Fegyverben a katonák Röszkén

Hirdetés
Fegyverben a katonák Röszkén
Hirdetés

/Lázadással állunk szemben, az elmúlt napokban a menekültek "szabályosan fellázadtak a magyar jogrend ellen", ám keddtől a hatóságok nem lehetnek elnézőek az illegális határátlépőkkel \- mondta Orbán Viktor azt követően, hogy Manfred Weberrel, az Európai Parlament \(EP\) néppárti frakcióvezetőjével tárgyalt a menekültkrízisről\./

Hirdetés
Eközben kiderült, már 3800 katona van a déli határ közelében, a hivatalos magyarázat szerint a kerítés építésében segítenek. Fotók azonban géppisztolyos katonákról is tanúskodtak a röszkei vasúti sínen.

Megemeli a kalapját minden közrendőr előtt Orbán Viktor, hogy erőszak nélkül tudták kezelni a menekült helyzetet. Ez azért is volt nehéz, mert "lázadással állunk szemben", az elmúlt napokban a migránsok "szabályosan fellázadtak a magyar jogrend ellen" - állítja a a kormányfő.

Hirdetés
Szeptember 15-étől viszont a magyar hatóságok nem lehetnek elnézőek az illegális határátlépéssel szemben. Akkor hatályba lép ugyanis az a Btk. módosítás, amelynek értelmében bűncselekmény lesz a kerítés tiltott átlépése. A migránsokat azonnal őrizetbe kell majd venni, minderről folyamatosan tájékoztatják az illegálisan hozzánk érkezőket. Miután Szerbia a magyar törvények szerint biztonságos ország, aki menedékkérelmet nyújt be, annak igazolnia kell majd, hogy Szerbiában ugyanezt már megtette, de az ottani hatóságok azt nem fogadták be, nem tárgyalták meg fair módon. Minderről a miniszterelnök tegnap az Országházban beszélt azt követően, hogy Manfred Weberrel, az Európai Néppárt EP-frakciójának vezetőjével tanácskozott.
Hirdetés

Orbán szerint Görögország nem képes megvédeni a saját határait. Erre viszont nem az a megoldás, hogy onnan tovább jöjjenek a menekültek Európa belsejébe, hanem az, hogy a görög határ megvédésében az EU segédkezzen - hangzott a recept. Ez az első és legfontosabb feladat, amelynek végrehajtását a kormányfő javasolni fogja európai kollégáinak. A kezdeményezés része annak az ötpontos javaslatának, amellyel a magyar miniszterelnök a jelenlegi európai helyzetet kezelné, és amelyet a későbbiekben ismertet majd. Orbán szerint az, hogy Görögország nem tartja be a schengeni szabályokat, nem jogosítja fel Magyarországot arra, hogy ő is felmondja a schengeni előírásokat.

Hirdetés
A miniszterelnök szerint nem lehet az európai választott nemzeti vezetők kihagyásával kezelni a bevándorlási válságot. Nem vitatja el az Európai Bizottság azon jogát, hogy az EP támogatásával új szabályokat alkosson, de ez szerinte megbontja az eddig Európában létezett konszenzust. "A bizottság elnöke felrúgni készül ezt a konszenzust, aminek messze ható következményei lehetnek az EU belső életére nézve" - fenyegetett.

Manfred Weber támogatja, hogy az uniónak közbe kell avatkoznia a külső határok védelmére, ha egy ország nemzeti erői kudarcot vallanak.

Hirdetés
Aki a schengeni eszmét fenn akarja tartani, annak gondoskodnia kell az EU külső határainak megfelelő őrizetéről - fogalmazott az uniós frakcióvezető, aki szerint a menekültek figyelmét is fel kell hívni arra, hogy nincs joguk Európában szabadon választani maguknak lakhelyet és együtt kell működniük a hatóságokkal. Ő ugyanakkor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnökének javaslatait kiegyensúlyozottnak nevezte. S nemcsak a Fidesz európai pártcsaládja, szinte valamennyi EP-frakció támogatja Juncker csomagját. Eközben az EP liberális képviselőcsoportja a kedden hatályba lépő magyar törvények miatt aggódik, ezért az EB elnökéhez, illetve Frans Timmermanshoz, a bizottság első alelnökéhez fordult.
Hirdetés
Guy Verhofstadt frakcióvezető szerint Orbán brutális fellépésre készül a menekülőkkel szemben, aminek az egész EU-t nyugtalanítania kellene, ezért eljött az idő, hogy a brüsszeli testület közbeavatkozzon.

