Fájt a keze, majd lefeküdt aludni. Reggel már nem ébredt fel

Hirdetés
Fájt a keze, majd lefeküdt aludni. Reggel már nem ébredt fel
Hirdetés

Abigail Harris nagyon rosszul érezte magát, de nem akarta megijeszteni a párját, ezért inkább nem szólt neki.

/A lányt előzetesen íngyulladással diagnosztizálták, és azt javasolták neki, hogy pihenjen sokat, ezért lefeküdt aludni\./

Hirdetés
Másnap reggel azonban már nem tért magához, bárhogyan keltegette a szerelme.

A 23 éves angliai lány március 27-én ment kórházba, mert annyira fájtak a kezei és a csuklója, hogy nem bírt fogni sem. Az őt vizsgáló orvosok ínhüvelygyulladást állapítottak meg nála, és hazaküldték, azt tanácsolva neki, hogy ne erőltesse meg magát.

Hirdetés
A fiatal lány így is tett, de estére légzési gondjai adódtak, ezért felhívta nővérként dolgozó nénikéjét, aki azt javasolta neki, hogy menjen be a kórházba. Harris keze azonban annyira fájt, hogy nem volt képes vezetni.

– Mondtam neki, hogy kérje meg a barátját, hogy vigye be a kórházba. Azt válaszolta, hogy nem akarja őt ezzel terhelni, így is nagyon aggódik miatta, ezért inkább megpróbál aludni – emlékezett vissza utolsó beszélgetésükre a nagynéni, Fiona Scarlett.

Hirdetés

Harris megpróbálta leplezni a fiú előtt, hogy mennyire rosszul érzi magát, ezért lefeküdt aludni. A fiú csak másnap döbben tá, milyen súlyos a helyzet - és rohant vele kórházba. Az orvosok csak az intenzív osztályon vettek észre a lány térdhajlatánál egy apró kiütést. Ekkor döbbentek rá, hogy az immáron életveszélyes tüneteket valójában agyhártyagyulladás okozza. Erre azonban túl későn jöttek rá, és a huszonhárom éves lány március 29-én belehalt betegségébe.

Hirdetés

– Láttuk, hogy egyre rosszabbul van és nem reagál a gyógyszerekre, de még akkor is csak reménykedtünk. Nem tudom elhinni, hogy nem vették észre idejében az egyértelmű jeleket – zokogott az elhunyt lányt összetört barátja.(via)

2019. december 12. (csütörtök), 22:12

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat)
Hirdetés

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

ATV: Házkutatást tartottak Ludas volt fideszes polgármesterénél – évek óta vitatják a milliós beruházásokatHázkutatást...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 20:17

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Három nap áram és bevásárlás nélkül: új útmutatót adott ki az EU a családok felkészítéséreIvóvíz, élelmiszer, gyógyszer...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:11

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy az ügynökaktákról: a nevek már kereshetők, a beszervezési dossziék még hiányoznakNovember 4-én elindult az...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:34

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

Végre megtört a fájdalmas küzdelem: Agárdi Szilvi megható hírt jelentett be a súlyos betegségéről!Hosszú, gyötrelmes...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Alba Fehérvár korábbi edzője – gyászol a kosárlabdatársadalomMegrendítő gyászhír...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Hirdetés
Hirdetés