Ez a néni 15 éven keresztül járt olvasgatni a könyvesboltba. A boltosok egyszer csak megelégelték:

Hirdetés
Ez a néni 15 éven keresztül járt olvasgatni a könyvesboltba. A boltosok egyszer csak megelégelték:
Hirdetés

Az „Auchan Ukrajna” törzsvásárlói felfigyelhettek egy idősebb hölgyre, aki, mint később kiderült, immáron 15 éve minden nap felkeresi a hipermarketet, hogy ott könyvet olvasson. Írja Bogdan Gdal újságíró.

Majd így folytatja:

/„Ez a hölgy tizenöt éven keresztül szinte napi rendszerességgel jár a „Magedán” bevásárlóközpont könyvrészlegéhez és ott olvassa a könyveket\./

Hirdetés
A hölgy egyébként megfordult több hipermarketben is, látták a „Sztráná”, később a „Karaván” és legutóbb az „Auchan” polcai között is.
Hirdetés
Mindenhol ott van! Annyira igaz ez, hogy úgy gondolom, letetne a hipermarket szimbóluma is.

Egyszer odamentem hozzá, és ezt mondtam neki: „Magát gyakran látni itt.” Azt válaszolta rá, hogy nincs mivel foglalkoznia otthon, unatkozik, az élet pedig nehéz. Aztán elszégyellve magát visszatette a kezében lévő könyvet a polcra és elment. Az eset után megtudtam, hogy Anasztáziának hívják a hölgyet. Elhatároztam, hogy többet nem fogom zavarni olvasás közben, olvasgasson csak, ha akar…”

Hirdetés
Aztán nemrég kisebbfajta csoda történt, ugyanis kizárólag ezen idős hölgy kedvéért egy ülőalkalmatosságot helyeztek el a könyvespolcok közelében!

Erről az újdonságról személyesen Irina Jargina számolt be, aki az „Auchan Ukrajna” közösségi kommunikációért felelős vezetője.

A közösségi oldalakon sokan jelezték, kérték, hogy segítsünk valahogy ennek az idős hölgynek, így az Auchan vezetősége úgy döntött, hogy a könyvespolcok elé egy nem túl nagy, de kényelmes ülőalkalmatosságot helyeznek ki.

Hirdetés

Ezentúl a néninek kényelmesebb lesz olvasgatni, mondták az üzlet dolgozói.

„Örömmel töltött el minket, hogy ebben a helyzetben az emberek nem közönnyel álltak a helyzethez. Meghallgattuk a jobbnál jobb ötleteket és egy olvasósarkot hoztunk létre az üzletünkben. A néni már járt azóta nálunk látta is, de egyelőre furcsa még neki.”tette közzé az „Auchan Ukrajna” a facebook oldalán.

A hír gyorsan elterjedt az interneten. Íme, a legaranyosabb hozzászólások a facebookról:

„Hurrá, nem semmi, komolyan! Köszönet nektek! Igazán emberi hozzáállás ez! És jólelkűség! Valódi emberiesség! Minden jót kívánok nektek! Az ünnepekre pedig sok-sok szeretetet!”

„Emberiességből ötös! Ma megyek is hozzátok könyvet venni!”

„Ez megható.

Hirdetés
Könnyek szöktek a szemembe.”

„Elismerésem! Szerintem mondjátok meg a néninek, hogy nyugodtan üljön le. Biztos jól fog esni neki, hogy valami jó is történik.”

Téged is megérintett ez a hír? Te voltál már valaha ehhez hasonló helyzetnek a szemtanúja?

Ne felejtsd el megosztani!

(Forrás: bidista.com)

2019. március 05. (kedd), 22:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 08:34
Hirdetés

Kiskert sem kell hozzá: így nevelhetsz paradicsomot egy műanyag hordóban

Kiskert sem kell hozzá: így nevelhetsz paradicsomot egy műanyag hordóban

Kiskert sem kell hozzá: így nevelhetsz paradicsomot egy műanyag hordóbanSaját paradicsomot akkor is szüretelhetsz, ha...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 07:51

Megszólalt a válásról Matolcsy György felesége

Megszólalt a válásról Matolcsy György felesége

Vajda Zita megszólalt a Matolcsy Györggyel való válásáról: gyermekük védelmét tartja a legfontosabbnakVajda Zita...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 06:50

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Marad az óraátállítás 2026-ban: október 25-én vissza kell tekerni az órákatHiába támogatta évekkel ezelőtt az Európai...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 06:27

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Konkoly Tamás, aki játékosként és edzőként is hosszú éveken át az ETO-ért dolgozottHosszan tartó, súlyos...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 05:12

GYÁSZ! Felfoghatatlan fájdalom: Az édesapa után az édesanya és hároméves kisfia is meghalt a mendei baleset után

GYÁSZ! Felfoghatatlan fájdalom: Az édesapa után az édesanya és hároméves kisfia is meghalt a mendei baleset után

Az édesapa után az édesanya és hároméves kisfia is meghalt a mendei baleset utánÚjabb tragikus hírek érkeztek a Maglód...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 23. (szerda), 20:33

Meghalt Molnár György

Meghalt Molnár György

Elhunyt Molnár György filmrendező, aki több száz produkciót hagyott maga után78 éves korában elhunyt Molnár György,...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 23. (szerda), 20:15

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Molnár György, az Anna filmje és a Vörös vurstli rendezője78 éves korában elhunyt Molnár György Balázs...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 23. (szerda), 18:32

Nyomozók lepték el a helyszínt: rajtaütés történt a Fidesz-közeli szervezetnél! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nyomozók lepték el a helyszínt: rajtaütés történt a Fidesz-közeli szervezetnél! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Hűtlen kezelés gyanúja az Alapjogokért Központ háttércégénél: több helyszínen kutattak a nyomozók2026. szeptember 23-án...

Hirdetés
Hirdetés