Ezért kell fehérben lenni a ma déli temetésen mindenkinek, Junior elmondta az okát

Hirdetés
Ezért kell fehérben lenni a ma déli temetésen mindenkinek, Junior elmondta az okát
Hirdetés

Roma hagyományok szerint helyezik végső nyugalomra Lesi Dávidkát, L. L. Junior háromévesen elhunyt gyermekét.

Pénteken búcsúztatják Dávidkát, L. L. Junior kisebbik fiát, akit szombaton gázolt halálra egy autó Zuglóban. /Ahogy arról a Blikk is írt, a gyermeket a Fiumei úti sírkertben helyezik végső nyugalomra egy fehér koporsóban, amit egy fehér ló húzta fehér hintóban visznek a sírhelyhez\./

Hirdetés
A gyászoló résztvevőktől azt kérik, ők is fehérbe öltözzenek, hiszen Dávidka már az Úr oldalán van, az angyalokkal. A nagyobbik fiút, Lacikát jelenleg szakemberek segítségével igyekeznek felkészíteni a rá váró körülményekre.
Hirdetés

A Bors megtudta, hogy a temetésen Mága Zoltán és Kökény Attila is zenél majd a kisfiú tiszteletére, s a szertartáson jelen lesznek többek között Gáspárék is:

„Én és a családom is természetesen ott leszünk a temetésen, osztozva barátunk, Junior fájdalmában. Nálunk, romáknál ez így szokás, hogy megy mindenki a virrasztásra is, és beszélgetünk és támaszai vagyunk egymásnak” – nyilatkozta a lapnak Gáspár Zsolt.

Hirdetés

2019. szeptember 05. (csütörtök), 23:27

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 18:53
Hirdetés

Pszichológus elemezte Magyar Pétert: súlyos következtetésre jutott a viselkedéséről

Pszichológus elemezte Magyar Pétert: súlyos következtetésre jutott a viselkedéséről

Pszichológus elemezte Magyar Pétert: súlyos következtetésre jutott a viselkedésérőlA Fidesz nehezen alkalmazkodik az új...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 18:45

6 csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2025 JÚLIUS VÉGÉN! ?✨ ???? ? ?????́???́??́?????́?!

6 csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2025 JÚLIUS VÉGÉN! ?✨ ???? ? ?????́???́??́?????́?!

KOSJúlius végén a pénzügyeid fordulóponthoz érnek, és most végre megérezheted a kemény munkád gyümölcsét. Egy váratlan...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 15:55

Bárkinél lapulhat otthon egymilliót érő papír 200 forintost: mutatjuk mit kell figyelni

Bárkinél lapulhat otthon egymilliót érő papír 200 forintost: mutatjuk mit kell figyelni

Milliós kincs lapulhat a fiókban? Így néz ki a különösen értékes papír 200 forintosElső pillantásra ugyanolyan, mint a...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 14:37

Az NKA-botrány miatt foglalta le a Fidesz szervereit az ügyészség.

Az NKA-botrány miatt foglalta le a Fidesz szervereit az ügyészség.

Váratlan fordulat: nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereinélElőzetes figyelmeztetés nélkül érkeztekAz ügyészség...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 13:31

Rajtaütöttek a Fideszen:nyomozók csaptak le a szerverekre

Rajtaütöttek a Fideszen:nyomozók csaptak le a szerverekre

Váratlan fordulat: nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereinélElőzetes figyelmeztetés nélkül érkeztekAz ügyészség...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 12:17

Politikai fordulat !Orbán Viktor rendkívüli bejelentéssel készül Erre kevesen számítottak.

Politikai fordulat !Orbán Viktor rendkívüli bejelentéssel készül Erre kevesen számítottak.

Politikai fordulat jöhet: Orbán Viktor az új frakcióvezető oldalán áll a nyilvánosság eléRendkívüli sajtótájékoztatót...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 10:43

FRISS: Kiderült, Orbánéktól kapott hatalmas pénzt Polgár Judit alapítványi cége

FRISS: Kiderült, Orbánéktól kapott hatalmas pénzt Polgár Judit alapítványi cége

Közel 700 millió forint érkezett három részletbenKiderült, hogy az Orbán-kormány az előző ciklusban közel 700 millió...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 10:21

Forsthoffer Ágnes kőkemény lépést tett: „Határozottan elutasítom” – ezt a döntést hozta meg

Forsthoffer Ágnes kőkemény lépést tett: „Határozottan elutasítom” – ezt a döntést hozta meg

Etikai vizsgálat után három hónapra kitiltották a politikai influenszertForsthoffer Ágnes arról számolt be, hogy egy...

Hirdetés
Hirdetés