Ez a 7 éves fiú csak 3,6 kg volt mikor kihozták az otthonból – nézd meg hogy néz ki egy év múlva

Hirdetés
Ez a 7 éves fiú csak 3,6 kg volt mikor kihozták az otthonból – nézd meg hogy néz ki egy év múlva
Hirdetés

Előfordul, hogy olyan dolgokkal találkozunk életünk során, melyek szívünk mélyéig meghatnak minket. /Ez történt az Egyesült Államok Tennessee államában élő Priscilla Morse\-sal is, amikor meglátott egy képet a lenti kisfiúról a Facebook\-on\./

Hirdetés
Ez a kép a hölgy és a kisfiú életét is azonnal megváltoztatta.

Priscilla az interneten nézelődött amikor meglátott egy képet a kisfiúról akit örökbe lehetett fogadni, írta a Daily mail. A kisfiú, akit most Ryan-nek hívnak, rendkívül sovány volt.

Hirdetés
Priscilla és férje azonnal úgy döntöttek, hogy örökbe fogadják őt, így két másik örökbe fogadott gyermekük mellett ő lesz az új családtag.

A pár Bulgáriába utazott, ahol a kis Ryant szörnyű körülmények között találták. Szegény csak 3,6 kg volt és leginkább egy csontvázhoz hasonlított, nem egy kisfiúhoz.

Priscilla elmondta a Daily mail -nek, hogy nem volt hajlandó hazamenni addig, amíg el nem készültek a hivatalos papírok.

De a kis Ryant néhány nap múlva haza is tudták vinni, s otthon Priscilla azonnal elvitte őt egy orvoshoz.

Hirdetés
 A vizsgálatok után az orvosok azt mondták, nem biztos, hogy a kisfiú sokáig életeben marad, annyira rossz állapotban volt.

De szerencsére az ellenkezője történt, Ryan hamar összeszedte magát, sokkal erősebb volt mint gondolták.

 

A kisfiú súlya egy évvel később már 10 kg volt és végre olyan volt a súlya mint egy korabeli gyermeké.

A Morse családra azonban nehéz évek vártak. A kis Ryan törpenövésű volt, gerincferdüléssel született és járni sem tudott rendesen.

Hirdetés
Sok izom el volt sorvadva a kis testében.

Az orvosok szerint néhány év alatt javulhat az állapota de azt nem tudták megmondani, hogyan fog tudni járni vagy megtanul-e majd beszélni.

Priscilla elmondta, hogy neki volt egy öccse aki szintén mozgássérült volt és 9 éves korában elhunyt. Az egész család imádta őt és ez motiválta Riscillát, hogy Ryan-t örökbe fogadja és gondoskodjon róla.

Nem is tudnánk Ryan számára szebb családot elképzelni! Igazán jó látni azt, hogy vannak még melegszívű, gondoskodó emberek akik a kisfiúnak új esélyt adtak az életre! Kérjük oszd meg ezt a cikket, ha Te is úgy gondolod, hogy minden gyermek megérdemel egy szerető családot!csodalatos.co

2019. június 03. (hétfő), 22:19

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. október 23. (szerda)
Hirdetés

Megszólalt a lottónyertes - erre költi majd a hatalmas nyereményt

Megszólalt a lottónyertes - erre költi majd a hatalmas nyereményt

Megszólalt a lottónyertes - erre költi majd a hatalmas nyereménytA lottónyeremény sokak számára egy álom beteljesülése,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. október 23. (szerda), 06:56

Meghalt Vékás-Kovács Imre

Meghalt Vékás-Kovács Imre

Holtan találták a Csádba akkreditált magyar katonai attasét: közleményt adott ki a Honvédelmi MinisztériumTragikus hír...

Mindenegyben blog
2024. október 22. (kedd), 20:56

Novembertől MÁR luxusnak, igazi kuriózumnak számít a koporsós temetés Magyarországon! Ennyibe kerül 2024.november 1-től egy temetés : (1. oldal)

Novembertől MÁR luxusnak, igazi kuriózumnak számít a koporsós temetés Magyarországon! Ennyibe kerül 2024.november 1-től egy temetés : (1. oldal)

Novembertől MÁR luxusnak, igazi kuriózumnak számít a koporsós temetés Magyarországon! Ennyibe kerül 2024.november1-től...

Mindenegyben blog
2024. október 22. (kedd), 16:17

Borzalmas hír jött ma estére- tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Borzalmas hír jött ma estére- tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Sánta Ferenc, a Nemzet MűvészeMély gyászba borult a magyar zenei világ: elhunyt Sánta Ferenc, Kossuth- és Liszt...

Mindenegyben blog
2024. október 22. (kedd), 14:08

Megjött a novemberi időjárás-előrejelzés, de nagyon nem erre számítottunk ?

Megjött a novemberi időjárás-előrejelzés, de nagyon nem erre számítottunk ?

Ez az a nap, amikor minden megváltozik: visszatért a vénasszonyok nyaraMindenki meglepetésére újra visszatért a...

Mindenegyben blog
2024. október 22. (kedd), 12:46

14 éves diák három osztálytársát lelőtte, majd végzett magával egy iskolai lövöldözésben Brazíliában

14 éves diák három osztálytársát lelőtte, majd végzett magával egy iskolai lövöldözésben Brazíliában

www.dailymail.co.uk

14 éves diák három osztálytársát lelőtte, majd végzett magával egy iskolai lövöldözésben BrazíliábanEgy 14 éves diák...

Mindenegyben blog
2024. október 22. (kedd), 08:12

Na most mindenki, aki bántja Peter Srámekot, amiért megnyerte Sztárban Sztár All Starst most jól figyeljen! Kiderült: ezért győzhetett Peter Srámek a Sztárban Sztár All Stars-ban

Na most mindenki, aki bántja Peter Srámekot, amiért megnyerte Sztárban Sztár All Starst most jól figyeljen! Kiderült: ezért győzhetett Peter Srámek a Sztárban Sztár All Stars-ban

Na most mindenki, aki bántja Peter Srámekot, amiért megnyerte Sztárban Sztár All Starst most jól figyeljen! Kiderült:...

Mindenegyben blog
2024. október 22. (kedd), 06:48

Magyarország egyik legismertebb és legcsinosabb hölgye Zalatnay Sarolta !MEGMUTATTA ESKÜVŐI KÉPÉT Zalatnay Sarolta : ÍGY NÉZETT KI MENYASSZONYKÉNT FÉRJE OLDALÁN!

Magyarország egyik legismertebb és legcsinosabb hölgye Zalatnay Sarolta !MEGMUTATTA ESKÜVŐI KÉPÉT Zalatnay Sarolta : ÍGY NÉZETT KI MENYASSZONYKÉNT FÉRJE OLDALÁN!

Magyarország egyik legismertebb és legcsinosabb hölgye Zalatnay Sarolta !MEGMUTATTA ESKÜVŐI KÉPÉT Zalatnay Sarolta :...

Hirdetés
Hirdetés