Ez a hős buszsofőr mentette meg a 18 éves szívhalált szenvedő lány életét a 77-es trolin.
/Vaskó Sándor trolibuszvezető kollégánk november 13\-án gyors helyzetfelismerő képességének, lélekjelenlétének és felkészültségének köszönhetően megmentette egy 18 éves lány életét\./
Munkatársunk életmentő munkáját az Uzsoki Utcai Kórház Intenzív Osztályának vezetője, Dr.
Sándor Vaskó így beszélt nekünk a történtekről: „15 éve dolgozom a BKV-nál trolibuszvezetőként, korábban a 78-ason, 79-esen, most a 77-esen, már 3 éve. Százhatvanszoros véradó, csontvelődonor vagyok. Most először vettem részt elsősegélynyújtásban, újraélesztésben, november 13-án szerdán, 9 óra 10 perctől. Utasaim jelezték, hogy egy fiatal hölgy rosszul lett a járatomon és összeesett. Hátramentem, megnéztük, hogy van-e pulzusa, légzése – ekkor még volt.
Egy utas közben már hívta a mentőket is, én pedig lehúztam az áramszedőket és értesítettem a forgalomirányítást. Az utasok leszálltak, csak 3 utas maradt a járművön, akiktől nagyon sok segítséget kaptam. Ugyanis észleltük, hogy a hölgy már nem lélegzik. A stabil oldalfekvésből ekkor hanyatt fektetve azonnal megkezdtem a mellkaskompressziót. A mentőorvos közben a kihangosított telefonon keresztül adta a szükséges instrukciókat.
Rövidesen azonban ott voltak a mentősök is, és átvették az újraélesztést. A hölgyet még válságos állapotban szállították be az Uzsoki Utcai Kórházba, ám 2 nappal később azzal hívott fel az édesanyja és a kórház orvosa is, hogy a beteg magához tért. Meg is látogattam.”
2023. január 01. (vasárnap), 19:18
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.