Ennyi Mucsi Zoltán nyugdíja, szörnyű helyzetben van, Ősztől már zsíros kenyérre sem futja…

Hirdetés
Ennyi Mucsi Zoltán nyugdíja, szörnyű helyzetben van, Ősztől már zsíros kenyérre sem futja…
Hirdetés

Kevesen tudják, de Mucsi Zoltán eredeti végzettsége géplakatos, sőt, a szakmájában dolgozott is a vasútnál, illetve a Magyar Postánál, mielőtt a színészi pályára lépett volna. /Ősztől azonban nyugdíjba vonul, ám mivel nem sok pénzre számít, kénytelen lesz ugyanúgy dolgozni\./
Hirdetés
.

Hazánk egyik legfoglalkoztatottabb színésze korábban a Szavakon túl című podcastban beszélt arról, hogy idén ősszel nyugdíjba vonul, ám nyugdíjasként olyan alacsony összeget kap majd, amiből szerinte nem tud majd megélni, ezért kénytelen lesz nyugdíjasként is dolgozni.

Hirdetés

Ősszel nyugdíjba megyek, szerintem úgy cakkumpakk lehet, hogy lesz egy kétszázezres nyugdíjam. Ez nem túl sok pénz. Így a munkát nem tervezem abbahagyni

– mesélte őszintén a színész.

Mucsi Zoltán: „Rongy embernek tartanám magam ha nem állnék ki valakiért”

Mucsi Zoltán: „Rongy embernek tartanám magam ha nem állnék ki valakiért”

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján azt lehet mondani, hogy egyre inkább emelkedik azok száma, akik idősebb korukban is dolgoznak. 2012-ben, tíz évvel ezelőtt átlagosan 34,4 ezer munkavállaló volt a 65-74 év közöttiek körében, most pedig 2022-ben 105,7 ezer fő dolgozik ebben a korosztályban. A dolgozó nyugdíjasok száma pedig 2015 óta folyamatosan nő.

Egy nem túl régi közvéleménykutatás válaszadói szerint a nyugdíjasok pár évtized múlva sokkal rosszabb életszínvonalon élnek majd, mint most.

Hirdetés
Úgy vélik, az állami nyugdíj nem lesz elég arra, hogy megéljenek, ezért nyugdíjasként is munkát kell vállalniuk, hogy fenntartsák a megszokott életüket.

Hiába jön az emelt nyugdíj júliusban, zűrös ősz előtt állnak a szépkorúak
Hirdetés

Hiába jön az emelt nyugdíj júliusban, zűrös ősz előtt állnak a szépkorúak

2017 óta 10 százalékkal emelkedett azok száma, akik rendszeresen megtakarítják a pénzüket, amiből a későbbiek folyamán pénzt tudnak fordítani a nyugdíjas éveikre. Ez az arány pedig egyre több, idén már 43 százalék tesz így – olvasható a Pénzcentrum oldalán.

2022. július 19. (kedd), 09:01

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 09:08
Hirdetés

? Az igazság napvilágra került – és az egész ország beleremegett.

? Az igazság napvilágra került – és az egész ország beleremegett.

? Megtalálták az eltűnt három kislány testvért – még a sokat látott rendőrök is sírva fakadtak, amikor meglátták, mi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 08:43

Eltűnt egy hétéves kislány Szekszárdról –

Eltűnt egy hétéves kislány Szekszárdról –

www.police.hu

Eltűnt egy hétéves kislány Szekszárdról – hónapok óta nyoma sincs Mirellának‼️ Mire van szükség most? Egyetlen...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 07:40

Fésűs Nelly lánya kimondta, mire vágyik egy férfiban – mindenki ledöbbent

Fésűs Nelly lánya kimondta, mire vágyik egy férfiban – mindenki ledöbbent

Fésűs Nelly lánya kimondta, mire vágyik egy férfiban – mindenki ledöbbentHorváth Csenge őszinte vallomása feszültséget...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 06:57

Tragédia Siófoknál: Vízbe fulladt egy 21 éves fiatalember – már csak a holttestét találták meg!

Tragédia Siófoknál: Vízbe fulladt egy 21 éves fiatalember – már csak a holttestét találták meg!

 Tragédia Siófoknál: Vízbe fulladt egy 21 éves fiatalember – már csak a holttestét találták meg! 1. Döbbenet és gyász a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 05:47

Megszólalt egy Cipruson élő férfi: Megrázó részletek Kathi Béla tragédiájáról – így vesztette életét a 46 éves testépítő ikon

Megszólalt egy Cipruson élő férfi: Megrázó részletek Kathi Béla tragédiájáról – így vesztette életét a 46 éves testépítő ikon

Megrázó részletek Kathi Béla tragédiájáról – így vesztette életét a 46 éves testépítő ikonTragikus hír rázta meg a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 12:14

Menekülnek az emberek a Balatonról – Siófok már elesett

Menekülnek az emberek a Balatonról – Siófok már elesett

Menekülnek az emberek a Balatonról – Siófok már elesett az árvaszúnyog-invázióban”Hőség, nyaralás, strand – és egy...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 10:20

Megrázó tragédia.Halálos baleset a strandon – 21 hónapos kislány vesztette életét

Megrázó tragédia.Halálos baleset a strandon – 21 hónapos kislány vesztette életét

Megrázó tragédia Horvátországban: halálos baleset egy vízipark csúszdáján – 21 hónapos kislány vesztette életétEgy...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 07:36

Tragikus vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre:

Tragikus vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre:

A baleset körülményei és az esemény lefolyásaAugusztus 1-jén hajnali 04:40 körül a Sárbogárdról Bajára tartó...

Hirdetés
Hirdetés