Érkezik az ítéletidő: rengeteg esővel, viharral tör be hazánkba a hidegfront – Ezekre a megyékre már a riasztást is kiadták
Hirdetés
Hirdetés
A tomboló hőség után végre fellélegezhetünk, mert hűvösebb napok következnek, ám nem árt óvatosnak lenni a kialakuló zivatarokkal és pusztító viharokkal szemben.
AzOrszágos Meteorológiai Szolgálatjelentése szerint véget ér az embertelen hőség, a keddi nap folyamán az ország nagy részében27 fok alá csökken majd a hőmérséklet.
/Egyedül a Tiszántúlon mutathatnak a hőmérők 27 fokot meghaladó hőmérsékletet napközben\./
Hirdetés
A Tiszántúl a zivatarok alól is kivétel képez, ugyanis a jelentés szerint szerdáig továbbra is szárazság várható a területen.
Hirdetés
Ám azÉszaki-középhegység térségében és északkeleten már napközben is megérkezhetnek a lehűléssel járó zivatarok, késő este pedig a keleti részeken is beköszönt majd az esőzés, amelyhelyenként erős széllel párosulhat.A Dunántúlon és Budapest területén a hajnali órákban kell erős szélre számítani,a Fertő-tó környékén és a Bakonyban akár 60-70 km/h körüli széllökések is lehetnek.
A keddi napra már több megyére is kiadták a riasztást az országban: zivatar és felhőszakadás miatt elsőfokú, míg a hőség miatt első- és másodfokú figyelmeztetés van érvényben.
Hirdetés
Felhőszakadás miatt elsőfokú riasztás van érvényben / Fotó: OMSZ
Hirdetés
Az ország egyes megyéiben ma még a hőség miatt kell aggódnunk / Fotó: OMSZ
Az ország nagyobb, észak-nyugati, északi részén már a viharok miatt figyelmeztettek / Fotó: OMSZ
Hirdetés
2019. augusztus 13. (kedd), 16:07
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Mindenegyben blog 2025. december 26. (péntek), 16:22
Hirdetés
DÖBBENETES FORDULAT! ?? Hajléktalanként találtak rá az egykori gyereksztárra Kaliforniában... ? A 2000-es évek egyik legnépszerűbb ifjúsági sorozatának szereplője felismerhetetlen állapotban bolyong az utcán, miközben egy járókelő kamerája mindent rögzített! ? A felvétel futótűzként terjed a neten, és az egész világot sokkolta! ? ? A videót és a teljes történetet az első hozzászólásban találod! ?