Emelkedik januártól a gyed, és jön egy újfajta pénzforrás is a családoknak

Hirdetés
Emelkedik januártól a gyed, és jön egy újfajta pénzforrás is a családoknak
Hirdetés

Csaknem 15000 forinttal emelkedett a Gyed

/Emelkedik a gyermekgondozási díj \(gyed\) és a diplomás gyed összege, valamint megjelenik a gyermekek otthongondozási díja \(gyod\) is \- közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma \(Emmi\) kedden az MTI\-vel\./

Hirdetés

Mint kiemelték: ismét emelkednek a családtámogatások 2019-ben. Január elsejétől a minimálbér emelkedésének köszönhetően a gyed maximális összege 2019-ben eléri a bruttó 208 600 forintot, míg a diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 104 300 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 136 500 forintra emelkedik. A diplomás gyedet az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik - tették hozzá.

Új ellátás:

A tartósan beteg gyermeküket otthon ápolók számára megjelenik a gyod, amelynek összege bruttó 100 ezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.

Emelkedik a családi adókedvezmény:

Mindemellett januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye, a kedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, a várandóság 91. napjától.

Plusz pótszabadság lesz

További változás, hogy 2019 márciusától a központi közigazgatásban dolgozó friss házasok öt nap, valamint a nagyszülők minden unoka születésénél öt-öt nap pótszabadságot kapnak, a gyerekek után járó pótszabadságok pedig a duplájára emelkednek. Eszerint a központi közigazgatásban egy gyerek után négy, két gyerek után nyolc, három gyerek után pedig tizennégy nap pótszabadság jár éves szinten.

Hirdetés
A központi közigazgatásban dolgozó édesapáknak járó apaszabadság öt nap helyett nyolc, ikergyermekek esetén hét nap helyett tíz napra emelkedik.

Az Emmi közleményében kitért arra is, hogy a december 21-én lezárult, családokról szóló nemzeti konzultációt több mint 1,3 millióan töltötték ki, a válaszok értékelése után további támogatások várnak a gyermeket nevelő családokra. (MTI)

2019. január 05. (szombat), 15:09

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 08:04
Hirdetés

Török Gábor politikai elemző a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktus

Török Gábor politikai elemző a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktus

Török Gábor politikai elemző  a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktusTörök Gábor a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 06:17

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 15 megyére figyelmeztetnek

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 15 megyére figyelmeztetnek

Zivatarokkal, felhőszakadással és jégesővel jöhet a fordulat keddenKedden nemcsak a forróság miatt kell figyelni az...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 05:38

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetőjeMeghalt Gazsi Zoltán, aki korábban csaknem két évtizeden át vezette az...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 05:37

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetője

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetője

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetőjeMeghalt Gazsi Zoltán, aki korábban csaknem két évtizeden át vezette az...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:34

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó Vannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:31

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotóVannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul össze...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 18:35

Ma este érkezik a szuperhold, új fejezet nyílik minden csillagjegy életében– ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!

HOLDHOROSZKÓPKos-A Hold most erősebben megmozgathatja benned a tüzet, ezért könnyen úgy érezheted, hogy azonnal lépned...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 17:13

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallaniRendkívüli parlamenti ülés és házelnöki...

Hirdetés
Hirdetés