Csúcstechnológiás fallal zárják le a szlovák-magyar határt – írta az Új Szó szerdán, szeptember 23-án. – A határ bizonyos szakaszait csúcstechnológiás gátrendszerrel zárnák le. Ezt Robert Kaliňák belügyminiszter a rögtön a menekültkvóták elfogadása után, Brüsszelből hazafelé repülve jelentette ki, hozzátéve: “Nem jön ide egyetlen menekült sem, ezt garantálhatom önöknek!”
A minisztérium minden lehetséges módon kész megvédeni az ország határait, és ehhezolyan haditechnológiát készül felhasználni, amelyet az amerikai hadsereg is alkalmazott katonai bázisai védelmére Irakban és Afganisztánban.
A “Hesco bastion” elnevezésű technológia sokkal hatékonyabb és olcsóbb is, mint a kerítésépítés. /A határzár ezzel a módszerrel nagyon gyorsan felépíthető, és nem kell hozzá alapokat sem ásni, sőt illeszkedik az adott terepviszonyokhoz is\./
Ahogy az alábbi videón látható, a gátat egy konténerből “szórják ki”, melyet egy teherautó húz maga után.
A technológiát csak rövidebb szakaszokon lehet alkalmazni, ott, ahol a legnagyobb menekülthullám várható. A módszerrel a menekülteket egy adott helyre lehet irányítani, ahol aztán regisztrálhatják őket a schnegeni szabályoknak megfelelően.
Úttorlasz a komáromi határon is
Szeptember elején Komáromban és Párkányban is vaskonstrukciókat helyeztek el a határátkelő térségében, közvetlenül a hidak felhajtója mellett. Az egymásra rakott elemek ránézésre úttorlasz építésére valók, ám rendeltetésükről nincs hivatalos információ. A rendőrség a határvédelemmel összefüggésben naponta különböző biztonsági intézkedéseket foganatosít, amelyeket azonban nem részleteznek.
Szöveg és kép: Új Szó