Elhunyt egy jogászhallgató a pécsi egyetemen, a nő vizsga közben lett rosszul

Hirdetés
Elhunyt egy jogászhallgató a pécsi egyetemen, a nő vizsga közben lett rosszul
Hirdetés

Meghalt egy jogászhallgató a pécsi egyetemen, a nő vizsga közben lett rosszul

Szörnyű tragédia a pécsi jogi karon, meghalt egy vizsgázó

/A vizsgája előtti percekben öszeesett és meghalt egy hallgató a Pécsi Tudományegyetem Állam\- és Jogtudományi Karának \(PTE ÁJK\) épületében kedden délelőtt \- közölte a kar a honlapján\./

Hirdetés

A közleményben azt írták, hogy a 45 éves női hallgató közvetlenül a vizsgája előtt lett rosszul, majd összeesett.Az esetnél jelen lévő két társa és egy oktató azonnal értesítette a mentőket, és haladéktalanul elsősegélyben részesítették a hallgatót, de életét a perceken belül kiérkező mentősök sem tudták már megmenteni.

A PTE-ÁJK a közleményben részvétét fejezte ki az elhunyt hallgató családjának, és jelezte, hogy az egyetem pszichológiai segítséget biztosít a tragédiánál jelen lévő hallgatóknak és oktatóknak.

Úgy tudjuk, a tétel kihúzását követően lett rosszul.

Forrás: MTI

Címlapkép:illusztráció!

2024. január 23. (kedd), 14:46

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:48
Hirdetés

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:47

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 17:56

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látniVan, amikor egy történet nem az...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:38

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

 Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:21

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

Szenzációs felfedezés: 1300 éves térkép borzolja a kedélyeket – tényleg átírhatja a magyar történelmet?Egy olyan lelet...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:26

Meghalt Chuck Norris

Meghalt Chuck Norris

Megdöbbent a világ: 86 éves korában meghalt Chuck Norris, az a férfi, akinek neve évtizedeken át egyet jelentett a...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:14

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.Pápai Joci...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 13:51

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Szívszorító tragédia történt a 8-as főúton: meghalt az egyik fiatal rendőr, akit szolgálat közben ütöttek el. A 22 éves...

Hirdetés
Hirdetés