EZ ám a MEGLEPETÉS! 4%-os nyugdíjemelés JANUÁRIG visszamenőleg a magyar nyugdíjasoknak!

Hirdetés
EZ ám a MEGLEPETÉS! 4%-os nyugdíjemelés JANUÁRIG visszamenőleg a magyar nyugdíjasoknak!
Hirdetés

Januárig visszamenőleg 4 százalékos nyugdíjemelésre tett javaslatot a Demokratikus Koalíció a parlamentben. /Az idei költségvetési törvényt módosító, rövid előterjesztésben azt írják elő, hogy a 2020\-as nyugdíjemelés során 4 százalékos inflációt kell figyelembe venni, valamint, hogy az első két hónapra eső – már kifizetett – nyugdíjak esetében a márciusi, emelt nyugdíjjal együtt kell rendezni a különbözetet és a késedelmi kamatokat\./

Hirdetés

A hatályos törvény szerint 2,8 százalékos infláció szerint állapították meg az idei nyugdíjemelést. Ezt emelné tehát az ellenzéki párt képviselői 4 százalékra.

A Demokratikus Koalíció képviselői márciusban emelnék a járandóságokat, egyben visszamenőleg kifizetve az elmaradt havi nyugdíjpénzeket és kamatokat.

Hirdetés
-írja a https://privatbankar.hu

Egy kicsit odaszúrnak a Magyar Nemzeti Banknak, amikor az indoklásban megemlítik, hogy a 4 százalék még belefér a jegybank 3 százalék plusz-mínusz 1 százalékos inflációs sávjába. A legutóbbi, januári adat ugyanis 4,7 százalék volt, ami bőven kilóg ebből a sávból, sokan ezért kérdőre is vonták a jegybankot, hogy – figyelembe véve a rekord gyenge, 340-es forintárfolyamot is – miért nem lépett.

Hirdetés

2020. február 20. (csütörtök), 14:06

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 06:18
Hirdetés

FEKETE KEDD! Most érkezett: hosszú betegség után elhunyt az ismert magyar politikus

FEKETE KEDD! Most érkezett: hosszú betegség után elhunyt az ismert magyar politikus

Megrendítő gyászhír érkezett: elhunyt Siklós Csaba József, az Antall-kormány egykori közlekedési, hírközlési és vízügyi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 16:01

Irán újabb országot támadott meg

Irán újabb országot támadott meg

Megtámadta Irán a régió egyik legerősebb országát – veszélyes ellenséget szerezhet magának TeheránÚjabb súlyos fordulat...

Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 14:33

Súlyos tragédia hírével indul a HÉTFŐ – meghalt a népszerű magyar műsorvezető

Súlyos tragédia hírével indul a HÉTFŐ – meghalt a népszerű magyar műsorvezető

Súlyos tragédia hírével indul a nap – meghalt a népszerű magyar műsorvezetőGyászhír rázta meg a hazai kulturális...

Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 12:41

Drámai hír érkezett Till Attiláról

Drámai hír érkezett Till Attiláról

Hajszálon múlt: Till Attilát azonnal műteni kellett!A nézők számára a televíziós show-műsorok világa többnyire a...

Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 05:57

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! Fenyő Miklós után Ő is elment.. - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! Fenyő Miklós után Ő is elment.. - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a rockvilág: meghalt a Motörhead legendás gitárosa, Phil CampbellÚjabb megrendítő veszteség érte a...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 15:05

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kell

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kell

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kellBejelentették! Rengetegen...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 13:48

Drámai hír érkezett Liptai Claudiáról

Drámai hír érkezett Liptai Claudiáról

Komoly betegségek árnyékában készül A Nagy Duett: Liptai Claudia is kidőlt, Pankáék sincsenek jó állapotbanA Nagy Duett...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 12:12

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is összeborzolódott. ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is összeborzolódott. ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is...

Hirdetés
Hirdetés