Ezek voltak az utolsó szavai a 3 éves kisbabának, aki elhunyt édesapja felelőtlensége miatt az akasztói balesetben

Hirdetés
Ezek voltak az utolsó szavai a 3 éves kisbabának, aki elhunyt édesapja felelőtlensége miatt az akasztói balesetben
Hirdetés

Szívszorító sorok következnek, amelyben a család egy barátja elmondtam hogy mi történt pontosan a végzetes estén./Mint arról korábban beszámoltunk, szerdán este fél 10 körül egy négyfős család a BMW\-jével nagy sebességgel az árokba sodródott Akasztón, a Csengődi utcában\./

Hirdetés
Az apa annak ellenére hajtott gyorsan, hogy a kocsiban tartózkodott öt- és hároméves gyermeke, valamint édesanyjuk. Sem a szülők, sem pedig a gyerekek nem voltak bekötve, sőt, a biztonsági gyermekülés is az autó csomagtartójában hevert.
Hirdetés
Mint kiderült, a száguldozó luxusautót a kerítés állította meg, ám az ütközés pillanatában a hároméves kisfiú kirepült a járműből.

A fiú arccal a földön feküdt, amikor az anyja kikászálódott hozzá a roncsból, ám hiába élesztgették, hosszú percekig nem tért magához.A Tényeknek nyilatkozott egy, a közelben lakó nő, aki elsőként ért a baleset helyszínére:„Az anyukája élesztgette, és akkor felébredt tíz perc után a kisfiú, és akkor már nyitva voltak a szemei, és azt mondta: anyukám nem látok. Egy kis vizet adtunk neki” – mesélte a néni, majd hozzátette: a kisfiú testvére borzasztóan sírt.Utolsó erejével még azt mondta, hogy : "Ugye anya nem fog fájni, ha meghalok? " Majd lehunyta a szemeit.

Hirdetés
.örökreCsak egy megosztást kérek tőled, hogy mindenkihez eljusson, a száguldozás HALÁLT okoz, és kérlek óvd meg a gyermeked, és más gyermekét, ne száguldozz! Oszd meg kérlek szépen! 

2021. július 07. (szerda), 21:19

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 08:44
Hirdetés

Szívfacsaró hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Szívfacsaró hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 08:15

Hidegzuhany a magyaroknak:– a TISZA épp az egyik legfontosabb ígéretétől lépett vissza?

Hidegzuhany a magyaroknak:– a TISZA épp az egyik legfontosabb ígéretétől lépett vissza?

Kimaradt a megígért zöldség- és gyümölcsáfa-csökkentés a 2027-es költségvetésbőlMagyar Péter azonnali áfacsökkentést...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 07:51

Házkutatást tartott a NAV a korábban Vitályos Eszter testvére által vezetett alapítványnál

Házkutatást tartott a NAV a korábban Vitályos Eszter testvére által vezetett alapítványnál

Kampányra mehetett a civil támogatás? Öt helyszínen tartott házkutatást a NAVA NAV 2026. november 2-án öt helyszínen...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 06:39

Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal kirugták a nemrég kinevezett vezetőt!

Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal kirugták a nemrég kinevezett vezetőt!

Három hónap után menesztették Feledy Botondot: 84 milliós minisztériumi megbízások kerültek előAzonnali hatállyal...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 06:13

Hiába a tiltás: Megvan a kiskapu, amellyel Orbán újra hatalomra kerülhet

Hiába a tiltás: Megvan a kiskapu, amellyel Orbán újra hatalomra kerülhet

Orbán kormányfői visszatérését kizárja a korlát, a politikai befolyását nemOrbán Viktor a hatályos szabályok alapján...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 05:49

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt dr. Marton Zoltán: a sebészorvos, aki egy világkarriernek is szentelte az életét - (cikk végén videó)88 éves...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 19:24

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Azonnal menesztették Ókovács Szilvesztert: 4,8 milliós fizetés, különprémiumok és súlyos kifogások az...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:20

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Újabb fordulat Matolcsy Ádám ügyében: már a rendőrség fejvadászai is kereshetik a volt jegybankelnök fiátÚjabb komoly...

Hirdetés
Hirdetés