Iványi Gábor kiírt valami a közösségi oldalára, és 1 óra alatt 22 ezer ember kedvelte..

Hirdetés
Iványi Gábor kiírt valami a közösségi oldalára, és 1 óra alatt 22 ezer ember kedvelte..
Hirdetés

 

Drága Barátaim,

Többen velem voltatok, amikor ki a létrán, ki a lépcsőn behatoltunk központi épületünkbe, a NAV szemszögéből hívatlan lábalattvalók, így lettünk „csoportosak”. 

/Számomra felemelő volt ez akkor is, és most is az, amikor többen közületek aláírásukkal erősítik meg, hogy nem értenek egyet a főkolompos \(én\) és társaim bebörtönzésével\./

Hirdetés
 

Szeretném elmondani nektek, hogy akkor is, ha végül ott végzem, ahol a bíráimat mozgósítók helye lenne, akkor is nagy dolog életemben ez az időszak, méltó utolsó szakasza annak.

Hirdetés
 

Nagyon hálásan köszönöm a szereteteteket. Tudnotok kell, hogy örökre a lekötelezettetek vagyok, büszke rátok, és készen bármire értetek. 

Sok-sok szeretettel, öleléssel, 

Iványi Gábor 

Bucsa, 2025. november 5."

Iványi Gábor a vádemelésről: „Ez egy öngól volt a részükről”

Iványi Gábor lelkész a 24.hu-nak nyilatkozott arról, hogy vádat emeltek ellene és több ellenzéki politikus ellen. Mint mondta, nem lepte meg a döntés: számított rá, hogy a választások közeledtével „előveszik az ügyet”.

„Nem tudtam, hogy vádat emeltek ellenem, de várható volt, hogy ezt fogják csinálni a választások előtt, ha úgy ítélik meg, hogy az ellenzék dolgozik, és ettől remélnek majd szavazatokat. De ez egy öngól volt a részükről” – fogalmazott Iványi.

A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn közölte: csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emeltek vádat Iványi Gábor, Gurmai Zita, Donáth Anna, Szél Bernadett, Herényi Károly és két további személy ellen.

A vád szerint a lelkész és az érintett politikusok 2022 februárjában erőszakkal akadályozták meg a NAV pénzügyőreit abban, hogy előre be nem jelentett razziát tartsanak az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai központjában, amelyet Iványi vezet.

A lelkész szerint a vádemelés politikai indíttatású:„Sokatmondó, hogy csak ellenzéki politikusokat emeltek ki a tömegből, pedig több mint százan voltak ott, és az akció után ezren is csatlakoztak a spontán tiltakozáshoz” – mondta.

Arra a kérdésre, fél-e a börtönbüntetéstől – amely akár tíz év szabadságvesztés is lehet –, Iványi határozottan reagált:„Egyáltalán nem rettent meg a dolog. Ha bezárnak, akkor a börtönből folytatom majd a börtönpasztorációt, és végre elolvasom azokat a könyveket, amikre eddig nem volt időm.

Hirdetés
”

A lelkész nyilatkozata szerint a történteket nem személyes csapásként, hanem erkölcsi próbának tekinti.„Aki az elesettekért, a szegényekért és a kirekesztettekért dolgozik, annak nem kell félnie a hatalomtól – csak a hallgatástól” – fogalmazott.

#IványiGábor #vádemelés #ellenzék #OltalomEgyesület #NAV #választások #Magyarország

2025. november 05. (szerda), 17:42

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Borult a bili!Sokkoló! Iványi Gábor megdöbbentő dologgal állt elő Orbán Viktorról

Sokkoló! Iványi Gábor megdöbbentő dologgal állt elő Orbán Viktorról

Iványi kemény...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 16:38
Hirdetés

Ennyi lesz a cukor, az étolaj, a liszt és a tojás ára novembertől! Mutatjuk:

Ennyi lesz a cukor, az étolaj, a liszt és a tojás ára novembertől! Mutatjuk:

Megtorpant a cukor áresése: ennyibe kerülhet a liszt és az étolaj novemberbenJelentősebb novemberi drágulás helyett...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 16:01

Megtámadták Szentpétervárt!Halálos áldozatról, sérültekről jött a hír

Megtámadták Szentpétervárt!Halálos áldozatról, sérültekről jött a hír

Olajterminált ért dróntámadás Szentpéterváron, civil áldozatról számoltak beTömeges dróntámadás érte Szentpétervárt...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 14:43

Feketébe borult az ország: Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar művész világ egyik legnagyobb alakja! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Feketébe borult az ország: Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar művész világ egyik legnagyobb alakja! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Nyolc olimpiáról tudósított – elhunyt Szekeres István81 éves korában, a Honvédkórházban meghalt Szekeres István...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 13:57

Magyar Péter kiakadt Orbán Viktorra: Ez az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény!

Magyar Péter kiakadt Orbán Viktorra: Ez az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény!

Büntetőjogi figyelmeztetést küldött Magyar Péter Orbánnak a lakitelki beszéd utánMagyar Péter 2026. október 18-án,...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 11:52

Durván elszabadult a pokol! Orbán ma kegyetlenül nekiment Vitézy Dávidnak!

Durván elszabadult a pokol! Orbán ma kegyetlenül nekiment Vitézy Dávidnak!

Orbán Vitézy indítékait támadta, miközben az M6-os ügyében feljelentés születettOrbán Viktor egy friss...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 08:50

„ITT A VÉGE, TÁVOZOM!” Újabb fideszes képviselő távozik: kiderült, hogy lemondott! A mandátumáról

„ITT A VÉGE, TÁVOZOM!” Újabb fideszes képviselő távozik: kiderült, hogy lemondott! A mandátumáról

Lemondott Benkő Tamás: munkahelyi terhelésre hivatkozik a dunakeszi képviselőBenkő Tamás lemondott a Dunakeszi 7. számú...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 07:52

Letaglózta az egész Magyarországot! Kiderült az igazság Réka műthetetlen daganatáról: A cikk kommentben

Letaglózta az egész Magyarországot! Kiderült az igazság Réka műthetetlen daganatáról: A cikk kommentben

Rubint Réka szerint eltűnt az alapdaganata, de a kezelése még folytatódikRubint Réka arról számolt be, hogy a korábban...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 06:59

1 perce érkezett! Új ellenséget talált Orbán Viktor!

1 perce érkezett! Új ellenséget talált Orbán Viktor!

Orbán Vitézy indítékait támadta, miközben az M6-os ügyében feljelentés születettOrbán Viktor egy friss...

Hirdetés
Hirdetés