Ez a férfi végignézte ahogy a 3 éves kislány megfullad a sárvári gyógyfürdőben, és nem tett semmit

Hirdetés
Ez a férfi végignézte ahogy a 3 éves kislány megfullad a sárvári gyógyfürdőben, és nem tett semmit
Hirdetés

Döbbenetes, megrázó részleteket tudott meg a Blikk a hároméves kislány halálával kapcsolatban, aki a sárvári gyógyfürdő hullámmedencéjébe fulladt.

/A gyermek a szüleivel és a testvérével érkezett az uszodába, ám a tragédiát megelőző pillanatokban – eddig nem ismert okból – elkeveredett mellőlük\./

Hirdetés
A pici utolsó perceit kamera is rögzítette: a felvételen jól látszik, hogy elindul a víz felé, majd legalább másfél percig küzd, hogy fent tudjon maradni a felszínen, ám végül elsüllyed. A kislány közelében több felnőtt is karnyújtásnyira volt, mégsem segített neki senki sem.
Hirdetés
Ennek oka nem feltétlenül a nemtörődömség, sokkal inkább az, hogy a filmekben látottakkal ellentétben a fuldoklónak a legtöbb esetben nincs ereje segélykiáltásra, de még kapálózásra sem.

Úgy tudjuk: volt egy férfi, aki hosszan nézte a gyerek küzdelmét , a lábával még meg is bökte, mégsem tett semmit sem. Lehet hogy lefagyott hirtelen, és fel sem fogta, mi történt a szeme előtt.

Hirdetés
Információink szerint a férfit a rendőrség is meg akarja hallgatni.

Amint a gyermek édesanyja észrevette, hogy eltűnt a kislánya, azonnal a keresésére indult, ám rossz irányba ment. Kétségbeesésében az úszómesterhez fordult, akivel együtt találták meg a mozdulatlan kislányt.

– Azonnal kihúzták, még egy fürdőző nő is segített, hogy egyetlen pillanatot se vesztegessenek el, és az úszómester megkezdte a gyerek újraélesztését.

Hirdetés
Tényleg mindent megpróbált a kollégáival együtt, aztán jöttek a mentők, végül a mentőhelikopter vitte el. Soha nem felejtem el a szülők arcát, ahogy nézték a gyermekük életéért folytatott emberfeletti küzdelmet – idézte fel a drámai pillanatokat egy szemtanú. A kórházban már nem tudtak segíteni a kislányon, az a körülbelül három perc, amit a víz alatt töltött, végzetesnek bizonyult.

– Nagyon kevés olyan gondos és odafigyelő házaspárt ismerek, mint a meghalt kislány szülei – kezdte lapunknak a gyászoló család egyik ismerőse.

Hirdetés

– Pokolian összetörtek a gyászban, az édesanya még a házba sem tudott többé hazamenni, ahol ez idáig éltek. Nekik tényleg minden gondolatuk a gyerekek körül forgott – árulta el a család ismerőse.

A gyógyfürdőben belső vizsgálatot tartottak, amelynek már eredménye is van.

 – Részünkről minden szakszerűen, a szabályok betartásával történt. Az úszómesterek helyesen jártak el, és tényleg mindent megpróbáltak, hogy megmentsék a kislány életét – közölte megkeresésünkre Vajtko Tibor létesítményigazgató.

Hirdetés

2019. november 18. (hétfő), 14:50

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 21:56
Hirdetés

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️ Aggasztó jelentés érkezett az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 14:36

? Egy szívfájdalmas búcsú!? Véget ért a szerelem Stohl András életében: hivatalosan is elvált – a ház maradt, a szív üresen

? Egy szívfájdalmas búcsú!? Véget ért a szerelem Stohl András életében: hivatalosan is elvált – a ház maradt, a szív üresen

Véget ért egy korszak: tíz év után hivatalosan is elvált Stohl András és Vica – a színész nem marad egyedül,...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 12:47

15 éves kislány lépett vonat elé Isaszegnél... a helyszínen életét vesztette.. Kiderült, hogy miért tette ezt a szörnyűséget

15 éves kislány lépett vonat elé Isaszegnél... a helyszínen életét vesztette.. Kiderült, hogy miért tette ezt a szörnyűséget

Szívszorító tragédia Isaszegnél: mindössze 15 éves lány vetett véget az életének ?Feketébe borult Isaszeg – a csendes...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 12:16

Tragédia a Hargita megyei Hidegségen: édesanyja gázolta halálra másfél éves kisfiát az udvaron ?

Tragédia a Hargita megyei Hidegségen: édesanyja gázolta halálra másfél éves kisfiát az udvaron ?

Tragédia a Hargita megyei Hidegségen: édesanyja gázolta halálra másfél éves kisfiát az udvaron ?Felfoghatatlan tragédia...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 10:14

1 PERCE ÉRKEZETT! Kiadós havazás érkezik, az ország ezen része hamarosan fehérbe borul! EZEKBEN AZ ORSZÁGRÉSZEKBEN LESZ HÓESÉS :

1 PERCE ÉRKEZETT! Kiadós havazás érkezik, az ország ezen része hamarosan fehérbe borul! EZEKBEN AZ ORSZÁGRÉSZEKBEN LESZ HÓESÉS :

Közeleg az első hó: megvan, mikor fehéredhet be az ország! ❄️ Az Alpok hegycsúcsain már több centiméter friss hó...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 09:16

Felfoghatatlan veszteség”: meghalt a 22 éves Hőke Dávid, a Széchenyi István Egyetem fiatal tehetsége – megszólalt az édesapja

Felfoghatatlan veszteség”: meghalt a 22 éves Hőke Dávid, a Széchenyi István Egyetem fiatal tehetsége – megszólalt az édesapja

 Mély fájdalommal és döbbenettel értesült a közvélemény Hőke Dávid haláláról, aki mindössze 22 éves volt. A Széchenyi...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 07:47

NOVEMBER közepén véget ér a szenvedés: 4 csillagjegy számára jön a boldogság és a siker!

NOVEMBER közepén véget ér a szenvedés: 4 csillagjegy számára jön a boldogság és a siker!

♈️ Kos (03.21.–04.19.)November közepe számodra a megkönnyebbülés ideje lesz, amikor a hónap eleji feszültségek végre...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 06:29

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Krizbai Teca : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Krizbai Teca : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Krizbai Teca : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál...

Hirdetés
Hirdetés