Ez az öreg bácsi egy 19 éves lányt vett feleségül

Hirdetés
Ez az öreg bácsi egy 19 éves lányt vett feleségül
Hirdetés

Samatha Simpson egy 19 éves fiatal lány, aki 18 évesen találkozott össze jelenlegi férjével a 62 éves JR-rel. Már első találkozásukkor szoros barátságot kötöttek, majd pár hónappal később több is kialakult köztük.

/A fiatal lány családja nem fogadta el az idősebb férfit, ezért Samantha úgy döntött, hogy külön megy szüleitől\./

Hirdetés
A pár az Egyesült Államokbeli Berryville nevű településre költözött, ahol kibéreltek egy lakást.

2018. január 8-án kimondták egymásnak a boldogító igent, és most rajta vannak a babaprojekten.

Hirdetés
Samantha egyébként nagyon komolyan veszi a kapcsolatát JR-rel, akit többször is negatív jelzőkkel illettek, hiszen akárhogy is nézzük újdonsült felesége még mindig csak tanuló.

Samantha elmondta, hogy amikor nyilvánosság előtt vannak, akkor úgy viselkednek, mint az idegenek.„Ilyenkor azt gondolják az emberek, hogy nagypapa és unokája vagyunk, ami amúgy zavar. De inkább ez, minthogy újra csúnya szavakkal illessenek bennünket, mikor kézen fogva sétálunk vagy csókolózunk.

Hirdetés
Nincs olyan pillanat az életünkbe mikor ne érne bántás bennünket.”

„Elég trauma az, hogy a családom nem fogadja el a kapcsolatunkat, nem kell, hogy ezt még az idegen emberek is tetézzék, akikhez közünk sincs.Szeretnénk, ha végre észrevennék, hogy boldog házasságban élünk és igenis komolyan vesszük a kettőnk között lévő köteléket. Az embereknek nem szabadna csak a kor és külső alapján megkülönböztetni a társaikat.

Hirdetés
”

Samantha elárulta, hogy JR az első találkozásuk alkalmával igazi úriember volt, amivel egyből levette őt a lábáról.„Hihetetlenül jó kommunikációs készsége van, amire egyből felfigyeltem. Soha nem találkoztam még hozzá hasonló személlyel.”

Hirdetés

„Bár JR-nek a korábbi házasságából már van gyermeke, de mi is szeretnénk családot alapítani. Jelenleg azon vagyunk, hogy mihamarabb sikerüljön áldott állapotba kerülnöm. Úgy éreztük, hogy ennek most jött el az ideje, hiszen házasok vagyunk és végre van egy saját otthonunk.

Hirdetés

Reméljük, hogy a gyermekünk születése után már nem fognak bennünket bántani, mert nem szeretnénk, hogy a pici úgy nőjön fel, hogy az apját úton-útfélen megszólják. Bízunk abban, hogy a történetünk megosztásával a társadalomban élő emberek végre rájönnek arra, hogy a kapcsolatunk egyáltalán nem vicc és komolyan elköteleztük magunkat egymás iránt, attól függetlenül, hogy kinézetre és korban is teljesen máshol állunk.”

2019. március 01. (péntek), 15:08

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 16:55
Hirdetés

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Római tánc és vatikáni diplomácia: két különböző oldaláról mutatta be Magyar Pétert az olasz sajtóTáncoló...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 14:49

Drámai percek! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Rónai Egon Orbánról kérdezett

Drámai percek! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Rónai Egon Orbánról kérdezett

Drámai percek! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Rónai Egon Orbánról kérdezett – félbe kellett szakítani az...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 13:55

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt el

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt el

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt elKét katona vesztette életét az elmúlt napokban,...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 13:29

? Szijjártó Péter vezette külügyről súlyos részletek kerültek elő – videó is nyilvánosságra került!

? Szijjártó Péter vezette külügyről súlyos részletek kerültek elő – videó is nyilvánosságra került!

Három nap alatt az autóalkatrésztől a milliárdos lélegeztetőgép-üzletig – a Szijjártó vezette külügy adott megbízást a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 11:51

Nagyszabású tüntetés jön Budapesten - ezt érdemes tudni róla

Nagyszabású tüntetés jön Budapesten - ezt érdemes tudni róla

Négynapos demonstrációra készülnek a Kossuth téren a független benzinkutasokNégynapos demonstrációt tervez a budapesti...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 10:07

Megtámadták Moszkvát!

Megtámadták Moszkvát!

Drónok támadták Moszkva térségét, működésbe lépett az orosz légvédelemDróntámadás érte Moszkva térségét 2026....

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 09:15

Szórakozni mentek, soha nem térnek haza: 6 fiatal halt meg a brutális közúti balesetben

Szórakozni mentek, soha nem térnek haza: 6 fiatal halt meg a brutális közúti balesetben

Szórakozni indultak Dundalkba, öt fiatal életét követelte az ütközésÖt, 21 és 23 év közötti fiatal vesztette életét az...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 08:33

Ezek voltak az utolsó szavai: „Szeretlek”-Fiával a karjában halt meg békésen a 42 éves zenész, akit mindenki szeretett –

Ezek voltak az utolsó szavai: „Szeretlek”-Fiával a karjában halt meg békésen a 42 éves zenész, akit mindenki szeretett –

Ezek voltak az utolsó szavai: „Szeretlek”-Fiával a karjában halt meg békésen a 42 éves zenész, akit mindenki szeretett...

Hirdetés
Hirdetés