Elképesztően sármos lett a Barátok közt egykori sztárja! FEL SEM ISMERNÉD, olyan jóvágású úriember lett belőle!!
Hirdetés
Hirdetés
Berényi Dániel szerepét Váradi Zsolt vitte a kezdetektől 2004-ig, amikor is kiírták a sorozatból, bár néha visszatér a képernyőre, legutóbb például sorozatbeli apja temetésekor. /Váradi a Velvetnek elmondta, a családi, 25 éves légtechnikai \(klímatechnikai\) vállalkozása mellett saját céget igazgat, ami rendezvények, koncertek szervezésével és webgalériaszervezéssel foglalkozik\./
Hirdetés
"Nem vágyom reflektorfényre, soha nem is az vonzott, hogy látnak az emberek" – magyarázta. "Engem ez az egész világ a miliő miatt érdekelt. Mai napig imádok ott lenni a stúdióban, és olyan emberek között mozogni, akik alkotni tudnak.
Hirdetés
Ez már gyerekkorom óta lenyűgözött." Az egykori sorozatszínész hozzátette, a képernyőn szerepelni előny, mert ismeretséget ad, de csak mosolyokat kap, a többiért meg kell küzdenie. Váradi szerint nem okozott problémát, hogy a Barátok közt forgatókönyve szerint Berényi Dániel skizofrén lett, hiszen ezzel a fordulattal a sorozatbeli karakterét jobban el tudják különíteni tőle az emberek, mint korábban, amikor Dani hétköznapi, kamaszkori problémáival küzdött küzdött a történet szerint.
Hirdetés
2019. október 16. (szerda), 20:19
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Gáspár Győző lányai levetkőztek – kész bombázó mindkettőNem lehet szó nélkül elmenni amellett, ami az utóbbi napokban...
Mindenegyben blog 2025. december 27. (szombat), 07:50
? Ők voltak az a két fiatal, akik ártatlanul életüket veszítették a Beszterce-Naszód megyei balesetben karácsony másnapján. A harmadik sérült továbbra is az életéért küzd. ? A cikk a hozzászólásoknál.
Egy országot megrázó tragédiaKoós Boglárka halálhíre ősszel sokkolta a közvéleményt, különösen a színházi világot,...
Mindenegyben blog 2025. december 26. (péntek), 16:22
DÖBBENETES FORDULAT! ?? Hajléktalanként találtak rá az egykori gyereksztárra Kaliforniában... ? A 2000-es évek egyik legnépszerűbb ifjúsági sorozatának szereplője felismerhetetlen állapotban bolyong az utcán, miközben egy járókelő kamerája mindent rögzített! ? A felvétel futótűzként terjed a neten, és az egész világot sokkolta! ? ? A videót és a teljes történetet az első hozzászólásban találod! ?