Fejenként 1 millió forintot adnak az MSZP képviselői a járvány elleni védekezésre

Hirdetés
Fejenként 1 millió forintot adnak az MSZP képviselői a járvány elleni védekezésre
Hirdetés

Az emberek megosztása helyett együttműködésre hívta fel a kormányt és a Fideszt csütörtöki online sajtótájékoztatóján Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese.

/Azt kérte, fogadják el az ellenzék feltételeit, "hogy rendkívül széles hatáskört adnánk a kormánynak, de csak határidőkön belül, határidőhöz kötve", valamint tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy lehetővé váljon az Országgyűlésben elektronikus úton a távszavazás\./

Hirdetés
Megjegyezte, a Fidesz európai parlamenti képviselői a nap folyamán online üléseztek és szavaztak, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök is ilyen megoldással vesz részt az Európai Tanács ülésén.
Hirdetés

A délelőtti Kormányinfót az ellenzéki politikus úgy kommentálta, Gulyás Gergely "szánalmas kísérletet tett arra", hogy megmagyarázza, "egy magát felelősnek nevező kormány miért játszik ócska és veszélyes politikai játszmát egy vírusjárvány közepette". Hangsúlyozta: a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem beszélt arról, hogy a veszélyhelyzetben hozott döntések hatályát a parlamentben a képviselők fele meghosszabbíthatja, csakhogy ezt sem a kormány, sem a Fidesz nem kezdeményezte, "ezért aztán nem is lehetett róla dönteni".

Hirdetés

Megjegyezte, Gulyás Gergely szavaiból egyértelmű, hogy a lejáró döntések hatályát más módon is meghosszabbíthatja a kormányzat, tehát a miniszter elmondta, hogy egyetlen egy magyar állampolgárt sem fog hátrány érni, amiért a parlamentben hétfőn a döntés nem született meg.

Harangozó Tamás a járványügyi védekezésről szólva kevesellte a Magyarországon elvégzett tesztek számát.

Az MSZP országgyűlési képviselői fejenként egymillió forintot adnak fizetésükből a járvány elleni védekezésre, az összeget a párt vidéki hálózatán keresztül juttatják célba.

atv.hu/MTI

2020. március 26. (csütörtök), 17:08

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 20:49
Hirdetés

Vigyázat! Fontos lakossági figyelmeztetés 2026. június 12-re: ha zivatar közeledik, ezt semmiképp ne tegye otthon!

Vigyázat! Fontos lakossági figyelmeztetés 2026. június 12-re: ha zivatar közeledik, ezt semmiképp ne tegye otthon!

Vigyázat! Fontos lakossági figyelmeztetés 2026. június 12-re: ha zivatar közeledik, ezt semmiképp ne tegye otthon!2026....

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 14:09

Meghalt a facebook!Ezért nem tudod használni a Facebook Messengert! Hatalmas baj lehet: teljesen lehalt a Facebook Messenger, Magyarországon sem működik!

Meghalt a facebook!Ezért nem tudod használni a Facebook Messengert! Hatalmas baj lehet: teljesen lehalt a Facebook Messenger, Magyarországon sem működik!

Leállt a Facebook és a MessengerHiba lépett fel a Facebook és a Messenger működésében, a felhasználók pedig tömegesen...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 13:57

Friss!Drámai hír érkezett Rogán Antalról !

Friss!Drámai hír érkezett Rogán Antalról !

Kipukkadt Rogán Antal 2 milliárdos lufija: a Telekom egyetlen mondattal buktatta le a feltaláló minisztertA...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 13:23

Itt az idő: felejtsük el végre az augusztus 20-i tűzijátékot

Itt az idő: felejtsük el végre az augusztus 20-i tűzijátékot

Itt az idő: felejtsük el végre az augusztus 20-i tűzijátékot, és adjuk vissza az ünnepet az embereknekAugusztus 20-a ma...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 11:22

Sulyok Tamás fölött gyülekeznek a felhők az aranykonvoj-ügyben

Sulyok Tamás fölött gyülekeznek a felhők az aranykonvoj-ügyben

Sulyok Tamás fölött gyülekeznek a felhők az aranykonvoj-ügybenAz ügyvéd szerint Sulyok Tamás szerepe sem maradhat...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 07:35

Halálos tömegszerencsétlenség történt!Nyolc ember meghaltEgymás után két baleset is történt az M1-esen Győrnél!

Halálos tömegszerencsétlenség történt!Nyolc ember meghaltEgymás után két baleset is történt az M1-esen Győrnél!

Egymás után két baleset is történt az M1-esen Győrnél, nyolc külföldi állampolgár meghaltKét halálos baleset történt...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 06:51

Most érkezett a drámai hír Rubint Rékáról! Erre nem voltunk felkészülve!

Most érkezett a drámai hír Rubint Rékáról! Erre nem voltunk felkészülve!

Új vizsgálatok dönthetnek Rubint Réka kezelésének következő lépéseirőlSzomorú hírt közöltek Rubint Rékáról, akinek...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 06:11

Ez nagyon gyors volt! Már meg is történt: leváltotta őt Magyar Péter, vége van!

Ez nagyon gyors volt! Már meg is történt: leváltotta őt Magyar Péter, vége van!

Magyar Péter döntött az új országos rendőrfőkapitányrólVezetőváltás az országos rendőrség élénPósfai Gábor...

Hirdetés
Hirdetés