Ezt tette velem a masszőröm, és én hagytam. Nem lett volna szabad...

Hosszú évek óta hozzá jártam. A masszőr olyan, mint a fodrász, vagy a nőgyógyász: mindent tud az ügyfele életéről. Bizalmas barát.

Száz százalékig megbíztam benne. /A sok\-sok masszírozás alatt beavattam az életembe, szinte mindent tudott rólam\./

A bánatomat, az örömeimet, mindent. Soha nem gondoltam, hogy valaha is több lesz közöttünk a bizalmas barátságnál.

Róla és az életéről csak foszlányokat tudtam meg. Közöttük sajnos azt is, hogy nős.

Márpedig ez nálam – legyen bármennyire szimpatikus a férfi – kizáró ok. Ezért nem is akaszkodtam rá, az ilyen kapcsolatoknak egyébként sincs jövőjük. 

Egy alkalommal azonban – máig nem tudom megmagyarázni, hogyan – továbbmentünk a masszírozásban, és életem legcsodálatosabb élményét éltem át. Rettenetesen megijedtem, de ellenállni nem tudtam: az elkövetkező alkalmakkor a dolog folytatódott.

Megtörtént még egyszer, és még egyszer...

Ragyogtam, de ha esetleg észre is vette volna, neki semmit sem mondtam el. Letagadtam volna még a csillagot is az égről. Mert hát beleszerettem, tény ami tény, de ezt sose vallottam be neki. Viszont tudtam, éreztem, hogy véget kell vetni ennek a furcsa kapcsolatnak. Bármennyire nehéz is lesz nélküle.

Nem a saját, hanem az ő érdekében. Én egyedülálló vagyok, neki viszont családja van.

Gyerekek is. Annak ellenére tudtam ezt, hogy szinte soha nem beszélt a magánéletéről. Tudom, milyen egy gyereknek apa nélkül élni. Nem akartam tönkretenni egy család életét.

Megmondtam neki, hogy ezentúl máshová fogok járni. Különösebben nem magyarázkodtam, ő meg nem kérdezett.  

Mindenki mondhatja, hogy kihagytam egy lehetséges szép szerelem esélyét. De én úgy gondolom, hogy ha a sors minket egymásnak rendelt, ha az életben találkoznunk kell, akkor úgyis találkozni fogunk.

És akkor már nem fogok visszakozni.

2020. augusztus 21. (péntek), 18:38