Hatalmas a baj! Nagyon szomorú hírek jöttek Boros Lajosról

Hirdetés
Hatalmas a baj! Nagyon szomorú hírek jöttek Boros Lajosról
Hirdetés

Boros Lajost nem kell bemutatni a magyar hallgatóságnak, reggeli műsorukat egy ország imádta. Sajnos évekkel korábban nyitott szívműtéten esett át, amitől nagyon legyengült. 5 hétig kómában is volt. /Azóta jobban van, de drága gyógyszereit folyamatosan szednie kell\./

Hirdetés

A jelenlegi helyzet viszont nagyon nehéz a számára, alkalmi rádiózásból él, és saját bevallása szerint ezt így már nem sokáig tudja tartani.

„Néha kicsit depis a dolog, de nagyrészt kiegyensúlyozott vagyok.

Hirdetés
Most az a feladatom, hogy lefussak néhány kört az ismeretségi körömben, hogy kiderüljön, van-e arra lehetőség, hogy elhelyezkedjek, hogy a költségeimet a gyógyszereimet ki tudjam fizetni. Ennek prioritása van, ez ügyben teszek most lépéseket. Amennyiben kudarc lesz a vége, akkor is ki kell találnom valamit, hogy családfenntartóként gondoskodjak mindenről” – árulta el Boros.

„A vírus előtt már volt előadásom, de azóta sajnos nem állhattam színpadra. Ez a próbálkozás is arról szólt, hogy az élvezet mellett igyekeztünk pénztermelő tevékenységet végezni.

Hirdetés
Szerettem volna megtudni, hogy a dumával vagy a zenével, a dumának nevezett zenével, vagy a zenének nevezett dumával lehet inkább sikereket elérnem” – magyarázta.

Mindennek az ellenére optimistán tekint a jövőbe, és várja az új lehetőségeket.

\n"},"platform":{"code":"pulsembed"},"alignment":"center"}" data-run-module-isrun="1" style="box-sizing: border-box; display: block;">

Ripost

2020. augusztus 21. (péntek), 18:27

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 14:58
Hirdetés

„ÖN HAZUDIK!” – Brutálisan kemény választ kapott Szentkirályi Alexandra a rendőröktől!

„ÖN HAZUDIK!” – Brutálisan kemény választ kapott Szentkirályi Alexandra a rendőröktől!

ÖN HAZUDIK! – Keményen nekiment Szentkirályi Alexandrának a rendőr-szakszervezetRitkán érkezik ennyire kemény válasz...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 08:40

RENDKÍVÜLI: Bilincsben vitték el az ismert fideszes politikust

RENDKÍVÜLI: Bilincsben vitték el az ismert fideszes politikust

Rács mögött marad a volt fideszes polgármester – százmilliós ügyet vizsgálnakMeghosszabbították a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 07:30

Ellene tüntettek Budapesten – döbbenetes, mit csinált közben Magyar Péter!

Ellene tüntettek Budapesten – döbbenetes, mit csinált közben Magyar Péter!

Miközben ellene tüntettek Budapesten, Magyar Péter váratlan dolgot tett – erre kevesen számítottakEgészen különös...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 06:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hír érkezett: mindössze 45 évesen elhunyt a köztiszteletben álló pécsi edzőTragikus hirtelenséggel hunyt...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 18:09

ITT A búcsú a villanyóráktól! 2026.szeptember.01. napjától NEM KELL többé VILLANYÓRA! Ez a súlyos VÁLTOZÁS Neked is hatalmas pofon Cikk a hozzászólásoknál olvasható

ITT A búcsú a villanyóráktól! 2026.szeptember.01. napjától NEM KELL többé VILLANYÓRA! Ez a súlyos VÁLTOZÁS Neked is hatalmas pofon Cikk a hozzászólásoknál olvasható

ITT A BÚCSÚ A VILLANYÓRÁKTÓL! ⚡2026-ban már senki sem tudja, mit is fizet valójában!2026-ra eljutottunk oda, hogy egy...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 15:17

DRÁMAI HÍR JÖTT A NYUGDÍJASOKNAK NOVEMBERBEN ERRE KELL KÉSZÜLNIÜK!

DRÁMAI HÍR JÖTT A NYUGDÍJASOKNAK NOVEMBERBEN ERRE KELL KÉSZÜLNIÜK!

Fontos bejelentés érkezett a nyugdíjasoknak: eldőlt, mi lesz a novemberi pluszpénzzelEltűnt a 24,3 milliárd forintos...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 13:45

Félbeszakították Magyar Pétert – döbbenetes, ahogy reagált

Félbeszakították Magyar Pétert – döbbenetes, ahogy reagált

Váratlanul Magyar Péter elé álltak: kemény követeléseket tettek le az asztalra-VIDEÓ A CIKK VÉGÉN A tanévnyitó végén...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 11:24

Gigantikus tüntetés jön Budapesten: ezt lehet tudni róla!

Gigantikus tüntetés jön Budapesten: ezt lehet tudni róla!

Feszültség a szociális ágazatban: újabb tüntetés készül a kormány ellenNem kaptak konkrét választ a szakszervezetekA...

Hirdetés
Hirdetés