Ezért akart öngyilkos lenni Damu Roland

Hirdetés
Ezért akart öngyilkos lenni Damu Roland
Hirdetés

rendőrök törték fel a zűrös életű színész ajtaját, azonnal kórházba szállították.

  Szirénázó mentő és rendőrautók törték meg vasárnap este a VIII. kerület csendjét. /Egy társasház előtt parkoltak le, az ott lakók sokáig nem tudták, mi történhetett, majd kiderült\: az egyik lakó öngyilkosságot kísérelt meg\./

Hirdetés
A ripost megtudta: Damu Roland volt az, aki végezni akart magával. A színészt a Péterfy Sándor utcai kórházba szállították.

Sokáig úgy tűnt, Damu sorsa rendeződni látszik, hiszen a börtönt és pszichiátriát is megjárt színész nemrég maga újságolta a Facebookon, hogy októberben és novemberben is nagyon sok helyre hívták önálló irodalmi estjeivel.

Hirdetés
Sőt, áprilisban arról is beszámolt, hogy a Pesti Szabad Szalon és Színház is komoly együttműködést fontolgat vele. Azóta viszont valami történhetett, amitől úgy érezhette, nincs értelme az életének. A ripost úgy tudja: a színész vasárnap este hét óra körül gyógyszereket vett be, amire alkoholt ivott.

A rendőrséget vélhetően egy ismerőse értesítette, aki tudott arról, mire készül. A kiérkező rendőröknek úgy kellett betörniük a lakás ajtaját, hogy megmenthessék a színészt, majd újra élesztették,és a Péterfy Sándor utcai kórházba szállítottak.

Hirdetés

„A hír sajnos igaz, valóban történt egy öngyilkossági kísérlet a házban. Azt nem mondhatom el, hogy melyik lakó akarta eldobni magától az életet, de annyit mondhatok, hogy szerencsére túlélte” – mondta a társasház egyik lakója vasárnap este a ripost helyszínre érkező munkatársának.

2019. október 01. (kedd), 11:31

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 18:16
Hirdetés

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

Viharos fordulat érkezik csütörtökön: jégesővel és 80 km/órás széllel csaphatnak le a zivatarokMozgalmas időjárást hoz...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 17:09

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Újabb csapás az autósokra: szerdán brutálisan megugrik a benzin és a gázolaj áraIsmét jelentősen emelkednek az...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:38

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás távozása bejárta a világsajtót: súlyos kérdéseket vetett fel az államfő eltávolításaSulyok Tamás államfői...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:09

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktor visszatérésétől hangos a világsajtó: négy vezető lap elemezte az „ellenállás” meghirdetésétOrbán Viktor a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 15:29

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter húzásától hangos a világsajtó: Európa vezető lapjai elemzik a döntését2026. július 22.A Reuters és a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 14:44

Megrázó részletek derültek ki Nánási László haláláról

Megrázó részletek derültek ki Nánási László haláláról

Megrázó részletek derültek ki Nánási László halálárólKözel hat év telt el Nánási László halála óta:ez vezetett a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 14:03

Megrázó részletek derültek ki Jakab Ferenc haláláról

Megrázó részletek derültek ki Jakab Ferenc haláláról

46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus, a korábbi Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője. Jakab Ferenc...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 13:39

– Nagy Gábor Bálint ezzel indokolta a lemondást !„Nem kívánok tovább részese lenni annak, hogy a személyem körül gerjesztett, valótlan alapokon álló, politikai célt szolgáló konfliktus az intézményi bizalom további erodálásának eszközévé váljon”

– Nagy Gábor Bálint ezzel indokolta a lemondást !„Nem kívánok tovább részese lenni annak, hogy a személyem körül gerjesztett, valótlan alapokon álló, politikai célt szolgáló konfliktus az intézményi bizalom további erodálásának eszközévé váljon”

Politikai fordulat: benyújtotta lemondását Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészTávozik posztjáról a legfőbb ügyészNagy...

Hirdetés
Hirdetés