Ez a román kamionsofőr segített a berlini merénylőnek a menekülésben!

Hirdetés
Ez a román kamionsofőr segített a berlini merénylőnek a menekülésben!
Hirdetés

A spanyol El Mundo szerint egy román kamionsofőr tudtán kívül segíthetett Anis Amrinak, a berlini merénylőnek – hívja fel a figyelmet a Transindex.ro.

/A román kamionos, Alexandru Gindea arról mesélt, hogy egy fiatal férfi segítséget kért tőle egy franciaországi autópálya\-pihenőhelyen\./

Hirdetés

Azt kérdezte, hogyan juthat el Lyonba, és amikor a román sofőr felajánlotta, hogy megmutatja neki az eltérőt telefonon vagy GPS-en, akkor azt mondta, hogy egyik sincs neki. Azonban jó úton volt, a letérőig még negyven kilométert kellett megtennie.

Hirdetés

A sofőr csak később gondolt arra, hogy valahonnan ismerősnek tűnt neki a fiatalember, és hogy talán a berlini terrortámadás gyanúsítottja volt. Ezután értesítette a francia rendőrséget, de nem történt semmi, mondta az El Mundo spanyol napilapnak, írja a Transindex.

Nem tűnt gyanúsnak a viselkedése:

úgy nézett ki mint egy turista, de nem úgy mint egy terrorista.”

Anis Amri valóban egy kocsival jutott el a lyoni állomásra, ahol vonatra szállt és Chambérlybe utazott, majd átszállt és Milánóba ment, ahol tűzpárbajba keveredett két rendőrrel, és megölték.

Hirdetés

forrás: 888.hu

2016. december 27. (kedd), 17:45

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 05:57
Hirdetés

Meghalt Danyi Zsuzsi

Meghalt Danyi Zsuzsi

Elhunyt Danyi Zsuzsi – a szolnoki mesék, dallamok és emberség örök hírnöke ? Egy város most csendesebb lett. Egy hang,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 15:26

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement – így szabadulhatsz meg a rágcsálóktól vegyszerek nélkül!” ?Sokan nem tudják, hogy egy...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 08:16

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Mégsem annyit kaphatnak a nyugdíjasok, mint amire számítottak – jön a hidegzuhany novemberben ? Sok idős ember várta...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 05:22

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

Úgy mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárt, hogy meghalt a nő – döbbenetes tragédia egy bentlakásos...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 15:13

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

65 éves lett Jean-Claude Van Damme – a világ még mindig a „Brüsszeli Izomembert” ünnepli ??Ma ünnepli 65....

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:22

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

 Kármen és Dani nem titkolóztak tovább: elárulták, mi történt a nászéjszakán – “Elháltuk, amit el kellett hálni!” ??A...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:05

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

A Házasság első látásra Zsoltja most látta először bikiniben gyönyörű feleségét! ? Videón az őszinte szavai Rebekáról:A...

Mindenegyben blog
2025. október 17. (péntek), 20:22

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

♈ Kos (03.21.–04.19.)Szombaton minden energiád a tetőfokára hág, és olyan lendületet kapsz, amivel hegyeket is képes...

Hirdetés
Hirdetés