Eközben kiderült, már 3800 katona van a déli határ közelében, akik jelenleg hivatalosan a kerítésépítésben vesznek részt. Bár a kormánynak még nincs parlamenti felhatalmazása a honvédség bevetésére, a katonákat elkezdték felkészíteni az "élőerős" határvédelemre. A Délmagyar.hu-n megjelent fotón ráadásul látszik, hogy a rendőrön kívül géppisztolyos katonák is állnak a sínen Röszkén.

Hirdetés
Balázs László, az ORFK határrendészeti főosztályvezetője szerint a rendőrség is felkészült, hogy a szeptember 15-én életbe lépő jogszabályváltozásokból adódó feladatait végrehajtsa. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága viszont bejelentette, "szorosan figyelemmel követi" a honvédség tevékenységét Magyarországon, és elvárja, hogy mind a rendőrség, mind a hadsereg tiszteletben tartsa a menedékkérők jogait. Eközben teljes gőzzel építik a kerítést, hétfőn a Szeged-Szabadka vasútvonalat kapuval zárják le a határon, jelenleg ugyanis a vasútvonal mentén jönnek a migránsok Magyarországra.

Forrás: nepszava.hu

2015. szeptember 12. (szombat), 10:37

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 13. (szombat), 10:18
Hirdetés

Szörnyű tragédia történt pénteken : meghalt egy 13 éves gyermek az iskola udvarán

Szörnyű tragédia történt pénteken : meghalt egy 13 éves gyermek az iskola udvarán

Szörnyű tragédia: meghalt egy 13 éves gyermek a mosóbányai iskola udvaránMegdöbbentő baleset rázta meg pénteken a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 13. (szombat), 05:41

Felfoghatatlan veszteség érte a világot… Tegnap éjjel egy ikon örökre lehunyta szemét, és ezzel gyászba borult az egész világ. ? Hatalmas név ment el, akire mindig emlékezni fogunk. ? A cikket a hozzászólásoknál találod

Felfoghatatlan veszteség érte a világot… Tegnap éjjel egy ikon örökre lehunyta szemét, és ezzel gyászba borult az egész világ. ? Hatalmas név ment el, akire mindig emlékezni fogunk. ? A cikket a hozzászólásoknál találod

 Váratlan tragédia: 53 évesen meghalt a világ legerősebb embere ?Megdöbbentő hír rázta meg a sportvilágot: ötvenhárom...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 20:29

Faludy György: öngyilkos lett élete szerelme

Faludy György: öngyilkos lett élete szerelme

Faludy György – Egy költő, aki életében és szerelemben sem ismert határokatPáratlanul színes szerelmi élete mellett...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 15:04

Tragédia az autópályán: egy 44 éves motoros életét vesztette, többen megsérültek! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Tragédia az autópályán: egy 44 éves motoros életét vesztette, többen megsérültek! Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Tragédia Horvátországban: magyar motoros vesztette életét az Adrián ?Felfoghatatlan tragédia árnyékolta be a horvát...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 12:59

? Tilalom lép életbe Magyarországon – itt a teljes lista az új szabályról! ?

? Tilalom lép életbe Magyarországon – itt a teljes lista az új szabályról! ?

? Tilalom lép életbe Magyarországon – itt a teljes lista az új szabályról! ?Szeptember közepétől gyökeresen megváltozik...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 11:17

? Rendőr mindenhol: országos ellenőrzés indul – a biztonsági övet is szigorúan nézik!

? Rendőr mindenhol: országos ellenőrzés indul – a biztonsági övet is szigorúan nézik!

Hétfőtől rendőr lesz mindenholRazzia jön, most szólunk! Az autód miatt is megbüntethetnek, még ha nem is vezettél ?...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 08:03

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??Az egész országot sokkolta a hír, amely tegnap este...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 06:21

Mások mondják meg, mi legyen! A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA! KÖVETKEZŐKET FOGJA MEGTILTANI AZ EGYHÁZ

Mások mondják meg, mi legyen! A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA! KÖVETKEZŐKET FOGJA MEGTILTANI AZ EGYHÁZ

HELYETTÜNK DÖNTÖTTEK: A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA!...

Hirdetés
Hirdetés