Fantasztikus bejelentés ! Csökkenhet is az élelmiszerek ára!

Hirdetés
Fantasztikus bejelentés ! Csökkenhet is az élelmiszerek ára!
Hirdetés

Csökkenhet is az élelmiszerek ára.

/A lakosság már takarékoskodik, a keresletcsökkenés pedig megállíthatja az árnövekedést vagy csökkentheti is az élelmiszerek árát – nyilatkozta Raskó György agrárközgazdász a Spirit FM Aktuál című műsorában\./

Hirdetés
Az agrárközgazdász elmondta, az aszály okozta károk még nem épültek be az élelmiszerárakba.
Hirdetés
Egyelőre a pandémia, illetve az ukrán-orosz háború emelte az árakat. Ezekhez viszonyítva az aszálynak tulajdonítható áremelkedés elhanyagolható.

A szakértő szerint a termelőknek hamarosan szembe kell nézniük azzal, hogy a korábbi évekre jellemző pazarlás az élelmiszervásárlás kapcsán megszűnőben van, a volumencsökkenés pedig visszafogja a keresletet.

Hirdetés
Így valószínűleg a magyar termelők megpróbálják majd a termékeiket exportra értékesíteni, hiszen Európa és a világ más országaiban az élelmiszerárak közel sem emelkedtek olyan mértékben, mint itthon, a fizetőképes kereslet pedig megvan– tette hozzá.

Mint mondta, az aszály negatív hatása most elsősorban a takarmányáraknál látható: kalászos gabonából 25 százalékkal kevesebb termett, kukoricából pedig feltehetően a szokásos termésmennyiség felét sem fogjuk elérni.

Hirdetés
Ez pedig az árakat felfelé fogja elmozdítani. A magyar állattenyésztésben felhasznált abraktakarmány költségnövekedése nagyjából 300-350 milliárd forintra tehető. Ezt tetézi még az elképesztő mértékű energiadrágulás. Ez együtt azt jelenti, hogy az állati termékek előállítói (tej, hús) idén kb. 500 milliárd Ft költségnövekedéssel kell, hogy számoljanak– magyarázta a szakértő.

A teljes interjú itt hallgatható meg.

címlapfotó:illusztráció!

2022. augusztus 24. (szerda), 09:11

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 14:31
Hirdetés

Elhunyt a Kincsvadászok népszerű szereplője – videón mutatjuk az utolsó adást

Elhunyt a Kincsvadászok népszerű szereplője – videón mutatjuk az utolsó adást

Meghalt a Kincsvadászok népszerű szereplője – videón mutatjuk az utolsó adástTorokszorító pillanatok várják a nézőket a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 13:24

Kiderült hogy halt meg Jakab Ferenc

Kiderült hogy halt meg Jakab Ferenc

46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus, a korábbi...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 12:08

Megszólalt a mentőszolgálat Scherer Péterrel kapcsolatban

Megszólalt a mentőszolgálat Scherer Péterrel kapcsolatban

Megszólalt a mentőszolgálat Scherer Péterrel kapcsolatbanAz egész országot megrázta Scherer Péter május 19-i halála. A...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 11:23

Fekete VASÁRNAP! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Fekete VASÁRNAP! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetbenÖrömteli estének indult az...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 08:42

Elhunyt Szita Bence édesanyja

Elhunyt Szita Bence édesanyja

Elhunyt Szita Bence édesanyjaÚjabb tragédia érte Szita Bence családjátMeghalt a 2012-ben brutálisan meggyilkolt kisfiú,...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 08:20

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Szita Bence édesanyjaMeghalt Szita Szilvia, Szita Bence édesanyjaMeghalt a 2012-ben brutálisan meggyilkolt...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 07:22

RENDKÍVÜLI HÍR! Orbán dühöng! Megindult az eljárás Hatvanpuszta ügyében! BORUL minden! ITT a bíróság közleménye - EZ következik most:

RENDKÍVÜLI HÍR! Orbán dühöng! Megindult az eljárás Hatvanpuszta ügyében! BORUL minden! ITT a bíróság közleménye - EZ következik most:

Eljárás indul Hatvanpuszta miatt, egy egész lavinát indíthat elHatvanpuszta újra a figyelem középpontjába kerültÚjabb...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 06:55

Rubint Réka költözést fontolgatja férjétől Norbitól

Rubint Réka költözést fontolgatja férjétől Norbitól

Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: „Vagy te költözöl el, vagy én megyek”Április...

Hirdetés
Hirdetés