Ez vár ránk februárban- szakértők is elképedtek

Hirdetés
Ez vár ránk februárban- szakértők is elképedtek
Hirdetés

Ez vár ránk februárban - szakértők is elképedtek.

A február enyhe idővel indít, de aztán 15-e körül tavaszi  arcát mutatja. Majd 20-a környékén már 10 fokos nappali maximumok is lehetnek. /A tél utolsó napjai a mostani számítások szerint 12\-15 fokos áprilisi meleget hoznak\./

Hirdetés
Reménykednünk kell abban, hogy az enyhébb február után a tavasz eleje nem hoz olyan havazós, hideg időt, mint amilyet 2017-ben vagy 2018-ban megéltünk.

FORRÁS: IDŐKÉP
Hirdetés

Mérséklődik a szél.

Pénteken kezdetben sok lesz a napsütés. Nyugaton és eleinte északkeleten lehet több felhő az égen, ezeken a tájakon gyenge eső, reggel északkeleten néhol ónos eső is előfordulhat. Délután aztán északnyugat felől frontfelhőzet, estétől csapadék érkezik. Késő este és éjszaka nagyrészt esőre számíthatunk, de északkeleten vegyes halmazállapotú csapadék is hullhat.

Hirdetés
A középső országrészben élénk lesz az északnyugati szél. Hajnalban -3, +2, délután 4-10 fokot mérhetünk.

Szombaton a Dunántúlon derült, napos idő várható, a Dunától keletre a több-kevesebb napsütés mellett felhőátvonulásokra készülhetünk. Keleten, északkeleten a délutáni, kora esti órákban elszórtan zápor, hózápor kialakulhat. Sokfelé erős, a Duna mentén, a Dunántúl északi-északkeleti részén és a hegyekben viharos lesz az északnyugati szél.

Hirdetés
Kora reggel -3, +3, délután 4-10 fok várható.Vasárnap sok napsütésre készülhetünk, csak keleten lehet időnként több felhő az égen, de számottevő csapadék nem várható. Itt és a Bakonyban még élénk, délelőtt erős lehet az északi-északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

Hétfőn és kedden országszerte fagyos lesz a reggel, többfelé pára-, illetve zúzmarás ködfoltok képződhetnek. Napközben ezek nagy része feloszlik, az ország nagy részén napos, száraz idő jön.

Hirdetés
Délutánonként 3-9 fokra számíthatunk.Kiadta: Időkép (ma 18:22)

2024. január 25. (csütörtök), 23:01

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:48
Hirdetés

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:47

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 17:56

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látniVan, amikor egy történet nem az...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:38

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

 Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:21

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

Szenzációs felfedezés: 1300 éves térkép borzolja a kedélyeket – tényleg átírhatja a magyar történelmet?Egy olyan lelet...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:26

Meghalt Chuck Norris

Meghalt Chuck Norris

Megdöbbent a világ: 86 éves korában meghalt Chuck Norris, az a férfi, akinek neve évtizedeken át egyet jelentett a...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:14

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.Pápai Joci...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 13:51

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Szívszorító tragédia történt a 8-as főúton: meghalt az egyik fiatal rendőr, akit szolgálat közben ütöttek el. A 22 éves...

Hirdetés
Hirdetés