Ennyi volt !Egy időre búcsút mondhatunk a nyárnak

Hirdetés
Ennyi volt !Egy időre búcsút mondhatunk a nyárnak
Hirdetés

Tovább folytatódik a lehűlés, a felhők mögül azonban néha még így is ránk mosolyog majd nap.

Szerdán kevés napsütésre ugyan mindenhol számíthatunk, de reggel a déli tájakon eshet, napközben pedig északkeleten fordulhat elő kevés zápor. Továbbra is élénk, erős lesz az északi, északnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. Csütörtökön elszórtan az északi, északkeleti megyékben alakulhat ki zápor, esetleg zivatar, másutt többnyire napos idő valószínű. /Marad az élénk északnyugati szél, helyenként erős lökésekkel\./

Hirdetés
22-27 fok várható, északkeleten pár fokkal hűvösebb lehet.
Hirdetés

Pénteken kezdetben sok lesz a napsütés, majd nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet és a Dunántúlon elszórtan zápor, akár zivatar is kialakulhat. Keleten mérsékelt, máshol élénk, néhol erős lehet a déli, délnyugati szél.

Hirdetés
24-27 fok valószínű, ennél nyugaton lehet hűvösebb. Szombaton továbbra sem tér vissza a hőség, sokfelé zivatarok tarkíthatják az időjárást.

2019. július 09. (kedd), 10:12

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Orbán Viktor nyári amerikai útja körül egyre több a kérdés – vajon mennyi időre hagyhatja el Magyarországot?

Orbán Viktor hosszabb időre elhagyja Magyarországot – drámai hír érkezett a...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 06:49
Hirdetés

Ezért félnek ennyire Magyar Pétertől a Parlamentben!Az ellenzék szinte meghátrál tőle...

Ezért félnek ennyire Magyar Pétertől a Parlamentben!Az ellenzék szinte meghátrál tőle...

Miért félnek ennyire Magyar Pétertől a Parlamentben? Az ellenzék szinte menekül előle…A parlamenti játszma megfordult:...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 06:14

Drámai hír érkezett Fábry Sándorról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Fábry Sándorról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Itt a vége: jelenlegi formájában megszűnhet Fábry Sándor műsoraKét, egymástól független forrásból úgy értesült a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 05:29

Most ülsz le -ha megátod!Orbán Viktor vagyonnyilatkozatából érdekes dologok derültek ki ! Kiderült, amire senki sem számított!

Most ülsz le -ha megátod!Orbán Viktor vagyonnyilatkozatából érdekes dologok derültek ki ! Kiderült, amire senki sem számított!

Most ülsz le -ha megátod!Orbán Viktor vagyonnyilatkozatából érdekes dolog derült ki  Kiderült, amire senki sem...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 04:56

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Bartis László címzetes esperes, nyugalmazott plébánosMély megrendüléssel érkezett a hír, hogy 2026. június...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 20:53

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!Nagy nyári előrejelzés:...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 19:09

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán ViktorOrbán Viktor a választások óta először utazik Brüsszelbe, ahol a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 18:31

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk szerelmes fotóval mutatta meg, ki áll melletteRadnai Márk ezúttal egy ritkább, személyesebb pillanatot...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 17:41

Lemondott Radnai Márk

Lemondott Radnai Márk

Radnai Márk átadja a TISZA Szigetek szervezésétRadnai Márk, a működő és emberséges Magyarországért felelős...

Hirdetés
Hirdetés