Úgy megverte 9 éves kisfiát a kolozsvári "anya" hogy a fiú belehalt. Az "anya" semmit nem tagadott

Hirdetés
Úgy megverte 9 éves kisfiát a kolozsvári
Hirdetés

A rendőrségi kihallgatásakor beismerte tettét a gyermeke meggyilkolásával gyanúsított kolozsvári nő./A rendőrök egy bejelentés alapján szálltak ki vasárnap hajnalban egy kolozsvári lakásba, ahol holtan találtak egy 9 éves kisfiút\./

Hirdetés
A gyermek testének 80 százalékát ütésnyomok borították, és a kórbonctani vizsgálat igazolta, hogy erőszakos halált halt.

A kisfiú36 éves anyját a helyszínen őrizetbe vették, és a nap folyamán kihallgatták. Bár a nő beismerte a tettét, nem adott rá semmilyen magyarázatot - írja a Maszol.

Hirdetés

A tragédia után a családból három kisfiút egy gyermekelhelyezési központba vitték. A gyermekvédelmi igazgatóság szóvivője, Alina Chiorean közlése szerint a halálra vert kisfiú ikertestvérének testén is ütésnyomok látszanak. A szóvivő elmondta, korábban egy ideig a három gyereket hivatásos nevelőszülők gondozták, de aztán visszakerültek az anyjukhoz

2019. július 09. (kedd), 09:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 07:42
Hirdetés

Június 9 UTÁN NE hagyjon nyitva se ablakot, se ajtót, ha elmegy otthonról, vagy kimegy a kertbe!! Mindenképpen zárja kulcsra az ajtót!

Június 9 UTÁN NE hagyjon nyitva se ablakot, se ajtót, ha elmegy otthonról, vagy kimegy a kertbe!! Mindenképpen zárja kulcsra az ajtót!

Június 9 után NE hagyjon nyitva se ablakot, se ajtót – egy perc is elég, hogy kifosszanak!Június 9 után különösen...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 06:49

Ezért félnek ennyire Magyar Pétertől a Parlamentben!Az ellenzék szinte meghátrál tőle...

Ezért félnek ennyire Magyar Pétertől a Parlamentben!Az ellenzék szinte meghátrál tőle...

Miért félnek ennyire Magyar Pétertől a Parlamentben? Az ellenzék szinte menekül előle…A parlamenti játszma megfordult:...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 06:14

Drámai hír érkezett Fábry Sándorról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Fábry Sándorról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Itt a vége: jelenlegi formájában megszűnhet Fábry Sándor műsoraKét, egymástól független forrásból úgy értesült a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 05:29

Most ülsz le -ha megátod!Orbán Viktor vagyonnyilatkozatából érdekes dologok derültek ki ! Kiderült, amire senki sem számított!

Most ülsz le -ha megátod!Orbán Viktor vagyonnyilatkozatából érdekes dologok derültek ki ! Kiderült, amire senki sem számított!

Most ülsz le -ha megátod!Orbán Viktor vagyonnyilatkozatából érdekes dolog derült ki  Kiderült, amire senki sem...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 04:56

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Bartis László címzetes esperes, nyugalmazott plébánosMély megrendüléssel érkezett a hír, hogy 2026. június...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 20:53

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!Nagy nyári előrejelzés:...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 19:09

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán ViktorOrbán Viktor a választások óta először utazik Brüsszelbe, ahol a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 18:31

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk szerelmes fotóval mutatta meg, ki áll melletteRadnai Márk ezúttal egy ritkább, személyesebb pillanatot...

Hirdetés
Hirdetés