
Az utcarészt a tragédia után rögtön elzárta kordonnal a rendőrség. Mint ismert, a lakóházban korábban néhány hete tűz ütött ki, amely a ház érintett részét gyengítette.

Az épület ötödik emeletén épp építkezés zajlott, a ház tetején luxusotthonok megépítésén dolgoztak. A kivitelező cég, a Pillér-Lakás Kft. ügyvezetőjét a Borsnak azt mondta, mindenben támogatják a balerinát, amiben tudják.

– Jelenleg vizsgálatok zajlanak a baleset körülményeit illetően.

Hirdetés
Nem érezzük magunkat felelősnek, mert mindent az előírásoknak megfelelően végeztünk. Természetesen értesültünk a fiatal művésznő sérüléséről is, minden segítséget megadunk neki. A cégünk rendelkezik megfelelő felelősségbiztosítással, ami nemcsak az épületkárokra, illetve a lakóház előtt álló, a szerencsétlenségben összetört autókra terjed ki, hanem a balerina gyógykezelésére is. Elmondhatatlanul nagy szerencse, hogy a balesetnek egyelőre nincs halálos áldozata  mondta a neve elhallgatását kérő cégvezető.

2022. június 29. (szerda), 15:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 05:14
Hirdetés

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar

Zivatarokkal, szélviharral és jégesővel jöhet a hétfő – Így alakul az időjárás 2025. június 16-ánA HungaroMet Nonprofit...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 04:54

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Hazai Éva, a Hazai Attila Irodalmi Díj alapítója – Egy korszak zárult le csendben, méltósággal2025. június...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 17:25

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

A saját szememmel láttam, ahogy kiviszik a gyermeket a vízből…" – megrázó beszámolók a helyszínrőlEgy neve...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap)

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Figyelem, autósok! Balesetek, torlódások és útlezárások nehezítik a közlekedést – Ezekre a szakaszokra különösen...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:43

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️ Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:26

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️A vasárnap még nyugodtan indul, de a csendes...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:26

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 09:48

Tragédia a Palatinus Strandon: vízbe fulladt egy hatéves kislány

Tragédia a Palatinus Strandon: vízbe fulladt egy hatéves kislány

Tragédia a Palatinus Strandon: vízbe fulladt egy hatéves kislánySzombaton szörnyű baleset történt a budapesti Palatinus...

Hirdetés
Hirdetés