Életveszélyes lemerülni a Hableány roncsaihoz!A búvárok tehetetlenek!

Hirdetés
Életveszélyes lemerülni a Hableány roncsaihoz!A búvárok tehetetlenek!
Hirdetés

Merülés során a Hableány roncsainál a mentőszemélyzet élete is veszélyben lehet egy  ipari búvár szerint .Így egyelőre nem tudni, mikor kezdődhet meg a tényleges mentés.

/Egyelőre senki sem tudja pontosan, mikor kezdődhet meg a szerda este elsüllyedt Hableány roncsainak átkutatása és kiemelése, hiszen – ahogy azt már a Blikk is megírta – a megduzzadt, heves sodrású folyó jelenleg nem alkalmas a búvárok merülésére\./

Hirdetés
 Egy, az Indexnek nyilatkozó volt ipari búvár szerint azonban ennél komplikáltabb a dolog, sőt, veszélyesebb is: egy felelőtlen merülés a Duna jelenlegi állapota mellett a szakemberek életébe kerülhet.
Hirdetés

A legfrissebb információk szerint különleges vízi alakulatok Ausztriából és Dél-Koreából is érkeznek segíteni a hazai búvárokat, akik egyébként jól képzettek, külföldön is elismertek, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy nem sokszor kell élesben is alkalmazniuk a szakértelmüket, inkább csak gyakorlatoznak.

„Egészen más a stressz-szint a két helyzetben, s az ipari búvárok tapasztalata sokat számít, ők napi szinten hasonlóan rossz látási körülmények között dolgoznak. A búvár legnagyobb ellensége a pánik, ezért sem mindegy, ki hányszor dolgozott élesben.

Hirdetés
 Azt sem könnyű először kezelni, ha beleakadsz egy holttestbe” – -mondta a férfi, aki hozzátette: a nagyjából nullára redukálódott látási körülmények sem túl kecsegtetőek, ahogy a roncs elhelyezkedése sem. A Margit híd pillére közelében ugyanis felgyorsul a Duna, amelynek sodrása így is a létrához préselheti az ereszkedő búvárokat. A szakértő szerint jelenleg életveszélyes lehet a merülés a Hableányhoz, és bár fontos a mentési gyorsaság, minden helyzetben a búvár élete az első. Amit most tehetnek, az a maketten való gyakorlás, illetve a tervrajzok alapos feltérképezése.
Hirdetés
 
Egy búvár egyébként sem tud egy óránál többet tölteni lent, egyrészről a szivárgó víz miatt tarthatnak a lehűléstől, másrészt szellemileg és testileg is megterhelő a munka, így az oxigénfelvételük is megnő.

A nyilatkozó szakértő szerint a Hableányt legcélszerűbben óriási, a partról biztosított darukkal lehetne kiemelni, ám az sem lenne veszélytelen művelet.

fotó:illusztráció 

2019. május 31. (péntek), 15:53

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 08:41
Hirdetés

Mészáros alkut remélt a Tiszától – helyette jött a pofára esés

Mészáros alkut remélt a Tiszától – helyette jött a pofára esés

Mészáros a magyar nagytőke jövőjéről beszélt, Magyar Péter ügyvédet emlegetettMészáros Lőrinc szeptember közepén, a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 07:28

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyászol a meteorológus szakma: elhunyt Tölgyesiné Puskás MártaElhunyt Tölgyesiné Puskás Márta meteorológus, a hazai...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap)

Gyászba borult Magyarország: fájdalmas hírt kaptunk ma reggel

Gyászba borult Magyarország: fájdalmas hírt kaptunk ma reggel

Elhunyt Tölgyesiné Puskás Márta, a magyar meteorológiai szakma meghatározó munkatársaElhunyt Tölgyesiné Puskás Márta...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:38

14 évesen bevállalta az egyik legnehezebb dalt – állva tapsolt neki az X-Faktor stúdió Videó a hozzászólásoknál található >>>

14 évesen bevállalta az egyik legnehezebb dalt – állva tapsolt neki az X-Faktor stúdió Videó a hozzászólásoknál található >>>

 Állva tapsolt az X-Faktor stúdiója a 14 éves Kovács Anna SáránakKülönleges pillanatot hozott az X-Faktor Válogatója: a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 20:09

Leköpés és lelocsolás után, ismét atrocitás érte a Miniszterelnököt ?

Leköpés és lelocsolás után, ismét atrocitás érte a Miniszterelnököt ?

Leköpés és lelocsolás után Szolnokon is atrocitás érte Magyar PétertTojást dobott egy férfi Magyar Péter felé, amikor a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 18:56

A MA ESTI TELIHOLD egy nagy zsák pénzt hoz ennek a 5 csillagjegynek!

A MA ESTI TELIHOLD egy nagy zsák pénzt hoz ennek a 5 csillagjegynek!

? Pénzhoroszkóp minden csillagjegynek – Mit tartogathat számodra a következő időszak?Játékos, szórakoztató horoszkóp.♈...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 18:10

Kiderült ki volt az elkövető!Megdobálták Magyar Pétert Szolnokon!Cikk a hozzászólásoknál

Kiderült ki volt az elkövető!Megdobálták Magyar Pétert Szolnokon!Cikk a hozzászólásoknál

Tojást dobtak Magyar Péter felé a szolnoki beszéde közbenMagyar Péter szolnoki országjárásának elején előbb egy...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 17:05

Telihold? – ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem! A cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Telihold? – ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem! A cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Szombati Telihold Horoszkóp – 2026. szeptember 26. ?A mai telihold sokakban felerősítheti azokat az érzéseket,...

Hirdetés
Hirdetés